Ebben
az évben 2019.
szeptember 23-án 9 óra 50 perckor
éri el a Nap pályáján az őszi nap-éjegyenlőség pontját –
ami gyakorlati értelemben azt jelenti, hogy ezen a hétfői napon
lesz egyforma hosszúságú a nappal és az éjszaka, vagyis a
világosban és sötétben telő órák száma.
A
hagyomány szerint egy év nem csak egyszer kezdődik el, hanem egy
éven belül van négy szakasz (évszak), melyeknek a kezdete a
nap-éjegyenlőségi és napfordulati pontokhoz igazodik – és ezek
a napok hasonlóképpen meghatározóak a következő negyed éves
időszakra vonatkozóan, mint ahogy a babona mondja minden év január
1-ét.
Érdemes
tehát figyelnünk arra, hogy milyen módon telnek számunkra az év
ezen napjai – és érdemes asztrológiai-asztrozófiai értelemben
is megvizsgálni, hogy milyen lehetőségeink vannak ekkor. Ebben
szeretnék egy kis segítséget, információt nyújtani az
alábbiakban.
A
nap-éj-egyenlőségi pont jellemzője, hogy Napunk ekkor éri el az
adott csillagászati, illetve asztrológiai évszak kezdőpontját,
ami jelen esetben - ősz lévén - a Mérleg
jegy
nulladik foka. Ekkor elkezdődik tehát az az időszak, amelyben a
kollektív energiák szintjén a "Te",
a partner, "mások", a külvilág – és a velük való,
minél
harmonikusabb kapcsolat/ok
kerülnek érdeklődésünk és érzelmeink előterébe.
Ezen
a napon ugyanakkor Napunk a szabadság-függetlenség
életterületén
jár, ezért hát a következő időszakban a fent említett
kapcsolatokban nem annyira a hagyományos "mérlegi
alárendelődés" lesz a jellemző – vagyis nem kizárólag a
"megteszem,
amit csak kívánsz, hogy érezzem, szeretsz és szeretve vagyok"
Mérleg-alapelv
szerint akarunk majd ösztönösen működni a kapcsolatainkban, –
hanem várhatóan a személyes
szabadság megélésének, megvalósításának a vágya
is motiválni fog bennünket, miközben egy önállóbb, nagyobb
önrendelkezésen
alapuló életvitelt
célzunk meg, mint elérendő állapotot.
Ebben
pedig a "Te", vagyis a partnerünk felől érkező
függetlenségi törekvések is támogathatnak bennünket – hiszen
a kollektív késztetések szintjén az emberek a korábbi
hagyományos kereteken felülemelkedve, de azokat nem
lerombolva
igyekeznek
megújulni párkapcsolataikban ebben az időszakban, a múlt érzelmi
tapasztalásait is beépítve e változásba.
S
mindeközben érzelmi szinten a régóta, titkon
dédelgetett álmok, vágyak, nagy tervek felszínre kerülésének
is eljön az ideje – azon terveké, amelyek nem csak nagy szabású
belső vágyakként vannak jelen és élnek régóta
lelkivilágunkban, de egyúttal biztonságot,
erős érzelmi alapot is adhatnak
a jövőnkre nézve!
E
három energiában koncentrálódó belső késztetések – a
romantikus odaadottság mellett a személyes szabadság megélésének
vágya a párkapcsolatokban, a partnerünk részéről tapasztalható
szabadságvágy és megújulás-készség, valamint a felszínre
került régi vágyálmok – egymást segítő, teremtő és
előidéző módon működnek most együtt, miáltal jó esélyt
biztosítanak számunkra, hogy új
érzelmi alapokra rakjuk az életünket ebben az időszakban.
Mindezt
Napunk és a vele kapcsolatba kerülő további két bolygó égi
helyzete is megerősíti, hiszen
Nap a Szűz csillagkép "múlttól
elugró" lába alatt
haladva mutatja, hogy most a
múlton való túllépésnek jött
el az
ideje,
annak,
hogy magunk mögött hagyjunk régi dolgokat; miközben a Serleg
csillagképe
fölött
tartózkodva azt is jelzi számunkra, hogy az életünk
megéléseinek,
mély átéléseinek – örömeinek és fájdalmainak – való
maximális
odaadottság
fontossá válik ebben az időszakban, mert mélyíti
tapasztalatainkat és bölcsességünket,
vagyis mindazt, ami jelen életünkből egy másik létsíkra
átmenthető
minőséggé
válik bennünk.
Holdunk
az Ikrek
csillagkép derekánál az
élet halandó
és halhatatlan minőségei
közötti
egyensúly megteremtésének,
megélésének a lehetőségét mutatja, Uránusz
pedig
a szellemi
megújulás lehetőségét hordozza
egy mély belső "önvizsgálat", egyfajta elvonultság
után, ahogy azt a Cet csillagkép feje fölötti pozíciója mutatja
számunkra.
