2011. július 18., hétfő

Égi erők tükrében július 18 - 22

Aktuális hetünk során viszonylag kevés nagy jelentőségű változásnak, történésnek lehetünk részesei, legalább is ez mutatkozik számunkra az égi erők tükrében. Sem a fényszögek alkotta energia-kapcsolódások, sem pedig nagy jelentőségű csillagképek érintése terén nem várható különleges vagy kiemelkedő esemény, ami egünk vándorainak jelzőkörét illeti. Persze a lelki életünkben és a hétköznapok szintjén egyaránt hozhat változásokat az elkövetkező néhány nap, azonban ezek sokkal inkább a letisztulás, megnyugvás, megpihenés jegyében telnek, semmint a felbolyduláséban.

Napunk a Rák jegyének vége felé jár - a hét végére már át is lépünk az Oroszlán időszakába, ami a kollektív energiákat illeti. Péntekig azonban még a(z) - személyes, kötődő, vágyteli - érzelmeink játsszák a főszerepet, a fő motiváló erőt életünkben. A Rák ugyanis nem csak a családi érzelmek hangsúlyosságának, az otthonunkba való visszahúzódásnak, vagy a pihentető passzivitásnak - például a természetben, a vízparton heverészésnek - az ideje, hanem az önmagunkkal, saját személyes érzelmeinkkel való találkozásé is, amely érzelmek - valamint álmok, vágyódások - mind a Hold, a lélek szimbólumának fennhatósága alá tartoznak. Ne csodálkozzunk hát, ha az elkövetkező napokban még mindig hangsúlyos szerepet játszanak, tetteinkben és döntéseinkben is meghatározóvá válnak életünkben a legkülönfélébb érzelmeink.

Különösen a hétfői napon - hiszen Holdunk ekkor a Halak jegyében, Neptunusszal való együttállásában nagyon nyitottá és érzékennyé tesz bennünket - igaz, hogy ezen érzékenység, úgy is, mint az érzelmek érzékelésének felfokozottsága elsősorban inkább egyfajta, mások érzelmei felé való nyitottságban jelentkezik, emellett azonban a saját érzéseink felszínre kerülésének is jelentősen nagy teret ad.
Hétfő délután azután - a Neptunt elhagyva - továbbra is a Halak jegyében folytatja Holdunk az útját, sőt, az esti órákban olyan nagyszerű energiákkal kapcsolódik innen, mint a Plútó és a Jupiter, s az általuk lelkünk, érzelmi részünk számára közvetített felemelkedési, feltöltődési, egyszersmind stabilizálódási lehetőségekkel.

Hétfői és keddi napunk kozmikus üzeneteként elsősorban a jövő érzelmeinek megtisztítása és felszabadítása érkezhet el hozzánk Holdunk révén, amely a Vízöntő csillagképének jövő vizében halad, és innen kapcsolódik kedd délelőtt Szaturnusszal, majd délután a Plútóval, Vénusszal és este a Marsunkkal is.
Érzelmeink szintjén tehát meglehetősen intenzív lehet e napunk, sok régi minta merülhet fel, világosodhat meg számunkra, sőt a délután folyamán ezek átalakíthatóvá, harmonizálhatóvá válnak Holdunk aktuális fényszögei révén, hiszen a plútói transzformáció és a vénuszi egyensúlyteremtés egyaránt hatással lesz érzelmi minőségeinkre.
Az esti órákra pedig cselekvő erőinkkel, akaratunk urával kerülhet meghatározó kapcsolatba érzelmeink úrnője, amely harmonikus esetben érzelmi indíttatású tettekben realizálódhat, és bár vágyak és akarat más-más irányt is kijelölhetnek számunkra, mégis leginkább valami könnyedséget, áramlást és változást élhetünk meg most, egymásra hatásuk által.

Szerdai napunk két meghatározó élménye Nap-Hold energizáló, lelkesítő kapcsolódása lehet a napközbeni időszak folyamán, és a késő esti Hold-Uránusz együttállás, amely hasonlóan intenzív, sőt akár sokkal intenzívebb élményekkel szolgálhat.
Holdunknak Nappal való fényszöge ekkor elsősorban az érzelmeinket hozza mozgásba, ami a kollektív szféra hatását illeti, tekintve, hogy a Halak-Rák érzelmes energiái kapcsolódnak most egünk két fő-világítója által, így tudatos és tudattalan szintű érzelmeink is felerősödhetnek most, egymásra rezonálva - s mindez feltehetően erős érzelmi indíttatású tettekre, vagy döntésekre sarkall bennünket.
Kozmikus szinten azonban mély belső egység-élményeknek lehetünk részesei Nap és Hold kapcsolódása révén, amely emberi múltunk belátható emlékezeténél mélyebbre nyúlik vissza lelkünkben.

Esti órákban pedig Hold-Uránusz eggyé olvadása révén - mely immár a Kos kollektív jegyének elején realizálódik, - élhetünk meg egy olyan mély belső megújulást, mely elérhet bennünket harmonikusan is, de az is előfordulhat, hogy egy, a lelkünk legmélyéig megrázó, felzaklató és felkavaró szembesülésen, vagy bármely egyéb, drasztikusnak érzett behatáson keresztül érkezik, azonban lecsillapodva és e közvetlen hatáson túllépve egy sokkal igazabb, tisztább, valóságosabb érzelmi én-megélésnek kerülhetünk birtokába ez esti élményeink következtében.

Csütörtöki napunk a belső erő és nyitottság, valamint ezek késztette elindulás jegyében telhet, hiszen Holdunk előző este a Kos jegyében lépve azóta töltődik annak aktivitásra késztető kollektív energiáival, s e napon Marssal és Plútóval is kapcsolódik egy-egy mélyre ható fényszöggel, amelyek további érzelmi hajtóerőként szolgálhatnak számunkra - elsősorban érzelmeink mind teljesebb, mind nyersebb, és ugyanakkor mind mélyebb megélésére ösztönözve bennünket a délelőtti órák folyamán.
Délután aztán Szaturnuszunkkal kerül szembe a Hold, amely kapcsolódás megélése során szükségünk is lesz az eddigiekben megszerzett, megtapasztalt belső erőnkre. Hiszen Szaturnusz legtöbbször - ahogy most is, - próba elé állít bennünket, akár a kollektív, akár a kozmikus szférákat tekintjük.
Intenzív érzelmi én-megélésünkkel szemben a mások határának tiszteletben tartását állítja feladatként elénk most a Nagy Tanító a kollektív energiák szintjén, míg kozmikusan a lélek emlékezetében való elmerüléssel szemben a saját fájdalmainkon és egyéb, múlthoz kötő, s ezáltal korlátozó érzelmeinken való túllépés fontosságát és szükségességét mutatja. Mindezen hatások egészen az esti órákig elkísérnek.

Pénteki napunk során ismét intenzív érzelmi energiák, megélések és hangulatváltozások várhatók, nem csupán Holdunk aktuális helyzete - Kosban járása - révén, hanem fényszögei által is, melyek Mars, Vénusz és Merkúr által a cselekvő erőnk, akaratunk, vágyaink, harmóniateremtésünk, szavaink és gondolataink szintjét is összekapcsolják érzelmeinkkel, kölcsönös egymásra hatásban.
Délelőtt tehát egyfajta - akár játékos, könnyed - aktivitás lehet ránk jellemző, amely valamely szépség, harmónia, érzelmi biztonság realizálása irányába hat - miközben Nap-Szaturnusz fényszöge révén egy belső stabilitást, nyugalmat, vagy akár a belátás bölcsességét is megélhetjük.
Az esti órákra pedig mindezen élményeink - vagy bármely egyéb érzelmünk - gondolati szinten is lecsapódhat, megfogalmazódhat bennünk - akár önmagunk, akár mások számára is.
Kozmikus szinten mindezen közben egyre közelebb kerülhetünk annak belső, érzelmi megéléséhez, hogy lélekben, valahol a lényünk mélyén mi, emberek mind EGYek vagyunk.

Ennek legteljesebb érzelmi és szellemi átélése azonban csak a szombat hajnali órák ajándéka lesz, addig pedig egy nagyon különleges éjszakának nézünk elébe, mely a lélek emberi lét fölé emelkedésének, a poláris léttől való eltávolodásának élményével kecsegtet, ami persze egy megfelelően mély, révülő álom során is elérhet bennünket, amennyiben kellően rá tudunk hangolódni a kozmikus energiákra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése