2017. március 27., hétfő

Újhold és érzelmi megújulás március végén - április első felében

Március 28-án, a hajnali órákban éri el Holdunk a Napot a Halak csillagképében, a Tavaszpont és Vénusz közelében. Ez tehát egy olyan megújulási lehetőség, amely egyben a harmónia- és egyensúlyteremtés esélyét is magában hordja számunkra, elsősorban kapcsolataink, és különösen a párkapcsolatunk, illetve karmikus kapcsolataink tekintetében.

Lehetőségünk adódik ekkor nem csupán egységben látni, és teljességében átérezni dolgainkat – emberi kapcsolatainkon kívül is: mindazt, ami által érzelmileg érintve vagyunk, – hanem közben egy magasabb nézőpontot találni, ahonnan személyes érzelmeinkre, viszonyulásainkra mintegy „kívülről”, „emelkedetten” ráláthatunk.
Merkúr-Uránusz és a Pegazus csillagkép közelsége egyaránt erre az emelkedett, vagy éppen magasabb erők által inspirált nyugodt, távolságtartó, vagy akár objektív, kívülről való szemlélődésnek is mondható viszonyulásra indít bennünket a saját érzelmi dolgainkra való rátekintés közben. S személyes érzéseinket, megéléseinket egyúttal akár karmikus távlatokba is helyezheti az, amit az „égiek” súgnak ekkor: megsejthetünk, beleérezhetünk nagyobb, jelen életünkön és emberi léptékünkön túlmutató összegfüggésekbe is, egyes kapcsolataink, személyes érzelmeink alakulása kapcsán.


Ugyanakkor a tiszta kommunikációra is nagyszerű lehetőségünk adódik, hiszen Uránusz-Merkúr közelségéhez Szaturnusz és Jupiter – a két értékhordozó bölcsesség-bolygónk – is hozzákapcsolódik, segítve ezzel a tiszta és igaz belső értékeink meglátását, megtalálását, s azok megfontolt szavaink révén történő bölcs és egyértelmű megnyilvánítását; miközben régi és új értékeink egységbe olvasztására, integrálására is nagyszerű alkalmat ad ez a nap, ez az időszak. Mindennek révén akár teljes mértékben megújíthatjuk gondolkodásunkat és kommunikációnkat, olyannyira, hogy ezt követően szárnyalóan szabadnak érezhetjük magunkat új világnézetünk és pozitív teremtéseink által.

29-én a reggeli órákban Holdunk eléri Uránuszt, kora délután pedig Merkúrt a Halak csillagképében. E napon még fokozottabb mértékben lesz lehetőségünk a tiszta kommunikáció megvalósítására, ugyanakkor a kora reggeli órák különösen alkalmasak lesznek arra, hogy magunkba mélyedve meglássunk olyan, számunkra fontos érzelmi minőségeket és akár mintázatokat, amelyek eddig egy adott irányba befolyásolták az életünk (érzelmi felfogásunk) egészét, és most, a tiszta rátekintés és tudatos belátás erejével egyesekben megerősödjünk, másokat pedig megváltoztassunk ezek közül, s így felszabaduljunk korlátozó hatásuk alól.
A délutáni órákra Holdunk eléri a csillagkép „felfelé úszó halának” csillagaival együtt álló Merkúrt, s innen kapcsolódik Szaturnuszhoz, egy olyan kommunikációs lehetőséget mutatva nekünk ezzel, amely egyértelműen a felfelé törekvésről, szellemi emelkedésről szól. Érzelmi és gondolati szinten egyszerre leszünk képesek meglátni és átérezni, hogy mi az, ami a javunkat, lelki emelkedésünket szolgálja – és milyen valós belső értékekre építkezhetünk, támaszkodhatunk ahhoz, hogy emelkedésünk ne „elszállás”, hanem valós belső emelkedés, lelki-szellemi felnövekvés, kiteljesedés legyen.

30-án a délutáni órákban éri el Holdunk Marsot a Kos csillagképében, érintve eközben a Cet csillagait. E napon várhatóan az érzelmi indíttatású tetteké lesz a főszerep – mély, belső vágyaink és szellemi célkitűzésink egyaránt tettekre, változtatásokra sarkallhatnak bennünket, akár olyanokra is, amelyek alapvető, sőt talán radikális változásokat hozhatnak életünkbe, hosszú távon.