Ezeket
a késztetéseket tehát arra tudjuk a leginkább fölhasználni,
hogy érzelmi-kapcsolati
szinten újítsuk meg életünket
ebben az időszakban – együttműködve a partnerünkkel/párunkkal,
és a minket segítő égi energiákkal.
Gondolkodásunk,
kommunikációnk és harmóniateremtési energiáink
szimbólumai - Merkúr és Vénusz - is a Mérleg jegyében/kollektív
minőségében járnak ekkor – vagyis ezek kapcsán is hangsúlyos
(lesz) a "Te", azaz a másokkal, különösen a számunkra
fontos személyekkel való kapcsolat és ennek pozitív érzelmi
töltete.
Legfőképpen
az a késztetés válhat bennünk erőssé, hogy párkapcsolatunkban
egy mindkettőnk számára kellemes, jó, kielégítő – s
mindemellett érzelmileg megtartó és biztonságos, egyúttal pedig
kellő mértékű szabadságot
is adó kapcsolatot alakítsunk ki, teremtsünk és erősítsünk meg
ekkor, illetve a következő időszakra nézve.
Úgy
is fogalmazhatnánk, hogy ezek a késztetések arra irányulnak, hogy
egy új vázat,
új gerincet adjunk a kapcsolatunknak,
amelyben ezt követően a partner vágyainak és igényeinek adott
fókusz mellett
a saját személyes vágyak fontossága is megjelenik és ezzel
együtt az egyéni felelősség kérdése is megnövekedhet a
kapcsolaton belül – akár a korábbi játszmák kárára. Ami egy
nagyon
is pozitív lehetőség, hiszen egy őszinte,
felelősségteljes kapcsolat működtetése
irányába tehetünk konkrét lépéseket, a partnerünkkel kézen
fogva.
Mindeközben
gondolkodásunk és kommunikációnk révén elképzelhető,
hogy egy kicsit visszavonulunk, elkezdünk mélyen
magunkba, befelé
figyelni, olyan
minket mélyen
foglalkoztató kérdésekre, amik
az élet-halál mibenlétét, a szabad akaratunkat, döntési
jogainkat feszegetik, vagy akár az életünkben elért,
megvalósított célokat próbálják kiértékelni – s mindezek
viszonylatában fölmerülhet a jelenlegi párkapcsolatunk súlyának,
értékének és szerepének kérdése is.
Ezek
pedig olyan kényes és érzékeny témák, amelyek megvitatásában
nem biztos, hogy úgy érezzük társunkban, párunkban megfelelő
partnerre találunk, s ha az ilyetén gondolatainkat nem tudjuk vele
megosztani, könnyen előfordulhat, hogy magunkba fordulunk, ami
olyan hatást kelthet, mintha titkolózni kezdenénk. Ez az
elzárkózás tehát könnyen félreértésekhez, érzelmi
feszültségekhez vezethet, elsősorban a párkapcsolatunkban, de
akár egyéb kapcsolatainkban is. Egyrészt a partner/másik fél
értetlensége – és ebből fakadó zavara, esetleges félelmei, –
másrészt a saját magunkban rekedő, ki nem mondott érzelmek révén
is kialakulhat egyfajta diszharmónia.
Érdemes
tehát inkább arra törekedni,
hogy megtaláljuk
azokat a személyeket, akikkel bizalmas párbeszédet folytathatunk
ezekről
a kérdésekről, témakörökről - akár családon belül, ha nem
is konkrétan a partnerünkben találjuk meg ezt a személyt, - s még
inkább érdemes megkeresni
azt a módot, ahogy elmondhatjuk – a
Párunknak vagy rokonainknak, egyéb szeretteinknek – azt,
ami éppen foglalkoztat bennünket,
megtalálva azt a bizalmas és biztonságos légkört, amelyben
élvezhetjük társunk figyelmét, és bízhatunk abban, hogy
tényleges megértéssel válaszol az őszinteségünkre,
kitárulkozásunkra. Ha sikerrel járunk, akkor az óriási
érzelmi töltet ad a
személyes megéléseinknek és a kapcsolatunk távlatainak egyaránt.
Kommunikációnkat
érdemes tehát egy nagyobb eszmének alá rendelni, annak
szolgálatába állítani ebben az időszakban, ahogy azt
Merkúrnak a Szűz csillagképében való pozíciója mutatja
számunkra – s jelen esetben ez az eszme a belső értékekre
támaszkodó, igaz emberi kapcsolatok kiépítése lehet.
A
már említett szellemi megújulás egyik aspektusa lehet az is, hogy
a fizikai
síkról, az anyagi jólétről és biztonságról alkotott korábbi
elképzeléseink,
fogalmaink
megváltoznak
ebben az időszakban: a jólét,
bőség, gazdagság új értelmet nyer és a fizikai megéléseink
alapvető részévé válhat.
Ahhoz,
hogy ez megtörténhessen, szükségünk van arra a mély, gondolati
befelé fordulásra és elemző-készségre, amelyet az imént
említettünk, s amely a kapcsolataink újraértékelése mellett
ebben az újfajta bőség-gondolatiságban is inspirál bennünket –
és szükségünk van arra is, hogy
a megszokott (beidegzett) érzelmi megéléseinken túllépve félre
tegyük az "áldozatiságunkat", önfeláldozó
készségünket – lett légyen szó akár a családunkról,
vagy legközelebbi szeretteink igényeiről.
Az
anyagi bőség megtapasztalása ebben az időszakban egyfajta belső
gyógyulásnak
is a jele, illetve eredménye, amely megmutatja, hogy korlátokkal
bíró emberi létünkön túllépve képesek vagyunk ráhangolódni
a Mindenség végtelen energiáira és ennek az áradását beengedni
az életünkbe. Ezt Jupiternek
a Tejúton, a Kígyótartó csillagképe alatt elfoglalt helyzete
mutatja számunkra.
Abból
a szempontból is érdemes
odafigyelni arra, hogy gátat szabjunk önfeláldozási
késztetéseinknek
– vagyis annak, hogy mások érdekeit a saját, személyes
igényeink elé sorolva elhanyagoljuk magunkat, akár érzelmi, akár
szellemi vagy fizikai szükségletek szintjén, – hogy nem csak a
jelenbeli jó érzéseink múlnak ezen, hanem a jövőnk őszintesége
is. Pontosabban a jövőbeli kapcsolataink őszintesége – a miénk
és a gyermekeinké, utódainké is.
Hiszen
ha a gyermekeink azt látják tőlünk, hogy önkéntes "lúzerként"
hagyjuk magunkat kihasználni, akkor a későbbiekben, felnőve vagy
ezt fogják másolni – hiszen minden jó gyerek utánozza a
szüleit, – vagy pont az ellenkezőjét teszik: ők lesznek, akik
kihasználnak másokat, hiszen ez az, amit velünk is tettek, illetve
hagytuk, hogy tegyék(!), míg ránk voltak bízva.
Megérzéseinket,
együttérző készségünket ugyanakkor nagyon is hatékonyan és
kreatívan tudjuk felhasználni ebben az időszakban, akár a
gyermekeinkkel, akár egyéb családtagjainkkal való
kapcsolatteremtésre, vagy az ő hangulatukra, vágyaikra való
pozitív ráhangolódás formájában, és az ennek kapcsán
felmerült ötleteinket, "ihleteinket" nagyon jól tudjuk
használni közös együttlétek, családi programok kitalálására,
megszervezésére – amelyben aztán mindannyian jól tudjuk érezni
magunkat.
Ezen
a módon a korábbi áldozatiságunk helyett sokkal inkább egy "win-win", vagyis mindenki számára kedvező szituációt tudunk kovácsolni – különösen, ha a
szervezésbe vagy a megvalósításba a többieket is bevonjuk.
Mindezt
Neptunusznak a
Halak jegyében, de a Vízöntő csillagképének jövő
vizében elfoglalt helyzete mutatja számunkra.
Cselekvő
energiánk, tetterőink
is a korábban már említett
szabadságtörekvéseinket
célozzák
ebben az időszakban, ami egyfelől azt jelenti, hogy ösztönösen
szembehelyezkedünk a fent említett áldozatisággal, másfelől
azt, hogy minden apró és hétköznapi(nak tűnő) tettünkkel
precízen és pontosan igyekszünk a saját vágyainkat és
igényeinket szolgálni, éppúgy, mint azokkal, amelyeket mély
átélésből és szenvedélyből viszünk véghez; és miközben
mindehhez erőt tudunk meríteni a legapróbb hétköznapi
motivációkból, a saját bőségmegélésünk erősítésén is
dolgozunk.
Mindezen
körülmények mellett az aktív, cselekvő energiáink is egyre
inkább a múlton
való túllépés, a szükségtelen dolgok magunk mögött hagyása
irányába hatnak,
illetve visznek minket a következő időszak folyamán – ezt
mutatja Marsnak
a
Szűz jegyében
való pozíciója, amely az Oroszlán
és Szűz csillagképek határán
látszik az ég csillagos háttere előtt.
Használjuk
hát ki jól ezt a napot, és az azt követő negyedéves időszakot
arra, hogy az említett szinteken és életterületeken újra
teremtsük az életünket, a Mindenség támogató energiáinak
segítségével és áldásával.
A
Fény áldása kísérjen utunkon!