Március
28-án, a hajnali órákban éri el Holdunk a Napot a Halak
csillagképében, a Tavaszpont és Vénusz közelében. Ez tehát egy
olyan megújulási lehetőség, amely egyben a harmónia-
és egyensúlyteremtés esélyét is magában hordja számunkra,
elsősorban kapcsolataink, és különösen a párkapcsolatunk,
illetve karmikus kapcsolataink tekintetében.
Lehetőségünk
adódik ekkor nem csupán egységben látni, és teljességében
átérezni dolgainkat – emberi kapcsolatainkon kívül is: mindazt,
ami által érzelmileg érintve vagyunk, – hanem közben egy
magasabb nézőpontot találni, ahonnan személyes érzelmeinkre,
viszonyulásainkra mintegy „kívülről”, „emelkedetten”
ráláthatunk.
Merkúr-Uránusz
és a Pegazus csillagkép közelsége egyaránt erre az emelkedett,
vagy éppen magasabb erők által inspirált nyugodt, távolságtartó,
vagy akár objektív, kívülről való szemlélődésnek is mondható
viszonyulásra indít bennünket a saját érzelmi dolgainkra való
rátekintés közben. S személyes érzéseinket, megéléseinket
egyúttal akár karmikus távlatokba is helyezheti az, amit az
„égiek” súgnak ekkor: megsejthetünk, beleérezhetünk nagyobb,
jelen életünkön és emberi léptékünkön túlmutató
összegfüggésekbe is, egyes kapcsolataink, személyes érzelmeink
alakulása kapcsán.
Ugyanakkor
a tiszta kommunikációra is nagyszerű lehetőségünk
adódik, hiszen Uránusz-Merkúr közelségéhez Szaturnusz és
Jupiter – a két értékhordozó bölcsesség-bolygónk – is
hozzákapcsolódik, segítve ezzel a tiszta és igaz belső
értékeink meglátását, megtalálását, s azok megfontolt
szavaink révén történő bölcs és egyértelmű
megnyilvánítását; miközben régi és új értékeink
egységbe olvasztására, integrálására is nagyszerű alkalmat
ad ez a nap, ez az időszak. Mindennek révén akár teljes
mértékben megújíthatjuk gondolkodásunkat és kommunikációnkat,
olyannyira, hogy ezt követően szárnyalóan szabadnak érezhetjük
magunkat új világnézetünk és pozitív teremtéseink által.
29-én
a reggeli órákban Holdunk eléri Uránuszt, kora délután pedig
Merkúrt a Halak csillagképében. E napon még fokozottabb
mértékben lesz lehetőségünk a tiszta kommunikáció
megvalósítására, ugyanakkor a kora reggeli órák
különösen alkalmasak lesznek arra, hogy magunkba mélyedve
meglássunk olyan, számunkra fontos érzelmi minőségeket és
akár mintázatokat, amelyek eddig egy adott irányba befolyásolták
az életünk (érzelmi felfogásunk) egészét, és most, a tiszta
rátekintés és tudatos belátás erejével egyesekben
megerősödjünk, másokat pedig megváltoztassunk ezek
közül, s így felszabaduljunk korlátozó hatásuk alól.
A
délutáni órákra Holdunk eléri a csillagkép „felfelé úszó
halának” csillagaival együtt álló Merkúrt, s innen kapcsolódik
Szaturnuszhoz, egy olyan kommunikációs lehetőséget mutatva nekünk
ezzel, amely egyértelműen a felfelé törekvésről, szellemi
emelkedésről szól. Érzelmi és gondolati szinten egyszerre
leszünk képesek meglátni és átérezni, hogy mi az, ami a
javunkat, lelki emelkedésünket szolgálja – és milyen valós
belső értékekre építkezhetünk, támaszkodhatunk ahhoz, hogy
emelkedésünk ne „elszállás”, hanem valós belső emelkedés,
lelki-szellemi felnövekvés, kiteljesedés legyen.
30-án
a délutáni órákban éri el Holdunk Marsot a Kos csillagképében,
érintve eközben a Cet csillagait. E napon várhatóan az érzelmi
indíttatású tetteké lesz a főszerep – mély, belső
vágyaink és szellemi célkitűzésink egyaránt tettekre,
változtatásokra sarkallhatnak bennünket, akár olyanokra is,
amelyek alapvető, sőt talán radikális változásokat hozhatnak
életünkbe, hosszú távon.
31-én
lép Holdunk a Bika csillagképébe, s a következő két nap során
végig a Bika csillagai mentén halad. 31-én napközben
Szaturnusszal való kapcsolódása révén válik ismét központi
kérdéssé az életünk valóságává tehető érzelmi értékek
mibenléte, estefelé
pedig Vénusszal való fényszöge révén válhatunk érzelmileg
befogadóvá, romantikussá, esetleg kalandkeresővé - vagy éppen
múltbeli érzéseket felemlegetőn nosztalgikussá. Régi
kapcsolatok, vonzódások, szerelmek újraébredését, új
egyensúlyba hozását is lehetővé, valószínűvé teszi ez a
nap(szak).
Másnap,
április 1-én Holdunk Nappal, Vénusszal és Neptunusszal való
különféle fényszögei révén még kitart, sőt tovább
fokozódhat az előző esti romantikus-érzelmes hangulat,
amely ekkor akár régi kapcsolatok érzelmi szintű, vagy valós
felbukkanását is hozhatja, az újrakezdés, vagy legalább is az
újrarendezés - a jövő tisztaságáért való elrendezés -
gondolatával, vágyával, szándékával.
E
napunk ugyanakkor a régi kapcsolatainkkal való találkozás(ok)
elmaradásával is különösen kellemes, pozitív hangulatú
lehet - több, kellemes élményeket ígérő fényszög lesz
ekkor jelen az égen.
Április
2-a várhatóan egy különleges nap lesz: Holdunk a dél körüli
órákban lép a Tejútra, s előtte, kora hajnalban összekapcsolódik
Plútóval és Jupiterrel egy nagy égi háromszögbe. Az érzelmi
megéléseink és felvállalásaink
ekkor olyan
- akár előző életünkből származó - bölcsességet,
bölcsességeket
hozhatnak felszínre bennünk,
amelyek hatására egy alapvetően
más életminőség megteremtése, megalapozása válik lehetővé
számunkra, és amely természetesen visszahat azután érzelmeinkre
is.
Holdunk
a dél körüli órákban, mikor a Tejútra lép, még Napunkkal
kapcsolódik egy különleges fényszöggel, mely nem csupán
kapcsolataink újraértelmezését, újrasúlyozását teszi
lehetővé, hanem még inkább nyitottá, befogadóvá tesz
bennünket mindazon magas, teremtő energiákra, melyekkel az
"Istenek útjával" kapcsolatba kerülve találkozhatunk és
töltekezhetünk lelki, érzelmi szinteken a következő napunk (24
óránk) folyamán.
Tejútra
lépése után nem sokkal találkozik szembe Holdunk Szaturnusszal,
mely szembenállás a következő
kérdéseket vetheti föl számunkra: Milyen, illetve mennyire stabil
és időt álló alapokat teremtünk meg az életünknek? Milyen
megvalósítható, magasabb rendű célokat tűzünk ki? Mit
tekintünk az életünk szellemi alapjának? Hol vannak a szellemi,
vagyis képzelet- illetve teremtés-beli korlátaink és mekkora
mértékben teremtettük meg mi azokat saját magunk számára?
Mindezen
kérdések belső elmélkedéseink közepette éppúgy felmerülhetnek
e napon, mint belső
kétségek, bizonytalanságok kíséretében, vagy éppen különféle
külső körülmények hatására kezdjük el kutatni az ezekre
adandó válaszainkat - lényegében mindegy, mert ezen események
sorában nem a kiváltó okot adó történés, hanem maga a
következmény - a kérdésfeltevés,
válaszkeresés - válik hangsúlyossá.
Másnap,
április 3-án Nap-Hold teremtő fényszöge révén aztán könnyen
cselekvőbe fordíthatjuk mindazon energiákat, melyekkel az
előző napunk során lelkileg feltöltekeztünk -
különösen az esti-késő délutáni órákra igaz ez, amikor is a
kapcsolatainkban jelen levő érzelmi kötődés és a kölcsönös
együttműködés válik fontossá számunkra, ami tehát leginkább
egy érzelmi szintű teremtést tesz lehetővé ekkor.
A
követő napok várhatóan hasonlóan mozgalmasak, eseménydúsak
lesznek külső vagy akár belső történések, megélések
tekintetében - április első felében legalább is mindenképpen.
4-én
és 5-én Marsunk égi háromszöget alkot Plútóval és Jupiterrel.
Kezdeményező cselekvő energiáink több szintű hatását
mutatja ez az égi képlet, amely belső bölcsességünket
és változtató szándékainkat érintve
végül életünk egészére kiható alapvető változásokba
torkollhat.
Negyedikei
napunk másik égi háromszögét Hold, Szaturnusz és Vénusz
alkotja. A napokban felmerült érzelmi kérdések
(Hold-Szaturnusz fényszöge
kapcsán) most kicsit más hangsúllyal:
nem annyira a jelenre vonatkozva és hatásukkal a jövőre vetülve
jelennek meg, sokkal
inkább a múltból hatással léve jelenbeli megéléseinkre.
Vénusz, mindamellett, hogy ez égi háromszögbe kapcsolódásával
erőteljesen a múltbeli megéléseinkre helyezi a
hangsúlyt, most mindezen
hatások elfogadását és
egyúttal - jelenre és jövőre vonatkozó - harmonizálását
is lehetővé teszi.
5-én
Holdunk a Rák csillagképében haladva kapcsolódik Neptunnal és
Jupiterrel egy olyan különleges égi kört alkotva, amely érzelmi
szinten képes sokkal tisztább, szelídebb, megértőbb,
szeretetteljesebb energiákra hangolni minket - így az előző
napon kezdeményezett változások most még harmonikusabb irányba
vihetik érzelmi, kapcsolati életünket.
6-án
Holdunk Jupiterrel, Plútóval és Marssal alkot egy nagy égi
alakzatot, melynek segítségével, érzelmi és cselekvő
energiáinkat mozgósítva még inkább megváltoztathatjuk életünk
alapjait. A tetteink következtében ekkor létrejövő változás
meglehetősen hosszú távú - fontos azonban figyelmesnek
lennünk arra, hogy csak akkor szolgálja igazán javunkat,
ha szeretetteli és belátó módon vagyunk képesek változtatni,
cselekedni, miközben óvjuk értékeinket. (Ezek hiányában
pusztító energiák szabadulhatnak el tetteink nyomán.)
A
következő négy-öt nap egyik fő égi konstellációja Napunknak
Plútóval és Jupiterrel alkotott égi háromszöge lesz, melynek
eredményeképpen előző életi tapasztalatok során leszűrődött
belső bölcsességünket tudjuk felülvizsgálni, legutóbbi
tapasztalásainkkal összehangolni, és új teremtő-megvalósító,
korlátainkat leromboló erőt kovácsolni belőlük.
7-én
a nemrégiben a Kos csillagképébe lépett Merkúr kerül
fényszögkapcsolatba az Oroszlán csillagainál járó Holdunkkal -
ez olyan érzelmi kommunikációt tesz lehetővé számunkra,
amelyben szellemi távlatok és mély érzelmi átélések:
szenvedély és gondoskodó szeretet egyaránt jelen vannak,
további pozitív távlatokat adva kapcsolatunknak, kapcsolatainknak.
8-án
hajnalban az érzelmi kommunikáció egy másik aspektusa
válik fontossá: a pozitív érzelmi célok pontos, letisztult
módon történő megfogalmazása szemben a szenvedélyes,
indulatos, egocentrikus kirohanásokkal.
E
napunk másik égi eseményeképpen a látszólag hetek óta hátráló
Vénusz eléri a Visszafelé úszó Hal csillagait, s ezenközben
kapcsolatba lép a Szaturnusszal. Harmónia- és kapcsolatteremtő
vágyenergiáink révén most egyértelműen visszaléphetünk,
visszanyúlhatunk egy korábbi, lelki szinten számunkra ismerős
állapotba - legyen az egy tudatosan vagy ösztönösen átélt
boldog időszak, legyan akár az édesanyánkkal vagy a Mindenséggel
megélt ős-eredeti egység állapota, vagy a gyermekkorunk ismerős
élményvilága (lett légyen az jó vagy rossz, a lényeg, hogy
kellően ismerős legyen). Ezen állapot újra-megéléséhez
közelítettünk már bizonyos szinten napok óta és ezt az
állapotot tudjuk most - és a következő néhány napban - saját
magunk számára újrateremteni Vénusz-Szaturnusz kapcsolódása
révén.
9-én
Holdunk belép a Szűz csillagképébe, s a reggeli órákban eléri
Vénusszal szembeni pozícióját, átmenetileg háromszöggé
bővítve Szaturnusszal való kapcsolódásukat. Ekkor az érzelmi-
és vágyteremtések egyik fő súlypontjává válik az, hogy a
régi, túlhaladott érzelmi dolgokon - sérelmeken, sőt akár
emlékeken is - képesek legyünk túllépni - ha
lehet, önszántunkból, józan belátásunk szerint. Amennyiben erre
képesek vagyunk, úgy sokkal könnyebben és szeretetteljesebben
tudunk kitelni, kiteljesedni érzelmileg a közelgő Telihold idején
is, hiszen egy csomó felesleges érzelmi feszültséget leraktunk
egyszer s mindenkorra.
Az
immár a Bika csillagképében járó Marsunk kapcsolódik
Szaturnuszhoz és Jupiterhez egy különleges égi fényszög-kör
révén e napunk délutáni óráiban, s kapcsolódásuk a következő
nap folyamán, 10-én is kitart. Belső értékeink,
bölcsességünk, tapasztalataink és cselekvő, teremtő erőink
olyan pozitív szintű és mértékű összefonódása ez, amelynek
hatása nem maradhat észrevétlen. Egyértelmű, fizikai
szintű teremtések, megvalósulások történnek meg,
legvalószínűbben akkor is, ha a legcsekélyebb mértékig sem
válik tudatossá ezen erőink és készségeink aktivizálása,
mozgósítása.
Pozitív
hatásuk azután másnap, április 10-én az esti órákban
teljesedik ki: Holdunk eléri Jupitert a Szűz csillagképében és
bekapcsolódik ebbe az égi körbe, miáltal e csodás belső
teremtésnek immár érzelmi-lelki szinten kiteljesítő - sőt akár
előző életeinket is érintő, karmikus - vetületei is lehetnek.
Minden
bizonnyal kellemes élmények várnak hát ránk a 11-i Telihold
előestéjén.
Folytatása
várhatóan következik az áprilisi Telihold és az azt következő időszak
energiáival.