31-én lép Holdunk a Bika csillagképébe, s a következő két nap során végig a Bika csillagai mentén halad. 31-én napközben Szaturnusszal való kapcsolódása révén válik ismét központi kérdéssé az életünk valóságává tehető érzelmi értékek mibenléte, estefelé pedig Vénusszal való fényszöge révén válhatunk érzelmileg befogadóvá, romantikussá, esetleg kalandkeresővé - vagy éppen múltbeli érzéseket felemlegetőn nosztalgikussá. Régi kapcsolatok, vonzódások, szerelmek újraébredését, új egyensúlyba hozását is lehetővé, valószínűvé teszi ez a nap(szak).
Másnap, április 1-én Holdunk Nappal, Vénusszal és Neptunusszal való különféle fényszögei révén még kitart, sőt tovább fokozódhat az előző esti romantikus-érzelmes hangulat, amely ekkor akár régi kapcsolatok érzelmi szintű, vagy valós felbukkanását is hozhatja, az újrakezdés, vagy legalább is az újrarendezés - a jövő tisztaságáért való elrendezés - gondolatával, vágyával, szándékával.
E napunk ugyanakkor a régi kapcsolatainkkal való találkozás(ok) elmaradásával is különösen kellemes, pozitív hangulatú lehet - több, kellemes élményeket ígérő fényszög lesz ekkor jelen az égen.

Április 2-a várhatóan egy különleges nap lesz: Holdunk a dél körüli órákban lép a Tejútra, s előtte, kora hajnalban összekapcsolódik Plútóval és Jupiterrel egy nagy égi háromszögbe. Az érzelmi megéléseink és felvállalásaink ekkor olyan - akár előző életünkből származó - bölcsességet, bölcsességeket hozhatnak felszínre bennünk, amelyek hatására egy alapvetően más életminőség megteremtése, megalapozása válik lehetővé számunkra, és amely természetesen visszahat azután érzelmeinkre is.
Holdunk a dél körüli órákban, mikor a Tejútra lép, még Napunkkal kapcsolódik egy különleges fényszöggel, mely nem csupán kapcsolataink újraértelmezését, újrasúlyozását teszi lehetővé, hanem még inkább nyitottá, befogadóvá tesz bennünket mindazon magas, teremtő energiákra, melyekkel az "Istenek útjával" kapcsolatba kerülve találkozhatunk és töltekezhetünk lelki, érzelmi szinteken a következő napunk (24 óránk) folyamán.
Tejútra lépése után nem sokkal találkozik szembe Holdunk Szaturnusszal, mely szembenállás a következő kérdéseket vetheti föl számunkra: Milyen, illetve mennyire stabil és időt álló alapokat teremtünk meg az életünknek? Milyen megvalósítható, magasabb rendű célokat tűzünk ki? Mit tekintünk az életünk szellemi alapjának? Hol vannak a szellemi, vagyis képzelet- illetve teremtés-beli korlátaink és mekkora mértékben teremtettük meg mi azokat saját magunk számára?
Mindezen kérdések belső elmélkedéseink közepette éppúgy felmerülhetnek e napon, mint belső kétségek, bizonytalanságok kíséretében, vagy éppen különféle külső körülmények hatására kezdjük el kutatni az ezekre adandó válaszainkat - lényegében mindegy, mert ezen események sorában nem a kiváltó okot adó történés, hanem maga a következmény - a kérdésfeltevés, válaszkeresés - válik hangsúlyossá.

Másnap, április 3-án Nap-Hold teremtő fényszöge révén aztán könnyen cselekvőbe fordíthatjuk mindazon energiákat, melyekkel az előző napunk során lelkileg feltöltekeztünk - különösen az esti-késő délutáni órákra igaz ez, amikor is a kapcsolatainkban jelen levő érzelmi kötődés és a kölcsönös együttműködés válik fontossá számunkra, ami tehát leginkább egy érzelmi szintű teremtést tesz lehetővé ekkor.

A követő napok várhatóan hasonlóan mozgalmasak, eseménydúsak lesznek külső vagy akár belső történések, megélések tekintetében - április első felében legalább is mindenképpen.

4-én és 5-én Marsunk égi háromszöget alkot Plútóval és Jupiterrel. Kezdeményező cselekvő energiáink több szintű hatását mutatja ez az égi képlet, amely belső bölcsességünket és változtató szándékainkat érintve végül életünk egészére kiható alapvető változásokba torkollhat.
Negyedikei napunk másik égi háromszögét Hold, Szaturnusz és Vénusz alkotja. A napokban felmerült érzelmi kérdések (Hold-Szaturnusz fényszöge kapcsán) most kicsit más hangsúllyal: nem annyira a jelenre vonatkozva és hatásukkal a jövőre vetülve jelennek meg, sokkal inkább a múltból hatással léve jelenbeli megéléseinkre. Vénusz, mindamellett, hogy ez égi háromszögbe kapcsolódásával erőteljesen a múltbeli megéléseinkre helyezi a hangsúlyt, most mindezen hatások elfogadását és egyúttal - jelenre és jövőre vonatkozó - harmonizálását is lehetővé teszi.

5-én Holdunk a Rák csillagképében haladva kapcsolódik Neptunnal és Jupiterrel egy olyan különleges égi kört alkotva, amely érzelmi szinten képes sokkal tisztább, szelídebb, megértőbb, szeretetteljesebb energiákra hangolni minket - így az előző napon kezdeményezett változások most még harmonikusabb irányba vihetik érzelmi, kapcsolati életünket.

6-án Holdunk Jupiterrel, Plútóval és Marssal alkot egy nagy égi alakzatot, melynek segítségével, érzelmi és cselekvő energiáinkat mozgósítva még inkább megváltoztathatjuk életünk alapjait. A tetteink következtében ekkor létrejövő változás meglehetősen hosszú távú - fontos azonban figyelmesnek lennünk arra, hogy csak akkor szolgálja igazán javunkat, ha szeretetteli és belátó módon vagyunk képesek változtatni, cselekedni, miközben óvjuk értékeinket. (Ezek hiányában pusztító energiák szabadulhatnak el tetteink nyomán.)

A következő négy-öt nap egyik fő égi konstellációja Napunknak Plútóval és Jupiterrel alkotott égi háromszöge lesz, melynek eredményeképpen előző életi tapasztalatok során leszűrődött belső bölcsességünket tudjuk felülvizsgálni, legutóbbi tapasztalásainkkal összehangolni, és új teremtő-megvalósító, korlátainkat leromboló erőt kovácsolni belőlük.

7-én a nemrégiben a Kos csillagképébe lépett Merkúr kerül fényszögkapcsolatba az Oroszlán csillagainál járó Holdunkkal - ez olyan érzelmi kommunikációt tesz lehetővé számunkra, amelyben szellemi távlatok és mély érzelmi átélések: szenvedély és gondoskodó szeretet egyaránt jelen vannak, további pozitív távlatokat adva kapcsolatunknak, kapcsolatainknak.

8-án hajnalban az érzelmi kommunikáció egy másik aspektusa válik fontossá: a pozitív érzelmi célok pontos, letisztult módon történő megfogalmazása szemben a szenvedélyes, indulatos, egocentrikus kirohanásokkal.
E napunk másik égi eseményeképpen a látszólag hetek óta hátráló Vénusz eléri a Visszafelé úszó Hal csillagait, s ezenközben kapcsolatba lép a Szaturnusszal. Harmónia- és kapcsolatteremtő vágyenergiáink révén most egyértelműen visszaléphetünk, visszanyúlhatunk egy korábbi, lelki szinten számunkra ismerős állapotba - legyen az egy tudatosan vagy ösztönösen átélt boldog időszak, legyan akár az édesanyánkkal vagy a Mindenséggel megélt ős-eredeti egység állapota, vagy a gyermekkorunk ismerős élményvilága (lett légyen az jó vagy rossz, a lényeg, hogy kellően ismerős legyen). Ezen állapot újra-megéléséhez közelítettünk már bizonyos szinten napok óta és ezt az állapotot tudjuk most - és a következő néhány napban - saját magunk számára újrateremteni Vénusz-Szaturnusz kapcsolódása révén.

9-én Holdunk belép a Szűz csillagképébe, s a reggeli órákban eléri Vénusszal szembeni pozícióját, átmenetileg háromszöggé bővítve Szaturnusszal való kapcsolódásukat. Ekkor az érzelmi- és vágyteremtések egyik fő súlypontjává válik az, hogy a régi, túlhaladott érzelmi dolgokon - sérelmeken, sőt akár emlékeken is - képesek legyünk túllépni - ha lehet, önszántunkból, józan belátásunk szerint. Amennyiben erre képesek vagyunk, úgy sokkal könnyebben és szeretetteljesebben tudunk kitelni, kiteljesedni érzelmileg a közelgő Telihold idején is, hiszen egy csomó felesleges érzelmi feszültséget leraktunk egyszer s mindenkorra.

Az immár a Bika csillagképében járó Marsunk kapcsolódik Szaturnuszhoz és Jupiterhez egy különleges égi fényszög-kör révén e napunk délutáni óráiban, s kapcsolódásuk a következő nap folyamán, 10-én is kitart. Belső értékeink, bölcsességünk, tapasztalataink és cselekvő, teremtő erőink olyan pozitív szintű és mértékű összefonódása ez, amelynek hatása nem maradhat észrevétlen. Egyértelmű, fizikai szintű teremtések, megvalósulások történnek meg, legvalószínűbben akkor is, ha a legcsekélyebb mértékig sem válik tudatossá ezen erőink és készségeink aktivizálása, mozgósítása.
Pozitív hatásuk azután másnap, április 10-én az esti órákban teljesedik ki: Holdunk eléri Jupitert a Szűz csillagképében és bekapcsolódik ebbe az égi körbe, miáltal e csodás belső teremtésnek immár érzelmi-lelki szinten kiteljesítő - sőt akár előző életeinket is érintő, karmikus - vetületei is lehetnek.
Minden bizonnyal kellemes élmények várnak hát ránk a 11-i Telihold előestéjén.

Folytatása várhatóan következik az áprilisi Telihold és az azt következő időszak energiáival. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése