2011. október 3., hétfő

Égi energiák október első hetében - 2011

Október első hetének reggelén Nap, Merkúr, Szaturnusz és Vénusz látszik felkelőben a keleti horizonton, jelezve, hogy ez a hetünk is leginkább a tudatosulásról - döntéseink, tetteink, szándékaink, gondolataink, tapasztalataink és vágyaink felszínre kerüléséről - szól. Mind a négyük a Mérleg jegyében, s a Szűz csillagképében halad e hét folyamán, miáltal kozmikus szinten a szolgálat, úgy is mint alárendelődés egy magasabb célnak, és ugyanakkor a jövőért meghozott áldozat kerül középpontba mind szándékaink, tetteink, gondolataink, vágyaink és lemondásaink szintjén, kollektív erők tekintetében pedig a mások felé történő odafordulás - úgy is, mint az emberi kapcsolatok fontossága, és úgy is, mint saját bizonytalanságunkból fakadó megerősítés-keresés - lesz elsődlegesen jellemző.

Hetünk első két napján Napunk a Szűz középvonalában lévő Porrima csillagnál halad el, miközben Marsunk még a Rák csillagkép közepénél tartózkodik. Ekkor tehát valamit nagyon intenzíven megszülhetünk, életre hívhatunk magunkból, megteremthetünk saját akaratunkból - s ezen teremtés jövőjét, sorsát most egyszersmind meg is jósolhatjuk, bele is tekinthetünk teremtményünk jövőjébe.
E teremtés azonban elsődlegesen szellemi teremtésként nyilvánulhat meg - Nap, Mars és Jupiter fényszögei révén, - amely azután mégis fizikai realitássá válhat.

Holdunk ekkor még javában a Tejúton folytatja útját, a Nyilas csillagképe fölött haladva, érzelmeinkben és lelkünkben tehát továbbra is magas, teremtő energiákkal kapcsolódhatunk, mely segíti fent említett teremtésünket is.
Hétfőn délelőtt Holdunk a Bak jegyébe a lép a kollektív energiák szintjén, mi által a hétvége érzelmi megnyílása és kiterjedése helyébe jó eséllyel egyfajta szigorúság és keménység, céltudatosság és önmegtartóztatás léphet, amelyet Holdunk Szaturnusszal alkotott fényszöge is megerősít. Később, a délutáni órákban azonban türelmünk, sőt akár önfegyelmünk fogytán nagyon élesen és nyersen állhatunk ki érzéseink, saját - vélt vagy valós - igazunk mellett Holdnak Uránusszal, majd Plútóval alkotott fényszöge révén, ám könnyen előfordulhat az is, hogy nem egy külső kiállás, hanem egy belső meglátás - szembesülés - révén jutunk el saját, személyes belső igazságunkhoz - vagy igazságainkhoz, - és ez eredményezhet egy olyan szintű lelki változást, amely azután mélyrehatóan beépül személyes érzelmi rendszerünkbe.
E délután eseményei tehát nem csupán érzelmi - és indulati - tapasztalatokhoz vezetnek, hanem annak lehetőségéhez is, hogy mélyen belül, lelki szint(ek)en változtassunk önmagunkon, érzelmeinken és tudattalan viszonyulásunkon egyaránt.

Kedden hajnalban, illetve reggel elég határozott belső erőkre ébredhetünk Napunknak Holddal való fényszöge következtében, s ennek hatására nagy tettek megtételének, tervek megvalósításának, elhatározások meghozásának szentelhetjük-e napot, vagy akár régóta halogatott dolgainknak vágyunk - és sikerül - a végére járni. E kezdeti erő mindenképpen segíteni fog bennünket fentiekben - sőt, amennyiben bizonyos kommunikációs helyzetek felvállalása is az elmondottak részét képezi, akkor minden bizonnyal még a nap első felében pozitív eredményekre juthatunk.
Ugyanakkor Vénuszunk égi pozíciója - a Kalász csillaggal való együttállása - is segít bennünket abban, hogy ma minden olyan dologban harmóniát érjünk el és elégedettséget, amelyet már egy ideje szeretnénk sikerre vinni.
Hold-Merkúr fényszöge révén a délelőtt meghatározó motívumaként jelenik meg az érzelmi kommunikáció, - amely most ugyanakkor egy pozitív teremtő erőt is magába foglal Holdunk Tejút-érintettsége következtében, délutánra azonban az Éjszaka Úrnője maga mögött hagyja az Égi Erők Útját, így lelki szinten az elmúlt napok emelkedettsége, ihletettsége és nyitottsága egy másik minőségbe fordul. A magunkba fogadott Tejút-erők révén most azon szárnyalásnak jön el az ideje lelki-érzelmi szinteken, amikor már nem a külső erőkkel sodortatjuk magunkat, hanem belülről szárnyalunk, emelkedünk - s ezt a Holdunk által az esti órákban érintett Sas csillagképe jelzi számunkra.
Mindez az erő azonban csak akkor lehet igazán a miénk, ha megvannak azok a stabil belső alapjaink, amelyek a kételyekkel szemben egy belső bizonyosságot jelentenek számunkra - erre figyelmeztet Hold-Szaturnusz esti kapcsolódása.

Szerdán azután Hold-Vénusz fényszögével indítjuk a napot, ami tehát egy nagyszerű alkalom az érzelmi, kapcsolati harmónia megteremtésére, s ugyanakkor szeretetünk és személyes vágyaink kimutatására is.
S bár e fényszög a nap folyamán egyre enyhébben érezteti hatását, ettől függetlenül továbbra is meghatározó lehet egész napi hangulatunkra nézve, annál is inkább, mivel hogy hetünknek ez talán az egyik legnyugodtabb, esemény- és kapcsolódás-szegényebb napjának ígérkezik.
S bár dél körül Holdunk maga mögött hagyja a Nyilas csillagképét, délután pedig kollektív szinten a Bakot elhagyva a Vízöntő jegyébe lép - ezen változások sokkal inkább belső folyamatokként és megélésként, semmint külső jelenségként mutatkoznak, ugyanakkor a Sas röptét követő, kozmikus-lelki szinteken történő szárnyalásunkon mindez nem sokat változtat. Mert ugyan kozmikus szinten a Nyilas elhagyásával csökken hajlandóságunk a lelki kiterjedésre, érzelmeink árasztására - amelyek így megmaradhatnak belső hajtóerőnek számunkra, - kollektív szinten azonban épp ellenkezőleg: a szigorúság és fegyelem helyét az érzelmek szertelen, szabad áramlása veszi át most a Hold Vízöntőbe lépése révén, hangulatainkat meghatározó érzelmeink kapcsán. Estére pedig mindez a szabadságunk, függetlenségünk, önállóságunk előtérbe kerüléséhez vezethet, úgy is, mint elsődleges érzelmi motivációk, Hold-Uránusz energiáit szellemi szinten egyesítő fényszöge kapcsán.
További belső történése lehet napunknak, hogy tudatosságunk és szándékaink kapcsán megjelenik bennünk egy mély érzet, bizonyos emlékek és tapasztalatok leszűrt tudásával gazdagon, mely segíthet eligazodnunk az elkövetkező napok eseményei és kihívásai közepette, hiszen Napunk most a Holló csillagképe fölé ér, mely egyfajta - leszűrt, vagy közvetített - belső bölcsesség hordozója.

Csütörtökön a reggeli órákban Holdunk Jupiterrel alkotott fényszöge válik az uralkodóvá, mi által lelki, érzelmi és szellemi síkjaink kapcsolódnak - kollektív szinten a megvalósítás, megvalósulás, anyagi léthez kötődés és a határtalan szabadság együttes, illetve egymást kizárni látszó, belső feszültségekkel terhes állapotában. Ugyanakkor ez a helyzet tanulsággal is szolgál számunkra, miszerint lelki szinten vágyott szabadságunkat csak akkor érhetjük el, ha létünk fizikai síkján is képes vagyunk elérni, megteremteni a szabadság, függetlenség - vagy éppen önállóság - számunkra megfelelő fokát. Amíg csak lélekben vagyunk szabadok, de az anyagi sík korlátai kötnek bennünket, az nem teljes szabadság.
Kozmikus szinten mindez a céljaink felé való törekvésben való érzelmi tudatosság elsőbbségének üzenetével teljes.
Fenti alapérzetet egészíti ki később, a nap folyamán az akarat minőségének bekapcsolódása - Mars erőteljes fényszögei által, - amely az adott irányba használt cselekvő energiáinkkal a léthez való kötődésünket, saját biztonságunkban való kiterjedésünket erősíti, míg ezáltal, az irányultság és kötöttségek felé való inspirálás által, veszélyeztetheti személyes szabadságunk érzetét. Ugyanakkor a körülményeken történő felülemelkedés aktuális, marsikus szándéka most összehangolható belső, lelki szabadságvágyunkkal.
A kozmikus üzenet is hasonlóról szól: akkor lehetsz szabad, ha elengeded mindazt, ami eddig korlátozott - legyen az külső vagy belső körülmény, érzelem, múltbéli tapasztalat…
Késő délutánra azután Napunk segíthet ezt az egész kérdéskört megoldanunk, hiszen a kiegyenlítés és harmóniateremtés minőségével kapcsolja egybe Holdunkat és Marsot, - lelki és akarati erőinket, - és párhuzamban azzal, hogy Holdunk is eltávolodott immár Jupiteri kapcsolódásától: tudatosságunkkal és szándékainkkal egyaránt lelki szabadságunk és belső uralmunk megélésére inspirál.

Merkúrunk egész nap erős közeledésben volt a Szaturnuszhoz, estére utol is éri, és együttállásukban végre megélhetővé válik, sőt fel is oldódhatik az az egész napos érzet és körülmény, amelynek negatív aspektusa, hogy akadályozva érezhettük magunkat mind gondolatainkban - vagy azok által, - mind szóbeli megnyilvánulásainkban. Pozitív megélési szinten ez nagyfokú koncentrációs készséget és összpontosított figyelem megélését jelenti.
Ha azonban aktuálisan a kifelé történő korlátozottságot sikerül megtapasztalnunk, akkor próbáljunk inkább befelé figyelni, hiszen most nagyon mély, tiszta, - sőt, akár évszázadok leszűrődött tapasztalatával teljes - üzeneteket kaphatunk saját belső bölcsességünktől.

Ez a jelenség a pénteki napon is elkísér bennünket, sőt a kora reggeli-délelőtti órákban intenzív érzelmi hatása is várható, tehát vagy álomban, vagy meditációban - vagy csupán egy tiszta belső figyelemben, - érdemes most gondolati úton érkező belső sugallatainkra odafigyelni. Nem csak, mert bölcs belső üzenetek érkezhetnek ez úton számunkra, de azért is, mert ezen üzenetek kozmikus szinten a lélek megtisztulását célozzák, saját régi, elavult, fájdalmas érzéseinktől szabadulhatunk meg e napunk első felében a tudatunk mélységeiből érkező üzenetek keltette lelki rezdülések által.
Délután azután Holdunk a Neptunhoz közelítve egy nagyon pozitív érzelmi élményt ígér, hiszen Vénusz és Jupiter, harmónia és bőség energiái is bekapcsolódnak kettejük eggyéolvadásába, így tehát a pozitív érzelmek, harmónia, bőség, jókedv, és mindezek mellett a szeretetteljes, feltétel nélkül történő elfogadás - és elfogadtatás - állapotát élhetjük meg lelki, érzelmi szinteken. S tekintve, hogy ez a kapcsolódás a késő esti órákra érik be igazán, a délutántól kezdve fokozottan erősödhetnek fent említett pozitív érzeteink.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése