"Pancsa közelségében minden alkalommal azt éreztem, hogy teljes mértékben rám figyel, jelen van a párbeszédben és a tevékenységben.
Nagy
lelkesedéssel tette mindezt és nagyon
tetszik nekem,
amennyi szeretetet érzek áramolni felőle.
Meggyőződésem,
hogy már maga a személye is gyógyít, és
feltölt szeretettel.
Az
információkat számomra nagyon érthetően fogalmazta meg és
szinte
fél
szavakból értettük egymást.
Szakmai
tudása pedig számomra kifogástalan.
Nagyon jó
szívvel ajánlom bárkinek,
hogy
töltsön időt Pancsával!"
Mihucz
Kata - life coach
"Minden elismerésem! Nagyon szép munkát végeztél a születési horoszkópjaink elemzésénél. Tényleg nagyon érdekesek az összefüggések. Eszméletlen jól és érthetően összefoglaltad ezeket!"
Fórizs
Bea, a Mind'N'Core
módszer kidolgozója
"A
Bach-terápia
cseppek
az maga a csoda, a kommunikációm azóta szárnyal és úgy érzem
könnyebben megy a számomra nehezebb energiájú embereket is
elfogadnom és megértenem, sőt, emellett a közérzetem is könnyebb
és jobb"
Ujlakány
Brigitta
- Masszázsvarázs
"Jó pár évvel ezelőtt volt, amikor PAncsa nekem
horoszkóp
elemzést készített.
Néhány
alkalommal már éltem ilyen lehetőséggel,
így
volt rálátásom, hogy PAncsa milyen színvonalon szolgáltat.
Mondhatom,
hogy avatott szakember, aki
nagy
hozzáértéssel, empátiával dolgozik.
Igényes
a munkájára, bár ez számára nem munka, sokkal inkább
elhivatottság.
PAncsa!
Köszönöm és bátran ajánllak! "
Sz.
Enikő, professzionális kineziológus
"Az asztrológiai és Bachvirág-elemzések, valamint a Tarot tanácsadás során is rendkívül sokoldalú, széles körű információs bázisból dolgozik,
a képi, szín- és szám-szimbolisztikai ismerete nagyfokú.
Amit én különösen szeretek, hogy
nem ragaszkodik egy-egy kép, jel konkrét jelentéséhez,
hanem tágabb környezetben szemlélődve szabadon kezeli őket, és
egyedi jelentést ad nekik, láthatóan hallgatva belső megérzéseire.
Folyamatosan beszél és elemez, olyan, mintha súgnának az égiek - én speciel
hiszem, hogy súgnak is, és ő elég nyitott rá, hogy meg is hallgassa őket!
Igyekszik konkrét példákkal támpontot adni, és mindig összegez a végén,
hogy az információk alapján véleménye szerint merre érdemes haladni,
mire érdemes figyelni - ez fontos és jó."
H. Imola
"Imola közreműködésével jutottam el hozzád néhány éve.
"Imola közreműködésével jutottam el hozzád néhány éve.
Akkoriban annyira
felgyülemlettek az itthoni gondjaim
a párommal - illetve a közös életünkkel - kapcsolatban,
a párommal - illetve a közös életünkkel - kapcsolatban,
hogy
kezelhetetlenné váltak számomra.
A kezdeti
ismerkedős beszélgetés és egy rövid Tarot kirakás után
azt ajánlottad, hogy Bach-terápiát is csináljunk végig.
azt ajánlottad, hogy Bach-terápiát is csináljunk végig.
Úgy is lett és a
kiválasztási folyamat után
összeállítottad
a kezelésre szolgáló keveréket.
Becsületesen
végigcsináltam a kúrát és szép lassan, észrevétlenül
változások
következtek be az életemben/életünkben.
Én magam
változtam meg valahogy.
Nem mondhatnám,
hogy türelmesebb lettem, mert már azelőtt is türelmes voltam.
Viszont a saját
indulataimat sikerült valamiképpen visszafogni és inkább
a kommunikációs
próbálkozásaim erősítésével próbálni hatást gyakorolni,
ami eleinte nem
nagyon mutatkozott hatékonynak... de idővel mégis.
Lassacskán
élhetőbbé vált az életünk és
kezelhetővé
váltak (számomra) a problémáink is.
Most itt tartunk
és ezért Téged illet a köszönet :)"
Hargitay Zoltán
(shiatsu-masszőr)
(shiatsu-masszőr)
"Szeretném
még egyszer megköszönni a tegnapi délutánt és
azt a sok
információt amit kaptam Tőled.
Nagyon örülök, hogy
megismertelek Téged.
Nagyon
hálás vagyok, minden részletes válaszodért. Nagyon
sokat
segítettél nekem, és sok mindenre választ kaptam.
Tegnap
este, miután Tőled eljöttem, sok minden kavargott bennem és
azt mondhatom, hogy
azt mondhatom, hogy
kezdem érezni a felelősségem súlyát abban,
ahogyan idáig alakult az életem....
és persze azt is, hogy rajtam múlik, mikor lépek, lépünk ki ebből.
Ennek is súlya van.
ahogyan idáig alakult az életem....
és persze azt is, hogy rajtam múlik, mikor lépek, lépünk ki ebből.
Ennek is súlya van.
Nagyon
köszönöm azokat a részletes információkat, amiket
elküldtél
számomra, hogy miket csinálhatunk a gyerekekkel együtt, hogy
hatékonyabb legyen a közös teremtés.
Külön
köszönöm a részletes útmutatót a következő évekre
vonatkozóan, számomra nagyon biztató, még akkor is, ha
látszik
benne: itt minden lépcsőről lépcsőre fog megtörténni.
Tényleg
lépcsőről-lépcsőre fogok haladni, de ez már elkezdődött és
ebben a Veled való beszélgetés megértést és
megnyugvást is
adott."
"Kedves, őszinte,
simogató szavaid mindig boldogsággal töltöttek el.
Bármilyen gonddal
problémával fordultam feléd, megnyugtató,
a nehézségből kilábaló
irányt tudtál szavaiddal mutatni.
Kellemes EMBER és JÓ BARÁT
vagy.
Ha voltak is nehézségek
saját életedben, azokat félretéve,
teljes figyelemmel felém fordultál
teljes figyelemmel felém fordultál
és rám hangolódva az én
kérdéseimet boncolgattad, adtál útmutatást.
Köszönöm hogy vagy nekem!
:)"
Eredics Éva
selyemfestő, SelyemMesék
Vélemények a Tarot Elvonulás résztvevőitől:
"Köszönöm a hétvégét, nagyon sokat adott nekem! Nagyon tetszett, hogy a kirakásokon keresztül elemeztük a lapok jelentését, összefüggéseket.
Judit, alternatív terapeuta
"Híres mesterségem címere"
A képet a https://xalen.blog.hu/-ról kölcsönöztem
selyemfestő, SelyemMesék
Vélemények a Tarot Elvonulás résztvevőitől:
"Köszönöm a hétvégét, nagyon sokat adott nekem! Nagyon tetszett, hogy a kirakásokon keresztül elemeztük a lapok jelentését, összefüggéseket.
Bennem így sokkal jobban megmaradtak a
jelentések.
Köszönöm,
hogy tanítasz és segítesz nekem!
Alig
várom a következő Tarot hétvégét!
Az
elsőn is sokat tanultam - azóta minden nap húzok egy lapot, ami
nagyon sokat segít abban, hogy tudatosabban éljem az életem.
Olyan
nézőpontokat mutattál, amik sokkal érthetőbbé, emberközelibbé
tették számomra a Tarot lapok használatát. Nagyon szívesen részt vennék még további programjaidon is!”
Judit, alternatív terapeuta
"
Nagyszerű és egyben nagyon magas szintű képzésen vettem rész
a
Tarot Elvonulás alkalmával.
PAncsa
felkészülten, elképesztő tudással, személyre szabottan adta át
tudását.
Nagyon
sokat kaptam. Szívből ajánlom a téma iránt
érdeklődőknek!"
Lajta
Ági, gerinctréner
Vélemények
a Tarot Alaptanfolyam résztvevőitől:
"PAncsa
remek lélekismerő és csodálatos Tarot-tolmács. Tanfolyamain
egyszerű, letisztult rendszer szerint adja át a Tarot
szimbólumainak értelmezési lehetőségeit. Laikusok számára is
jól követhető, és emellett
felemelő, inspiráló!"
Kriszta
"Korábban
már tanultam Tarot-t, de nem igazán állt bennem össze a
rendszere. Amikor először elmentem PAncsához tanulni, akkor végre
az én mérnökagyamnak is emészthető,
teljesen logikus és követhető keretben
beszélt a lapok jelentéséről.
Számomra
döbbenetes, mekkora tudása van és mellé a ráérzései a
kirakásoknál tűpontosak. A stílusa varázslatos, tuti nem fog
senki ásítozni nála.
Több
tanfolyamán voltam és még leszek is. Ezek az alkalmak nagyon
szeretetteli légkörben zajlanak, nemcsak
tudást kapunk, hanem fel is töltődünk.
Ha
röviden kellene mondanom, ennyi lenne: Ő a legjobb.”
Csontos
Edina
„A
Tarot számomra az éberség
olyan rétegeibe visz, ahová nem mindig jutok el elmével. Nem csak
jövőkutatásra jó, hanem önmagadról, vagy másokról is kaphatsz
információkat. Képes rámutatni rejtett működéseidre, amik
tudattalanul irányítják az életed bizonyos területeit, ezeket
tudatosítva meg tudja mutatni azt is, hogy hogyan tudsz kijutni az
adott beragadt helyzetből.
A
Tarot messze túlmutat a „szimpla” jövő ismeretén. Ennek
a jelentőségére mutat rá Pető
Annamária,
aki a lehetőségek
tárházát nyitja meg felénk,
megmutatva, hogy milyen egyéb rétegek rejlenek a Tarot –
látszólag egyszerűnek tűnő, de valójában nagyon is összetett
és átfogó – rendszerében. Szakértelme, rendszerben történő
látása rámutat olyan összefüggésekre, amik felett sokan
elsiklanak. Elhivatottságának, lelkiismeretességének és
felelősségtudatának köszönhetően elképesztő mélységű és
mennyiségű információt kapunk Tőle. Annamária maximalizmusa
révén - a teljesség maximális igényével - bepillantást
nyerünk nemcsak a Tarot, hanem a jungi archetípusok, egyéb
szimbólumrendszerek és számmisztika világába is.
Nekem
rengeteget adott az Ő tanfolyama, az általa kapott eszközöket és
látásmódokat mind a mai napig aktívan használom. Az általa
adott eszközökkel nagyon-nagyon sok kellemetlen helyzettől
kíméltem meg magam, és nagyobb rálátást engedett önmagammal
kapcsolatban is. Ezúton is nagyon hálás vagyok Neki!”
Anna
"Híres mesterségem címere"
A képet a https://xalen.blog.hu/-ról kölcsönöztem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése