2017. március 20., hétfő

Tavaszkezdet 2017. március 20-án

Hagyományosan március 21-e a Tavaszi nap-éjegyenlőség napja, valójában ez a Nap évi járásától függően 1-1 napot változhat. Idén március 20-án délelőtt 11 óra magasságában éri el a Nap a Kos jegy nulladik fokát, vagyis a Tavaszpontot – egészen pontosan azt a helyet a csillagos égen, ahol a Nap útja és az Égi Egyenlítő találkoznak. Ez - csakúgy, mint az Őszi nap-éjegyenlőség ideje - egy különleges egyensúly-teremtési lehetőség számunkra, hasonlóképpen, mint ahogy a napsütéses órák száma megegyezik a napnyugta utániakkal e napon, vagyis a hosszú tél után végre ugyanolyan hosszú lesz a nappal, mint az éjszaka.
Ezzel a nappal kezdődik meg a Halak ideje után a Kos zodiákus időszaka, és e naptól számítjuk a meteorológiai és csillagászati TAVASZ megérkeztét, kezdetét is. A hagyomány szerint ennek a napnak az energiái határozzák meg a következő negyed évünket (június 21-ig bezárólag), ezért érdemes megvizsgálnunk, hogy mit is üzennek nekünk ekkor az égi energiák.


Napunk e napon – három másik bolygóval: Vénusszal, Merkúrral és Uránusszal együtt – még a Halak csillagképében jár az égen, melynek üzenete az emberi lélek kettősségét mutatja: a "fölfelé" törekvést, az emberi lét fölé emelkedést, és a "visszafelé hajlást", az emberi lét mind teljesebb mélységeit megismerni törekvő lélek belső motivációját, mely két törekvés együttesen határozza meg személyes sorsunkat, karmikus utunkat.
Fentiekből kiindulva nagyon valószínű, hogy a következő negyed évünk szinte sorsdöntő fordulatokkal, pontosabban sorsfordulatot eredményező, életutat meghatározó döntésekkel, döntéshelyzetekkel teli lesz, amikor is tudatos tetteinkben, cselekvő minőségünkben, gondolkodásunkban és kommunikációnkban, kapcsolatépítésünkben és harmóniateremtésünkben, sőt, szabadságvágyunkban és függetlenségi, "kitörési" késztetéseinkben is úgy tűnik majd, hogy valami mélyebb sorsszerűség ölt testet - valójában pedig saját belső, lelki motivációink nyilvánulnak meg, a megszokottnál intenzívebb módon, nagyobb hatásfokkal.

Holdunk e napon eléri Szaturnuszt a Tejúton, a Nyilas csillagképében. Ekkor tehát lelki-érzelmi szinteken még nagyon nyitottak, befogadóak vagyunk "felfelé", a magasabb, az emberi létsíkhoz képest végtelenül sok fényt, áradást, bőséget és lehetőséget hordozó "isteni" teremtő energiák felé, s ebben a belső nyitottságunkban találkozunk Szaturnusz bölcs, tapasztalatokban átégett és megnyugodott minőségével, aki kérdőre von bennünket tudatos tetteinkben, döntéseinkben - Nappal való fényszöge révén, - és mély, belső vágyaink vonatkozásában - Holddal való együttállása folyton - egyaránt, hogy kellően igazul és kitartóan akarjuk-e azt, amire vágyunk, amit megvalósítani készülünk, és kellően magas és tiszta célokat, erkölcsi minőségeket szolgál e mindez?
Amennyiben a válasznak nemlegesnek bizonyul, várhatóan erősen akadályoztatva leszünk tetteinkben, vágyainkat megvalósításában e napon, és elképzelhető, hogy a következő negyed évben is.

Konkrét tetteinkben, célkitűzéseinkben és a legkülönfélébb küzdelmeinkben ugyanakkor igencsak kezdeményezőek lehetünk e napon, illetve ebben az időszakban, tekintve, hogy Mars a Kos csillagképénél jár az égen. Bár egy ideig még hajlamosak lehetünk az - éppen véget érő téli időszakra oly jellemző - csendes befelé fordulásra, elvonulásra is, ez a hajlandóság kellően alkalmas arra, hogy tetteinkben a Kos tüzes energiái és kezdeményezőkészsége mellett az átgondoltság, ésszerűség és egy bizonyos szintű szellemiség is megjelenjen. Többek között a magasabb egység és egyensúly szellemisége, hiszen ebben az időszakban különösen fontos lesz, hogy konkrét tetteink kapcsán szem előtt tartsuk test-lélek-szellem hármasságának az egyensúlyát. Ebből kiindulva tökéletesen megfelelő időszak ez a tavaszi megújulásra, életmód-váltásra éppúgy, ahogy új - magasabb - célok, életirányok kitűzésére, és az azok felé való elindulásra.

Ebben az elindulásban több minden segít bennünket: a hitünk, lelkesedésünk, a Világra való nyitottságunk, az egység-látó képességünk és a hagyományos értékekhez való vonzódásunk-ragaszkodásunk éppúgy, mint a korlátokat leromboló megújulás-készségünk, a mindent a nullára írásra és onnan való újrakezdésre szóló belső késztetéseink. Fontos ebben a többféle belső vágyban-kavargásban megtalálni a fókuszt és a megfelelő súlyozni a dolgainkat, nehogy a féktelen megújulásban és újrakezdésben elveszítsünk számunkra fontos értékeket is, amelyek megtartásával ténylegesen többek - nem csupán súlyosabbak és "kötöttebbek" leszünk, maradunk.
Fent említett belső "kavargások", többféle vágyak, belső késztetések megjelenése mellett is, várhatóan nyugodt, higgadt, fontos dolgokat megvalósító tavaszi időszak vár ránk - amelyben leginkább a fel nem használt cselekvő-megvalósító energiáink felgyülemlése okozhat belső feszültségeket. Ennek megelőzésére pedig mi mást javasolhatnék, mint magát a cselekvést?

Március 21-én reggelre minimálisan megváltozik az előző napi égi kép(let), Holdunk kissé tovább vándorol, maga mögött hagyva Szaturnuszunkat, s a korai órákban Vénusszal, majd Marssal és Merkúrral is ún. fényszög-kapcsolatba lép.
A reggeli órák Hold-Vénusz kapcsolódása révén leginkább az érzelmek és vágyak összehangolásáról, az ismételten megélt érzelmi-kapcsolati minőségek - esetlegesen játszmák - megjelenéséről, felismeréséről és szükséges esetben elengedéséről, vagy éppen, mint a kapcsolat alapjának megtartásáról szólnak e napon.

Hold-Mars délelőtti kapcsolódása révén minden bizonnyal megnövekszik bennünk a vágy a konkrét cselekvésre, és a szellemi szintű elhatározásokra e napunk első felébenHold-Merkúr késő éjszakai fényszöge pedig sokkal nagyobb léptékű dolgokat hoz.  

Holdunk a 21-én éjszakai - 22-én kora hajnali órákra megközelíti Plútót az égen, és innen kapcsolódik először Merkúrral, majd a vele megközelítően szemben lévő Jupiterrel is; minden valószínűség szerint intenzív érzelmi megélésekkel teli éjszakát hozva ezzel számunkra.
Éjfél körül az érzelmek és gondolatok égi szimbólumainak összekapcsolódása teszi lehetővé számunkra azt, hogy emelkedett érzelmeink révén - hiszen Holdunk nemrég hagyta maga mögött a Tejutat, azt a szakaszt az égen ahol magas, tiszta energiákkal tudott töltődni - megújíthassuk gondolatainkat és kommunikációnkat is; sokkal hatékonyabb és valódi vágyainkat kifejezőbb formába öntve azokat önmagunk - és akár mások számára is (már ha a késői óra ebben nem szolgál akadályunkul. Bár amennyiben gondolati szinten megtörténik e belső megújulás, azt már bármikor később is képesek leszünk kommunikálni mások felé.)
Hold-Plútó együttállása a kora reggeli órákra válik egészen szorossá, miáltal érzelmi megéléseink intenzitása meglehetősen naggyá, sőt, könnyen szélsőségessé válhat. Plútó, mint a végletek energiája, óriási töltést képes adni - s ekkor érzelmeinkben maximálisan megkaphatjuk ezt a töltést (Holddal való együttállásuk révén) - ugyanakkor Hold-Jupiter kapcsolódása is felfokozottá, még átéltebbé válhat.
A már említett valódi értékeink megtalálása - vagy akár újra megtalálása, Jupiter visszafelé haladása (retrográd mozgása) révén, - és megtartása, most több oldalról támogatva kerül középpontba, hiszen Plútó égen elfoglalt helyzete, a Nyilas csillagkép bölcsőként ölelő szakaszánál szintén a - hangsúlyozottan belső - értékek fontosságát, őrzését helyezi előtérbe.
Ez a kérdés azután meghatározhatja 22-i napunk nagy részét, akár olyan, korábban már említett viszonylatban is, hogy a belső értékek megőrzése az újító szándékok, késztetések és energiák mellett, - akár e kettő látszólagos vagy tényleges konfrontációját követően is.

23-ára Holdunk tovább haladva maga mögött hagyja Plútót és a Bak csillagképbe lép, amely a célkijelölés, elhatározás és elköteleződés minőségét hordozza, így érzelmi szinten ezen témák kerülhetnek előtérbe e napunk folyamán, miközben Holdunk Nappal való kapcsolódása révén mindez sorskérdéssé is válhat.

Március 24-én már érezteti hatását Nap Vénusszal való másnapi együttállása, melynek révén a harmóniateremtést célzó tettek, és a személyes kapcsolataink pozitivitása és egyensúlya kerülnek középpontba - miközben Hold eléri a Vízöntő múlt felé ömlő vizének csillagait, mely a múlt érzelmeinek megtisztítását jelképezi. Ezen a két napon (24-én és 25-én) tehát elsősorban a kapcsolataink rendezése, vagy akár újrarendezése, -strukturálása válik központi kérdéssé, miközben nagy valószínűséggel előkerülhetnek a múlt fájdalmai, sérelmei, félreértései is, amelyek tisztázásra várnak.
Nap-Vénusz együttállása kapcsán ugyanakkor e napokon megvan bennünk az a türelem, figyelem, jó szándék, és pozitív egymás felé fordulás is, amelyek révén ezek a múltbeli dolgok könnyebben kimondhatókká, és egyúttal könnyebben megérthetőkké, befogadhatókká válnak - a múlt tisztázásához ekkor tehát "égi" segítséget is kapunk, elsősorban belső nyitottságunk megnövekedése által.
Mindemellett Merkúr, a kommunikáció bolygója is pozicionált helyzetbe kerül Jupiterrel és Plútóval való fényszög-kapcsolata révén - az értékteremtő és értékőrző kommunikáció fontossága válik hangsúlyossá, különösen annak tekintetében, hogy Merkúr Uránuszhoz, az újítás és a forradalom (a megújulás érdekében történő rombolás) szimbólumához közelít az égen. Tudnunk kell ekkor tehát különbséget tenni mindazon dolgok között, amelyeket értékként őrzünk, és amelyeket kidobása, lerombolásra ítéltünk - s ennek tudatában kommunikálni embertársainkkal.

26-án érik be Merkúr-Uránusz mindeddig közelítő együttállása, s ekkor Holdunk már a Vízöntő jövő felé ömlő vizében halad - vagyis a jövő érzelmeinek megtisztítása válik fontossá, úgy is, mint félelmek elengedése, és úgyis, mint a félreértések megelőzését elkerülendő a lehető legtisztább, legőszintébb, vagy éppen akár leg-lényegre-törőbb kommunikáció megvalósítása - mely utóbbi Merkúr-Uránusz együttállásának fő témája.

E napunk másik fontos égi momentuma Hold-Neptunusz együttállása, és nekik Marssal való kapcsolódásuk, mely érzelmi indíttatásból történő tetteket ígér, olyanokat, melyek legfőbb motivációja a pozitív, megértéssel, együttérzéssel és emberi törődéssel, odafordulással teli jövő megteremtése, megalapozása.

Március 27-én az esti órákban Holdunk eléri az - immár Napunk által magára hagyott - Vénuszt és vele kapcsolódva segítségünkre lesz érzelmek és ideák szétválasztásában, és ezáltal talán abban is, hogy mindösszes vágyaink közül képesek legyünk azokra fókuszálni, amelyek olyan stabil érzelmi alapokat segítenek nekünk magunknak megteremteni, amelyek hosszú távon élhető, éltető és fenntartható érzelmi életet tesznek lehetővé.

Folytatása következik várhatóan a március 28-i Újhold és az azt követő időszak energiáinak ismertetésével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése