A kulturális és közintézmények
egy részét bezárták, más részüket bizonyos szolgáltatókkal együtt korlátozott
idejű nyitva tartásra kötelezték, sokaknál otthoni munkát – és a diákoknál
otthoni tanulást – rendeltek el.
A hétköznapi élet rendje tehát
alaposan felborult – és akit kicsit jobban foglalkoztat a spiritualitás, a
látható dolgok mögötti rejtett erők megnyilvánulása, biztosan elgondolkozik
azon, hogy miért történt mindez, sőt vannak, akik már meg is osztották ezzel
kapcsolatos gondolataikat különböző fórumokon, és így teszek most én is.
Ha a TAROT archetipikus képeit
vesszük alapul, akkor több Nagy Arkhánumi minőség is felfedezhető most, ebben a
helyzetben. Arra gondoltam, sorra veszem ezeket az elkövetkező napokban – ha
érdekel, tarts velem a továbbiakban is:
Az első lap, amelynek energiái
elég egyértelműen megmutatkoztak ebben a helyzetben, az a XVI. Nagy Arkhánum, a
Torony lapja volt – erről szólt első írásom a témában. Majd ennek
számmisztikai megfelelőjét, a VII. Diadalszekér lapját, és annak üzenetét –
amely a tudatosságról, önfegyelemről és az erők összefogásáról, uralásáról szól
– elemeztem ki a jelen helyzetre vonatkozóan, melyben ajánlott mindannyiunknak
elsősorban otthon, biztonságban maradnia.
S ha már otthonmaradás,
visszahúzódás a mi kis „csigaházainkba” - vagy éppen kacsalábon forgó
palotánkba, kinek mi jutott ;) - akkor annak, aki egy kicsit is ismeri a Tarot
lapjait, várhatóan a REMETE lapja fog eszébe jutni, a IX. Nagy Arkhánum.
Mit láthatunk a Remete lapján?
Hagyományosan egy idős férfit,
aki bottal és lámpással kezében egy sötét, zeg-zugos helyen, egy barlangban
van; körötte a félhomályban és lámpása fényében különös alakú, fenyegetőnek
tűnő szörnyek sejlenek fel.
Ki ez a Remete, mi ez a barlang
és mit is akarnak az itt megjelenő teremtmények? Vegyük sorra őket: A Remete az
a mindannyiunkban élő „öregember”, a mi sokat megélt, bölcs belső énünk, aki
tapasztalatainkból leszűrődött életbölcsességünknek hordozója – az asztrológia
nyelvén a bennünk élő Szaturnuszi minőség. Lényünknek az a – többé-kevésbé
tudatalatti – része, mely minden egyes személyes élményünkből és megélésünkből
igyekszik lepárolni azt a sűrített, esszenciális életbölcsességet, amelyet
adott történésből érdemesnek tart továbbvinni, átszármaztatni a jövőre nézve,
mint személyes tapasztalatot.
Élményeink sokféleségének és jellegének függvényében ezek a tapasztalatok lehetnek tényleges bölcsességek vagy akár gyakorlatiasan felhasználható praktikumok is, melyek a különféle helyzetekben (meg)segítenek bennünket – de lehetnek kellemetlen tapasztalásokból adódó aggodalmak, félelmek, hárítások, negatív hiedelmek, korlátozó minták is.
Ezeket a különféle „megküzdési
stratégiákat”, melyekkel igyekszünk a lehető legjobban felvértezni magunkat,
mind teljesebben felkészülve az élet adta más-más kihívásokkal szemben,
természetesen nem csak tudatosan választjuk, illetve kreáljuk magunknak, hanem
sokszor ezek preferálásában is mintákat követünk.
Miért fontos ez most nekünk? Mert
azok a lények, akik Remeténket körülveszik, épp úgy lehetnek azoknak a rosszul
használt megküzdési stratégiáknak a szimbólumai, melyeket egyes nehezebb
helyzetekben előrántunk a tarsolyunkból – félelmek, aggodalmak, túlzott
negativitás (pesszimizmus, reményvesztettség), szélsőséges érzelmek – mint
olyan érzéseknek, melyeket fel nem dolgozva „zsuppoltunk be” és tárolgatunk
azóta is a tudatalattinkban.
Maga a barlang ugyanis a
tudatalatti (személyes tudatalattink) szimbóluma – nem véletlen tehát, hogy itt
láthatjuk felbukkanni mind a saját belső bölcs énünket (Remeténket), mind a
félelmeink és egyéb tudatunkból száműzött érzelmeink megjelenítőit, a saját
belső szörnye(cské)inket (mert remélhetőleg azért nem olyan ordas rémeket
dédelgetünk magunkban! :) )
Oké, oké, maradjunk otthon,
húzódjunk vissza a csigaházainkba, de hogy jön most ide a Remete meg a
tudatalattink – kérdezhetnétek – hiszen nem ám barlangban lakunk, és sokan nem
is egyedül, hanem családunk körében??!?
Úgy, hogy az otthonunk és
tudatalattink asztrológiai értelemben egymásnak megfelelő területek, (mindkettő
a IV. ház analógiája,) s mint ilyenek, képesek különös módon „kommunikálni”
egymással.
Vagyis amikor egyikbe bezáródunk
– mint pl. most az otthonunkba, a többek által önként vállalt karantén idején –
akkor a másikban (a tudatalattinkban) raktározott dolgok könnyen előtérbe, vagy
jelen esetben éppen felszínre kerülhetnek. Más szóval megnő az esélye, hogy
tudatalatti érzelmeink és egyéb tartalmaink úgy ítélik meg, hogy itt az ideje,
hogy ebben a világtól elvonult állapotunkban végre foglalkozzunk velük (is) egy
kicsit. Vagy sokat.
Minek következtében furcsa
érzések keríthetnek hatalmába bennünket egyik pillanatról a másikra,
mindenfajta átmenet vagy érthető külső ok nélkül – vagy éppen különös, gyanakvó
gondolataink támadhatnak másokat, és megítélőek vagy éppen önostorozóak
önmagunkat illetően.
Fentieket természetesen csak MINT
PÉLDÁKAT írtam, egyáltalán NEM TÖRVÉNYSZERŰ, hogy mindenki ugyanígy reagáljon a
bezártságra – mégis érdemesnek tartom akár szélesebb körökben tudomást szerezni
róla (különösen így a járvány fenyegetésének idején), hogy az otthonunkba való
huzamosabb bezárkózás nem feltétlenül a reális gondolatoknak és érzelmi
megéléseknek kedvez, hiszen megfoszt minket egy nagyon fontos igazodási
felülettől: a külvilágtól, mint folyamatos visszajelző közegtől, amely tudjuk
jól, hogy több szintű tükörként működik – s így bizonyos mértékben egyfajta
szabályozó elemként is funkcionál számunkra, pszichésen éppúgy, mint
viselkedésünk tekintetében.
Mit tehetünk ilyenkor, mikor nem
tanácsos közösségbe menni, emberek közvetlen társaságát keresni, és azt vesszük
észre magunkon, hogy kezd bennünket kényelmetlenül érinteni a magunkkal való
összezártság?
A Remete alakja – ha csak
szimbolikusan is, de – megadja nekünk erre a választ. Ennek egyik legfontosabb
vonatkozása, hogy Ő nem azért van a barlangban, mert oda kényszerült (mint
ahogy mi, sokan most jobb belátásunk értelmében kénytelenné váltunk
bezárkózni), hanem azért, mert ÖNKÉNT ereszkedett le barlangja – tudatalattija
– mélységeibe, s ezzel volt egy célja, hogy felfedezze mindazt, amit
odalent/odabent talál. De nem ám üres kézzel indult útnak – kezében a bot és a
lámpás akaratának és az értelme fényének szimbóluma.
Vagyis önként, azzal a tudatos
szándékkal indult útnak a „felszínről”, hogy értelme fényében felfedezze
mindazt, amit a saját mélységeiben talál.
Ez a lap, a Belső Bölcsesség
lapja tehát azzal az útmutatással lát el bennünket a mostani helyzetben,
kényszerű „remeteségünk” idején, hogy az időt, amit önmagunkkal „összezárva”
töltünk a leghasznosabban arra használhatjuk fel, hogy elkezdünk befele
figyelni, önmagunk rejtett, belső rétegeire, és megkíséreljük felfedezni
mindazon dolgokat – érzelmeket, mintákat, félelmeket, beidegződéseket, sőt,
esetleg akár gyanakvásokat is – melyek bennünk lakoznak, és olykor szándékaink
ellenére irányítanak és meghatároznak bennünket.
Ehhez a befelé történő
figyeléshez természetesen szükséges egyfajta csend és nyugalom, mint külső
körülmény – éppúgy, mint bármely meditációs praxishoz, hiszen nyugodtan
tekinthetjük ezen belső elmélyedés gyakorlását egyfajta meditatív belső
felfedező útnak is, – amelyet mindazok, akik ténylegesen egyedül töltik e
napokat sokkal jobban kiélvezhetnek, illetve kihasználhatnak most, mint
családban élő társaink.
Ugyanakkor fontos kiemelnünk
ennek kapcsán, hogy értelmünk fénye ebben a helyzetben nem csak a meglátást és
felismerést szolgálja – nem elég csupán ránézni és rálátni ezen belső
mintáinkra és késztetéseinkre, bár ez az első és legfontosabb lépés a mélyebb
önismeret, önfelfedezés irányába – mégis az önmagunkra, rejtett belső lényünkre
való rátekintést érdemes egyfajta elfogadással teli, megértő és megengedő
lelkiállapotban megtenni.
Erről szól a Tarot VIII. számú
Nagy Arkhánuma, az Erő lapja, melyről legközelebb írok Nektek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése