2010. április 28., szerda

2010. április 28. Telihold a Skorpióban


Szerdán 13.20 perckor kerül a Nap ténylegesen szembe a Holddal, ez tehát a mostani Telihold ideje.

Ez idő tájt, telihold idején van lehetőségünk a legnagyobb belső felismerésekre, ha a tudatosság útját járjuk, hiszen ekkor válik leginkább ketté, ekkor távolodik el leginkább egymástól azon két belső minőségünk, dimenziónk, amelyek valójában más-más tőről fakadnak: szellemi és lelki aspektusaink.
Ez azonban nem feltétlenül a belső szétszakadás vagy egymásnak feszülés élményét hozhatja, – ebben a pozícióban lehetőségünk nyílik mintegy szellemi szemmel nézni lelki minőségeinkre és lelkileg tekinteni szellemi aspektusunkra, ami által megélhetjük önmagukban - saját dimenziójukban, a maguk teljességében – is, de össze is kapcsolhatjuk önmagunk számára ezen különböző, de mégis összetartozó, egymást kiegészítő belső minőségeinket.

A Telihold tehát a különválás ideje, azonban nem csupán énünkön belül tudunk bizonyos dolgokat elkülöníteni, és így a maguk minőségében felismerni ezeket, hanem önmagunkat is hatékonyan tudjuk leválasztani külső dolgokról, érzelmekről, kötődésekről.

Ezen a napon azonban ez a fajta elengedés, leválasztódás a külső – és talán a belső – dolgokról nem feltétlenül a könnyebbség jegyében zajlik, annak ellenére, hogy a Plútó a Tejút égi energiát csatornázva sarkallja változásra, inspirálja Napunkat, és Holdunkhoz is hasonló módon kapcsolódik, – azonban a Mars, tetterőnk, akarati énünk szimbóluma intenzív fényszöggel köti meg, kapcsolja egybe ugyane két energiánkat, lelki és szellemi minőségeinket.

Ezen pozícióban a Mars, akaraterőnk hordozója, cselekedeteink végrehajtója az erő által történő uralás kollektív energiáit közvetítve számunkra ugyanolyan határozottan igyekszik Napunkat a stabilitás és megtartás minőségében támogatni, mint Holdunkat az elengedésben és a veszteség fájdalmának megélésében megerősíteni, egy olyan ambivalens helyzetet teremtve ezzel, amely jókora belső feszültségekkel járhat.

A Hold, érzelmi énünk, tudattalanunk szimbóluma ugyanis a Skorpió kollektív minőségében tartózkodik e napon, amelynek belső dinamikája szerint az elengedés aktusa központi kérdéssé válik, ugyanakkor szélsőségesen fájdalmas, mintegy „halálos” élményként is megélhető.

Ennek érzelmi és energetikai szintű mély átélésében tehát éppúgy megerősít bennünket a Mars, mint tudatos szinten a megalapozás, megtartás és megtermékenyítés jövőt teremtő gondolataiban, cselekedeteiben, valamint döntéseiben, amelyek látszólag egymásnak ellent mondó minőségek. Azonban a régi elvesztése a legtöbb esetben feltétlenül szükséges az új megteremtéséhez, és lássuk be, egymással párhuzamosan, azonos időben is működik e kettő, ezért is lehet, hogy a fent említett ellentmondás csupán látszólagos.

Azonban a kozmikus energiák szintjén kissé másképpen fest ugyanez a dinamika. A Kos csillagképében látható Napunk - a Merkúrral együtt - a test-lélek-szellem hármas egység megteremtésének irányába ható szellemi energiákkal van átitatva, és ezekkel kapcsolódik a Holdunk, lelkünk által ez idő tájt közvetített tiszta, angyali energiákhoz, melyeket a Szűz csillagkép angyali csillagai juttatnak el Hozzánk.
Ekkor tehát a(z) – akár a jövőnket is megalapozó, – belső egyensúlyunk megteremtését célzó tudatos-cselekvő-gondolati energiáink kerülnek kapcsolatba lelkünk magasabb szférákkal kommunikáló érzelmi-tudattalan minőségeivel, és ehhez kapcsolódik hozzá a Mars, az elengedő szeretet belátással teljes erejével, amely által segítheti mindkét állapot megvalósulását, illetve kiteljesedését.

Ilyen formán tehát nagyfokú fejlődési lehetőségeket, spirituális megéléseket is tartogat számunkra jelen nap, illetve a Telihold időszaka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése