Október
16-án a kora reggeli órákban éri
el Holdunk a Nappal szembeni pozícióját, vagyis ekkor van a
Telihold
„tetőzésének” ideje. Nap és Hold egyenként különleges
helyzete teszi kiemelkedővé ezt az alkalmat – míg Napunk a Szűz
csillagkép Kalász csillagánál
járva az égen az „aratás”, vagyis eddigi tetteink,
döntéseink, élethez való viszonyulásunk eredményeinek,
gyümölcsének begyűjtését jelzi,
addig Holdunk vele szemben az Uránusszal találkozik az Égen, a
Halak csillagképében, egyfajta érzelmi
megújulás lehetőségét
mutatva számunkra.
Ez
a kettősség: tudatos
lezárás (egyenleg-készítés)
és lelki-érzelmi újjáéledés
egyszerre
jelenvalósága teszi
oly különlegessé ezt az alkalmat, mikor tehát nem csak elengedni
tudunk régi, meghaladott, szükségtelen minőségeket, mint azt
tehetjük minden Teliholdkor – hanem ezzel párhuzamosan egyfajta
belső újjászületésre is lehetőségünk nyílik az égi erők
üzenete szerint, amely akár
karmikus szintű megújulást,
továbblépést, oldást is hozhat most számunkra. Mindezt a
kapcsolataink harmonizálásának ígéretével együtt.
Ugyanakkor
a céltudatos
és előre mutató kommunikáció,
az értékeket
célzó tettek
és az uralt, sőt megszelídített-fölemelt
ösztönök
nagyfokú tudatosságára
egyaránt szükségünk van ahhoz, hogy az ezen
és a következő napon (október
16-17-én) megnyilvánuló „túltöltött” energiák és
késztetések közepette helyt álljunk és valóban harmonikusan
teremthessük újjá saját belső valóságunkat.
Nagyszabású
ötletek megvalósítására: ideák
konkrét tettek révén valóságba fordítására és nagy
jelentőségű, akár sorsunkat
meghatározó kapcsolatok (szövetségek) alakítására,
megvalósulására alkalmas
ez a 2 nap, miközben Napunk továbbra is a Kalász csillag
betakarítást jelző környezetében tartózkodik az Égen: vagyis
az
eddigi tetteink eredményeivel tudunk most számolni
– vagy esetleg kell most elszámolnunk a továbblépésünk
érdekében, – miközben 17-re Holdunk egy sokkal visszafogottabb,
elmélyülőbb állapotba kerül, miáltal koncentráltabban leszünk
képesek érzelmileg ráhangolódni erre a belső munkára: az
összegzésre, egyenlegkészítésre.
Ugyanakkor
kapcsolataink
rendezésébe és/vagy
építésébe
is sokkal intenzívebben leszünk képesek bekapcsolódni érzelmileg,
lelki szinteken ezen a napon. Szívből
kívánom, hogy Mindannyian jól tudjuk kihasználni az ezen a két
napon adódó csodás lehetőségeket!
Október
19-én Holdunk
a Bika szeméhez érkezik, amely
egy különleges égi pont: a
lényeg látásának, érzékelésének
a lehetőségét hordozza; a láthatón túli, a Világot éltető és
mozgásban tartó lényegét – amelyre ekkor, Holddal való
találkozásuk révén kevésbé tudatosan, inkább érzelmileg,
lelki szinteken tudunk ráhangolódni és befogadóak lenni,
különösen a reggeli-délelőtti órákban.
Délután
pedig Hold-Szaturnusz „szembetalálkozása” révén a délelőtti
tapasztalásunk, ráhangolódásunk tétetik próbára: mi
az, amit feltétel nélkül el- és befogadunk
Önmagunkba és világunkba, s mi
az a minőség, aminél meghúzzuk a személyes határainkat? Hogy
súlyozzuk a dolgainkat, mennyire látjuk, érzékeljük a lényeget
– tétetik
föl a kérdés,
minden bizonnyal közvetetten:
egy elénk
kerülő, velünk lejátszódó szituáció
formájában.
Ennek
a kérdésnek a fontosságát és fajsúlyosságát tapasztalhatjuk
meg ekkor a saját bőrünkön, illetve lelkünkön – s reméljük,
hogy kellő korábbi tapasztalat és érzelmi átéltség birtokában
ez a tanulás fájdalommentesen lesz építő és megerősítő.
Október
20-án a
Női minőséghez tartozó két égi vándoré a főszerep: Hold és
Vénusz kerülnek különleges égi helyzetbe.
Vénusz
a Skorpió Olló csillagát elérve jelzi
nekünk, hogy kapcsolataink harmóniája érdekében itt most
tudnunk kell elvágni bizonyos szálakat:
régi kötelékeket, melyek életben tartásának már nincs itt az
ideje – vagy régi jól bevált játszmákat, viselkedésmintákat
elengedni, amelyek az őszinteség és szívbéli nyitottság helyett
manipulatív módon „segítettek” a múltban működtetni a
kapcsolatainkat.
Holdunk
pedig
ezen a napon lép
a Tejútra a
Bika csillagkép szarvainál, vagyis érzelmi-lelki
szinten válunk befogadóvá a magas, teremtő-termékenyítő égi
energiákra a
késő délelőtti óráktól kezdve a
következő egy-másfél nap folyamán –
amely erőket aztán érzelmi
kapcsolatainkban éppúgy
felhasználhatunk, mint ahogy saját
érzelmi énünk emelésére, gyógyítására, lelki épülésünkre
fordíthatunk.
Ezzel
párhuzamosan pedig érzelmi
kérdéssé válnak a felvállalások, nagy
hangsúly, áldást és többletenergiát kapnak most mindazon
dolgok, amelyeket valóban, szívvel-lélekkel felvállalunk.
Holdunk
október 25-én reggel egy
különleges égi helyzetbe kerül: az Oroszlán csillagkép
szívénél haladva jelzi, hogy
ezen a napon az emberi érzelmek, valamint a személyes
befogadásunk, lelki nyitottságunk mind a Szeretet: a gondoskodó,
törődő, mások igényei és szükségletei felé forduló szeretet
minőségével vannak átitatva, ezen a napon ezek az érzések
játsszák a fő szerepet.
Ami
eredményezhet egyfelől a megszokottnál nagyobb
érzékenységet és odafordulást mások, az ő szükségleteink
vagy esetleg problémáik felé –
akár részünkről, akár ismerőseink részéről, akik éppen
felénk is fordulhatnak hasonlóképpen, – ugyanakkor
mutatja azt is, hogy ezen a
napon a Szeretet átadásának van különösen nagy
szerepe: a szerető figyelem és érzelmi odafordulás, valamint a
cselekvő és tudatos gondoskodás, segítés és szolgálat most
egymást kiegészítve tud emberi szinten csodákat tenni:
odafigyelést, együttérzést és szeretetet-szeretettséget
elültetni a szívekben.
Nap-Merkúr
napok óta tartó közeledéséhez
ugyanis Holdunk is hozzákapcsolódik ezen
a napon egy harmonizáló fényszöggel, így ami az érzelmeinkben
lejátszódik, az cselekvő és gondolati szinteken is megmozgat
bennünket ekkor.
E
három égi vándor, mint személyiségünk három
rétegének megjelenítői, kapcsoltuk
révén ugyanakkor lehetőséget adnak egyfajta belső
rendeződésre is ezen a napon.
Tetteink és gondolataink, sőt szavaink is teljes összhangba
kerülhetnek egymással és
egyfelől lehetőséget kapunk ezek elmélyülésére:
bennünket érzelmileg
mélyen érintő dolgok átlátására és kielemzésére, sőt
akár bizonyos dolgok elengedésére is
a Skorpió erőinek segítségével, s
ugyanakkor egy mindezzel összhangban együttműködő érzelmi
higgadtságot és belső rend iránti igényt, lelki elemzőkészséget
is tapasztalhatunk Holdunk
Szűz-érintettsége révén.
Mindemellett
a Szűz csillagkép angyali csillagainak közelsége
révén csodálatos „súgásokat”, gondolati-szellemi
ihleteket is kaphatunk a mai
napon, különösen a minket foglalkoztató témákra vonatkozóan.
26-án
Vénusz a Skorpió csillagkép szívénél a Tejútra lép – vagyis
ekkor a vágyainkban és emberi kapcsolatainkban is
megtapasztalhatjuk a feltétel nélküli befogadás felemelő erejét.
Amennyiben ugyanis sikerül
teljes odaadottsággal fordulni
bármely számunkra vonzó téma, tárgy, idea vagy személy felé
ezen a nyitottságon keresztül az égi teremtő erők is
beáramlanak ma lényünk kapcsolódni vágyó részébe, felemelő –
s egyben akár megrázó – lelki élményeket okozva nekünk ekkor.
Annál
is inkább, mert Nap-Merkúr találkozása e
napon még közelibbé, szorosabbá válik és Plútóval
való fényszögük révén még
inkább megélhetjük a tudatos belső elmélyülés,
gondolati elcsendesedés áldásos
hatásait és a védettség érzését, amely
belső csöndünkben teremtő és egyben felemelő módon ér el
bennünket és teljesedik ki bennünk.
Érdemes
hát e napot viszonylagos csendben, belső elmélyültségben
töltenünk, hogy mind inkább
részesülhessünk e lehetőségek áldásos hatásaiból, vagy
legalábbis olyan
dolgokkal, illetőleg személyekkel foglalkoznunk, melyek/akik közel
állnak hozzánk, gyönyörködtetnek és lelki vonzalmat ébresztenek
bennünk – hiszen az általuk
okozott élmények most megsokszorozódva hatnak ránk az Égi erők
közreműködésével.
Sőt,
fent részletezett élmények legtöbbje még a következő
napon, október 27-én is érvényes lesz,
ha nem is olyan intenzitással, mint 26-án.
28-án
aztán Holdunk eléri a Jupitert a Szűz csillagképében, annak
szinte a központi részénél, ami nagyfokú belső
figyelmet és lelki-érzelmi ráhangolódást
tesz lehetővé az életünk olyan sors-kérdéseire,
amelyek fel-, sőt, mintegy kiemelnek bennünket a
hétköznapok egyformaságából, és megmutatják egyéni
létünk szentségét, emelkedettségét.
Különösen
a 10 és 12 óra közötti időszak alkalmas arra, hogy ezekkel
az égi erőkkel kapcsolatba kerülve mélyebben tekinthessünk
életünk, személyes sorsunk nagy kérdéseibe, illetve rejtett
mélységeibe, és eddig talán nem is sejtett, vagy remélt
válaszokat találjunk.
Október
30-án az esti órákban éri
el Holdunk Nap-Merkúr együttesét, ez tehát a következő Újhold
napja, amelynek ez a hármas együttállás adja a különlegességét.
Bár Merkúr kissé távolabb, mégis „hatósugáron belül”
helyezkedik el, amivel a szellemi-lelki, férfi-női,
érzelmi-cselekvő részek összehangolása mellé a gyakorlatias,
gondolkodó, gyermeki minőségeket is bevonja – így
személyiségünk három szintjén tudjuk ekkor
összerendezni magunkat és energiáinkat, s
nagyfokú lehetőség ez az elengedésre, az önmagunkká
válásra és a felemelkedésre is.
Kozmikus
érintettsége révén ugyanis a Szűz csillagkép:
a rend és az
emberi világ feletti ideák szolgálatának minősége,
illetve az emberi világ feletti létsíkok megnyilvánulásai –
úgy is, mint Angyalok, angyali energiák,
súgások, segítő közbeavatkozások – jelennek meg a
bolygóegyüttállás közvetlen környezetében az égen, s ennek
leképeződéseként életünkben, élményeinkben itt a földön.
Kollektív
szinten pedig a Skorpió energiák „uralják”
ez együttállást, a lezárás, elzárkózás, elmélyülés,
befelé fordulás indíttatását hordozva,
amelyek ugyan, ha ezekre „hallgatunk”, illetve hangolódunk,
inkább elválasztanak a fent említett magasabb minőségektől,
mégis segíthetnek - ahogy amazok egy magasabb, ezek - egy mélyebb,
akár mindeddig rejtettebb önmagunkra, s ezzel együtt belső erőkre
találnunk.
Mindezen
élmények pedig
segíthetnek abban,
hogy tisztább érzékeléssel legyünk jelen az
életünkben, a kapcsolatainkban, akár annak tudatosságával, hogy
a személyes és kapcsolati jövőnk tisztaságáért és
játszmamentességéért cselekszünk,
akár annak élményével, hogy sokkal nyitottabbak vagyunk
Önmagunkra és önreflexióinkban inspiráltabbak.
Ezzel
együtt pedig több olyan dolgot is lezárhatunk,
s egyszer s mindenkorra elengedhetünk
az életünkből – különösen a kapcsolatainkból, – amelyekről
már azt érezzük, hogy terhünkre vannak
és nem a javunkat szolgálják – miközben akár próbára
is tétethetünk ezen a napon
vágyainkkal és harmóniateremtésünkkel:
hogy vajon kellő átéltséggel és
lelkesedéssel, a lelki és szellemi felemelés és
felemelkedés vágyával vagyunk-e jelen
vonzódásainkban és kapcsolatainkban – vagy inkább hajlamosak
vagyunk-e elcsábulni szalmalángként fellobbanó vágyak és
fényesnek látszó, csábító lehetőségek által, amelyek ugyan
mélyebb tapasztalásokat hoznak Önmagunkról, saját rejtettebb
részeinkről, mégis fennáll az esélye, hogy veszélybe
sodorhatják komolyabb kapcsolatunkat.
Próbáljunk
hát igazul mérlegelni, ha megmérettetünk, és addig is: csodás
tapasztalatokat kívánok Mindnyájunknak!