2011. április 18., hétfő

Égi energiák április 18-ai héten

Április 18-án hétfőn reggel a Hold a Skorpió jegyébe lép, de ekkor még érvényben van Nappal való szembenállása, amit népnyelven csak Teliholdként emlegetünk.
Nap és Hold ezen pozíciójában, az égbolt két, szemközti oldalán elfoglalt helyével lelki és szellemi dolgaink különbözőségére igyekszik felhívni a figyelmet – arra, hogy lényünknek van egy tüzes, energikus, akaratteli, cselekvőkész szellemi része, és van egy lelki: érzelmes, sejtelmes, kiszámíthatatlan és megfoghatatlan...
Hogy mi emberek éppoly összetettek és sokrétűek vagyunk, mint a Létezés, a Világ maga – és hogy amit a külvilágban megtapasztalunk, azt éppúgy megtapasztalhatjuk Önmagunkban is. És persze fordítva!
S mindezen érdekes és széleskörű tapasztalatainknak csupán egyike az, hogy Teliholdkor ráeszmélhetünk saját lényünk összetett, kettős természetére.

Jelen Telihold a Kos jegy végén – Halak csillagképében – lévő Nappal és a Mérleg végén – a Szűz csillagképében – járó Holddal volt teljes a hajnali órákban, kollektív szinten az én-Te, az „én és a külvilág” kettősségére, kozmikus szinten pedig e kettősség mélyén rejlő egységre – én is ember vagyok, ahogy Te: érző, gondolkodó, öntudattal bíró lény, amely mégis része egy nagyobb egységnek, és alá van rendelve törvényeinek – igyekezett felhívni figyelmünket, érzéseink, belső megéléseink, sőt, akár álmaink – vagy éberen töltött óráink – segítségével.
S ahogy lelki szinten a Hold a Vízikígyó ösztönenergiái és a Szűz tiszta angyali erőket idéző csillagai között haladt el e hajnali órákban, jelképezve emberi létünk-lényünk e kettős természetét, úgy Nap az égen elérte a Halak felfelé úszó Halának fonalát, jelezve, hogy lelki megéléseink össze- és szellemiekhez hozzákapcsolása révén lehetőségünk van magasabb szintre lépni, mintegy megváltódni eddigi problémáinktól, és új létkört kezdeni.

Reggelre pedig a Hold továbbhaladva égi útján a Skorpió kollektív jegyébe lép, miáltal a Mérleg másokra hangolt, harmóniavágyó és szépség-centrikus érzelmeinek helyét az elmélyülés, befelé fordulás, a rejtett dolgok iránti megnyílás lelki igénye, illetve ennek időszaka veszi át, amelyben nem csupán a Kos kollektív szintű, önérvényesítő energiáit hordozó Napunkkal szemben, de az immáron a Halak jegyébe lépett Neptunnal is fényszög-kapcsolatba kerülvén tovább mélyülhetnek Hold-lelkünk érzelmi megélései.
Kos és Skorpió önazonossága, ható és cselekvő energiái teljesen más síkon mozogván ritkán kerülnek nyílt és egyértelmű kapcsolatba. Most azonban energikus, robbanékony tetteket és hasonlóan intenzív érzelmeket egyaránt mutat Nap-Hold szembenállása e két karakán erővel bíró kollektív minőségben, illetve azok határán.
Kozmikus szinten mégis alig változott a helyzet, lévén Holdunk a Szűz angyali csillagainál, a Vízikígyó és immár a vad Kentaur felett tartózkodik, Napunk továbbra is a felfelé úszó hal fonalán a Halak csillagképben – tehát az ösztönök, saját ösztöneink felett - melyeket még intenzívebben megélhetünk most a Skorpió kollektív energiái révén, - aratott, „angyali türelmünk” és belátásunk általi győzelmünk, felülemelkedésünk most nem csupán együtt jár egy szellemi szintű, sőt egész életünket érintő felemelkedéssel, melyet a Nap helyzete jelez számunkra, de mindehhez hozzásegít bennünket Neptunusz is égi pozíciójában, mely kollektív szinten a Halak feltétel nélküli, szeretetteljes és elfogadó -, kozmikus szinten pedig a Vízöntő csillagkép tisztító energiáit hordozza és közvetíti most számunkra lelki és szellemi szinten is, Nap- és Holddunkkal alkotott fényszögeik révén.

Mars-Merkúr múlt heti közeledése tovább folytatódik, tekintve, hogy Mars, akaratunk és tetteink ura előre fele, hétköznapi irányba; Merkúr – gondolkodásunk és kommunikációnk felelőse – még mindig visszafele, hátrálva halad az égen a Kos jegyében, s a Halak csillagképében. Ezen pozíciójukban tehát gondolataink és tetteink, mentális és cselekvő energiáink és képességeink eggyéválását mutatják, - mely a holnapi nap során válik teljessé, - szembekerülésük a Mérleg jegyében – Szűz csillagképében – tartózkodó Szaturnusszal pedig újabb próbatételt jelez most számunkra.
Nem elég tehát, hogy előre mutató tetteink és magunkba forduló, a dolgok jelentőségét és mélyebb okait ezáltal jobban megérteni lehetővé tevő gondolkodásunk energiái összekapcsolódnak most és az elkövetkező napokban, Szaturnusz, a Nagy Tanító mindezt figyelemmel kíséri szemközti pozíciójából, sőt, az előző életeinkből vagy akár más létsíkokból származó tapasztalatainkat felidézve int bennünket, hogy legyünk tudatában mind gondolataink, mind cselekedeteink súlyának és következményének, amelyek másokra éppúgy kihatnak, mint saját személyes és kozmikus létünkre.
Hozzájuk kapcsolódik Plútó is – bár csupán enyhe fényszög-hatással, – még mindig a Tejúton haladtában, és megvalósító-teremtő energiáival segít most teljesebben, sőt akár fegyelmező módon megélnünk fenti emlékeztető-tanító folyamatokat.

Estére pedig Holdunk, továbbhaladva égi útján pont e Plútóval alkot fényszögkapcsolatot, amely egyfelől tovább mélyíti jelen helyzetében amúgy is elmélyülésre hajlamos érzelmeinket, másfelől azonban nagyon tiszta és magas szintű lelki, érzelmi megéléseket tesz lehetővé, ha képesek vagyunk tisztán, hittel telien nyitni ezek felé, olyanokat, melyeknek például az erős belső érzetek által kapott – elsősorban saját életünket és sorsunkat érintő – útmutatás, eligazítás is részét képezheti.

Kedden a hajnali órákban Holdunk is becsatlakozik Mars-Merkúr-Szaturnusz tegnapra említett fényszög-körébe, mi által érzelmi, lelki szinten is kapcsolódhatunk gondolati és cselekvő energiáink, mentális és aktív minőségeink jelen eggyéolvadásához, amely azonban nem feltétlenül lesz kellemes tapasztalat, várhatóan inkább szembesítő és tanító jellegű – fényében az említetteknek, valamint – tükrében annak, hogy Holdunk a lélekemlékezet hordozója, így gondolataink és tetteink lelki, érzelmi következményeit - akár sok életre visszamenőleg- felelevenítheti ezen égi helyzet.
Fenti hatás ugyan viszonylag rövid időre érvényesül a reggeli órák során, azonban annál meghatározóbb lehet számunkra, hiszen egyúttal előkészíti a Hold „alászállását az alvilágba”, tekintve, hogy Lelkünk Úrnője a Mérleg kapuján készül átlépni a délelőtt folyamán, miután maga mögött hagyta Mars-Merkúr fényszögét. Ez pedig a belső, lelki egyensúly megteremtésének időszakát jelzi számunkra, tehát az elkövetkezendő bő egy nap folyamán alapvető kérdéssé válik, hogy képesek vagyunk-e igaz harmóniát teremteni külső-belső szinteken, tiszta-e a lelkiismeretünk, kiegyensúlyozottak-e belső energiáink és külső viszonyaink!?

Fentiekkel szinkronban Vénusz és Uránusz közeledése kap hangsúlyt e keddi napunk során, mely lassú eggyéolvadást mutat a harmóniateremtés és újítás emberi minőségeiben. Vénusz a Halak jegy végén és csillagképének elején éri utol lassan az Uránuszt, mely kollektív energiák szintjén már a Kos szakaszában tartózkodik, így a szelíd, szeretetteljes és elfogadó kollektív szintű harmóniateremtésünkhöz hozzákapcsolódik immár az újítás, korszerűsítés, egyéniesítés motivációja, áthatva a kezdet, újrakezdés lendületével és lelkesedésével.
Kozmikus szinten pedig a Tavaszpont, a kezdet – és ugyanakkor az egyensúlymegélés egyik – égi pontjának két oldalán láthatjuk most Vénuszunkat és Uránuszunkat, harmóniateremtésünk és magasabb szellemiségünk energiáinak jelképeit, melyek mutatják számunkra, hogy most az emberi létünktől az – isteni – egység felé vezető utunkon első lépésként a harmóniát, majd egy új, tiszta, magas szellemiség megélését követve haladhatunk tovább, és ezen közben lehetőségünk nyílik egy emberi szintű egyensúly megteremtésére, megtapasztalására is életünkben.
S ha ehhez kell is némi áldozatot hoznunk akár régi, fölösleges, túlhaladott dolgoktól való megválás, akár a világ zajától való elvonulás és tiszta befelé figyelés tekintetében – akkor ne habozzunk, tegyük meg azt, ami szükséges ahhoz, hogy elérhessük ezt a nagyszerű egyensúlyi állapotot!

Az éjszakai órák során azután Holdunk is becsatlakozik Vénusz-Uránusz fényszögébe, bár csak távolról, mégis érzelmi üggyé, lelki fontosságúvá téve fenti harmóniateremtést, és kölcsönösen pozitív egymásra hatást biztosítva érzelmeink és harmóniavágyó megújulásunk tekintetében.

Szerda reggelre pedig Holdunk jegyet vált a kollektív energiák szintjén: a Nyilas szakaszába lépve a kifelé és mintegy „felfelé” fordulás, a fejlődés, haladás és előretekintés, optimizmus és lelkesedés minőségébe ér, amely érzelmeink és hangulatunk tekintetében alapvetően másfajta, erősen eltérő lehetőségekkel és motivációkkal bír, mint az elmúlt két napunkra jellemző Skorpió energiák.
Fényszögei az elmúlt éjszaka kapcsán említett, egymást inspiráló módon Vénusszal és Uránusszal még – változó intenzitással ugyan, de – érvényben vannak, ezeken túl pedig Nappal és Neptunusszal való kapcsolódásai válnak mai napon meghatározóvá.
Lelki és emberi szintű harmóniánk megteremtésében most oly módon segít bennünket Neptunusz, hogy kollektív szinten az abszolút és feltétel nélkül való elfogadás energiáit, kozmikus szinten pedig a múlt és jövő megtisztítása révén elérhető szabadság lehetőségét hordozza és közvetíti számunkra Napunk, Holdunk és Vénuszunkkal alkotott fényszögeiben, illetve ezek által.

Napunk, cselekvő-tudatos énünk délelőtt folyamán átlép a Kosból a Bika kollektív minőségébe, mi által a kezdet ereje és lendülete helyett immár a biztonság, stabilitás és ezekben való megnyugvás igénye merül fel bennünk tetteink és döntéseink kapcsán a kollektív energiák szintjén, és ez lesz jellemző a következő kb. egy hónap folyamán is. Kozmikus tekintetben azonban még a Halak csillagkép összegzés pontjával egy vonalban halad el ekkor a Nap, mi által a lelki szintű megéléseink tudatos, szellemi összegzésének, mintegy áttekintésének jön el ma az ideje.
Innen kapcsolódik Napunk az égen a Skorpió csillagképe előtt járó Holdunkkal, lelkünk szimbólumával, amely átlépvén immár „az alvilág kapuján” lassan a lélek rejtett, belső birodalmába ér. Kettőjük egymásra hatását egyfajta megmérettetésnek is értelmezhetjük, hiszen lelkünk szimbolikus belső utazása révén most mindazon dolgok is tudatosulhatnak számunkra, melyekkel mindeddig nem tudtunk – vagy nem akartunk – szembe nézni.
Neptunusszal alkotott égi háromszögük azonban segít bennünket abban, hogy mindezen megéléseink harmonikusak, szeretetteljesek és – szükség szerint – megtisztítóak legyenek.

Csütörtökre virradó éjjel, éjfél körül a Hold a Tejútra lép a Skorpió szíve fölött. Ekkor tehát érzelmi, lelki szinten a mélységek, rejtett valóságok megélése, és ugyanakkor a - fölöttük látható - Kígyótartó csillagképe kapcsán a gyógyítás, gyógyulás lehetősége jelenik meg számunkra - mindez a Tejút energiái által felnagyítva, megsokszorozva és teremtővé téve életünk egészére – bár főként lelki, érzelmi részére – nézve.
Ekkor Holdunk a – Marsot lassanként elhagyó, továbbra is hátráló – Merkúrral alkot fényszögkapcsolatot, amely még a reggeli órákban is érvényben van, és amely lehetővé teszi, hogy az éjszaka folyamán született, vagy esetleg régről származó, most felszínre került mély, belső lelki élményeinket, érzelmi megéléseinket megértsük, értelmezzük, ha szükséges kielemezzük, megfogalmazzuk és szavaink által megosszuk másokkal. Ugyanakkor abban is segít bennünket e kapcsolódás, hogy lelki szinten megértsünk, átérezzünk olyan mindeddig rejtett összefüggéseket, melyek – személyes vagy kollektív – emberi létünk alapját, formáját, minőségét adják.
Később – reggel-délelőtt folyamán – Marsunkkal, énünk cselekvő, aktív részével is kapcsolódik a Tejúton járó Hold, tetteinknek kellő érzelmi motivációt, és egyben óriási teremtő, lelkesítő többletenergiát – mintegy hajtóerőt – biztosítva e napon.

Vénusz a Halakból a Kos kollektív minőségébe lép át most csütörtökön, így harmóniateremtésünk tekintetében az eddigi szeretetteljes elfogadásunk, megértésünk és kompromisszum-készségünk helyébe egy sokkal határozottabb és öntudatosabb attitűd kerül, így az elkövetkező 25 nap során minden bizonnyal pontosan tisztában leszünk aktuális vágyainkkal és igényeinkkel, és azzal is, hogy mindezt hogyan érhetjük el - szerezhetjük meg!? - magunknak.
Vénusz-Uránusz közeledő együttállása ezáltal is szorosabbá válik, tehát az elkövetkező néhány napunk során szabadságigényünk és újításvágyunk is szerves része lehet harmóniateremtő törekvéseinknek, éppúgy, ahogy egyéniségünk korlátok nélküli megélése és ennek akár külsőségekben való kifejezése is.

A délutáni órákban azután Holdunk a Neptunusszal és Jupiterrel is fényszöget alkot, ami kollektív szinten nem csupán elfogadásunkat és ebből fakadó szeretetteljes viszonyulásunkat erősíti most különösen – bárkivel és bármivel kapcsolatban, – hanem jövőképünknek, terveinknek és céljainknak is nagy mértékű pozitív, teremtő energiát biztosít, belekapcsolva személyes álmainkat, vágyainkat, lelkünk mélyén dédelgetett elképzeléseinket is e megidéző módon teremtő folyamatba.

Péntekre virradó éjszaka Merkúr, felfüggesztve eddigi hátrálását, Földünkről nézve megáll az égen, szinte hajszál pontosan szemben a Szaturnusszal. Elkövetkezendő napjainkra nézve tehát adott a feladat és kihívás, hogy jelen időszakunk új és újító, s talán némelykor még gyermeteg, vagy olykor önző gondolataival és ezekből táplálkozó szavainkkal képesek legyünk hozzákapcsolódni a hagyományos értékek és a teremtett Világ rendje felett őrködő Nagy Tanítóhoz, aki egyensúlyra és toleranciára nevelne bennünket, csitítva tavaszi – ifjonti – lelkesedésünket. Másfelől azonban befelé forduló, létünk értelmét és gyökerét kutató gondolatainknak magvasságot és alázatot ad most Szaturnusz, túl a rá jellemző ősöreg bölcsességen.

Pénteki napunk fő eseményeként mégis Nap-Hold-Neptunusz fényszög-körét emelhetjük ki, amelybe Holdunk révén még Vénusz és Uránusz is bekapcsolódik.
A reggeli órákban még a Nyilas jegyének végén járó Hold tehát Napunkkal és Neptunusszal alkot égi háromszöget, melyben lelki-érzelmi, tudatos-cselekvő és rejtett, érzékeny, mélylelki energiáink kapcsolódnak egymással, hozzásegítve minket egy tiszta, harmonikus, stabil, mégis felemelő energiákkal teljes én-megéléshez. Könnyed, csodálatos és szeretetteljesen elfogadó hangulattal és lelkiállapottal indulhat hát ez a nap, melyben nem csupán másokkal, de magunkkal szemben is megélhetjük fent említett pozitív érzetek és érzelmek skáláját.

Holdunk ekkor még a Tejúton járván befogadóvá és nyitottá tesz bennünket azon magasabb, isteni erőkre, melyek teremtői minőségükben is megnyilvánulva nem csupán e pénteki napunk, de közel- s távoli jövőnk számára is kiterjesztheti ezen szeretetteljes és elfogadó érzelmi megélések csodáját. Vénusz-Uránusz együttállása még tovább segít bennünket ezen tapasztalásainkban, tekintve, hogy realizáló módon kapcsolódnak Holdunkhoz – lelkünk szimbólumához – fentiekben részletezett módon harmonizáló, lelkesítő energiájukkal.

Dél körül a Hold jegyet vált a kollektív minőségek síkján, tehát Nyilasból a Bakba lép, és ezzel párhuzamosan a kozmikus energiák szintjén is váltás történik, Lelkünk Úrnője ugyanis eléri a Nyilas Tejúton lévő csillagait. Új szakaszba ér tehát az elmúlt napok mély belső utazása, amely rejtett érzéseket és akár régi emlékeket igyekezett felszínre hozni lelkünkben, s amelyek által – vagy ezektől függetlenül – gyógyulhattunk lélekben, hiszen nyitottá váltunk a kozmikus gyógyító energiákra.
Mindennek helyét most a jövőbe tekintés, célkijelölés és a kozmikus teremtő energiák magunkba gyűjtése veszi át, hogy a végtelen fényével feltöltekezve indulhasson Lelkünk útjára ismét a földi világban, és teljesítse önnön maga által és számára kijelölt feladatát.
Kollektív energiák szintjén ez a váltás hasonló módon történik, hiszen a képzelet, az elméleti célok, az ideák – jupiteri – világából kell tudnunk áthozni teremtő, szellemi erőinket a Bak realitásába, hogy ott aztán gyümölcsöző, terveinket, álmainkat realizáló, megvalósító módon használjuk fel, alkalmazhassuk azokat.

Holdunk a késő esti órákban éri utol a – jó ideje szintén a Tejúton tartózkodó – Plútót, hogy eggyé válva energiáival egy mély belső átalakuláshoz – akár katarzishoz – segítsen bennünket. A transzformáció végletek energiáit magába tömörítő bolygója most lényegéhez hűen minőségi változáshoz, szintemelkedéshez is segíthet bennünket lelki dimenzióinkban – hiszen egyesülése belső, lelki energiáinkkal a magas, tiszta - isteni - kozmikus erők áramlásának útján történik.

Szombat reggel Vénusz és Uránusz együttállása teljes összeolvadásként jelenik meg, tehát harmóniateremtésünk tekintetében most csúcsosodik ki leginkább újító, változtató szándékunk, radikális önkifejezési készségünk. Mindez kozmikus energiák szintjén a Halak visszaúszó fonalán, az Egység pontja felé haladtukban realizálódik, ezáltal egy nagyszerű lehetőséget hordoz, melynek során most elszakadhatunk mindazon vágyainktól és viselkedésmintáinktól, melyek mindeddig karmát teremtő módon húztak vissza bennünket az emberi lét újra- meg újra játszott, felvett és viselt szerepei és nehézségei közé.
Mindezektől megválhatunk, elszakadhatunk most tehát, ehhez csupán az szükséges, hogy képesek legyünk átélni saját, valódi belső vágyainkat, melyek legalapvetőbbike a szeretetteljes egyesülés vágya másokkal lelki és akár szellemi szinteken, minek révén megélhetjük az isteni egységet és harmóniát.
Az esti órákban pedig erre különösen jó alkalmunk adódik, hiszen Holdunk egy különleges fényszöggel kapcsolódik Vénusz-Uránusz együttállásához, ami segítségünkre lesz lelki-érzelmi szinten megnyílni ezen belső tapasztalásoknak, és ráhangolódni az ezekkel együtt járó változásra.

Reggeli órákban azonban Holdunk még lassan lelépvén a Tejútról a - még mindig ácsorgó - Merkúrral és a vele szemközti Szaturnusszal kerül fényszög-kapcsolatba. Ez által érzelmi, lelki szinten is bekapcsolódunk Merkúr-Szaturnusz tegnapra említett viszonyrendszerébe, amely a gondolataink, szavaink, mentális minőségeink olyatén megújulását idézi, melyben az időtlen idők óta létező kozmikus rend törvényeinek és ezekkel kapcsolatos idézi személyes tapasztalásainknak egyaránt nagy szerepe van.
Mindezen megújulás azonban most nem marad csupán gondolati szintű, hiszen Holdunk a Merkúrtól eltávolodó Marsunkhoz, cselekvő energiáink urához is realizáló módon kapcsolódik e napunk során, így mentális szintű belső változásaink hatását, – melyek fent említettek értelmében érzelmeinkre, lelkivilágunkra is kivetülnek, – továbbítja konkrét tetteink, cselekvésben kiteljesedő akarati energiáink felé, így azok tovább gyűrűzve tetteink révén hatással lesznek fizikai világunk valóságára is, sőt, Mars-Jupiter lassan érlelődő együttállása kapcsán átfogóbb, szellemi-szemléleti módon is újítóan és ugyanakkor összegzően hatnak ránk és személyes életünkre.
Mindez azonban már e napunk későbbi óráinak, és az azok során bekövetkező változásoknak lesz az eredménye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése