2016. november 29., kedd

Újhold a Nyilasban és december első felének égi energiái

Az idén november 27-én, vasárnap elkezdődött adventi időszak nemcsak a keresztény tanításokban jelentős. Ha az év körét, a természet körforgását és a Nap égi útját nézzük, akkor is láthatjuk, érzékelhetjük, hogy különleges időszak ez: az év legsötétebb, leghosszabb éjszakája felé haladva nem csak a természetben, de bennünk, emberekben is "természetszerűleg" felmerül az igény a befelé fordulásra, visszavonulásra – a tavaszi-nyári időszak ki- és megnyílásával szemben: az elmélyülésre és BELSŐ növekedésre.

Napunk égi útját tekintve ugyanakkor azt is megláthatjuk, hogy ezek a hetek egyfelől folytatásai, másrészt kiteljesedése az őszi időszak azon folyamatának, melynek során Napunk - tudatos-cselekvő énünk, öntudatunk szimbóluma - egy különleges belső fejlődési-emelkedési ívet jár be évről évre a Mérleg jelétől a Skorpión át a Nyilasig.
Röviden: a Te és a kapcsolatok fontossága (Mérleg minősége) után megjelenik a lélekmély és a láthatatlan dolgok fontossága (Skorpió), majd a fölfelé tekintés, a hit és az ideák világa kerül előtérbe (Nyilas minősége).

Idén november 22-én a reggeli órákban lépett Napunk a Nyilas jegyébe az ott tartózkodó Merkúr és Szaturnusz mellé, s most, november 29-én Holdunk is, a Nyilas jegyébe lépve csatlakozik negyedikként a többi bolygóhoz - Merkúrhoz és Szaturnuszhoz a Nap mellett, - akik szintén a hit, pozitivitás, lelkesedés, bőség, nagylelkűség, idealizmus és jó szándék minőségében haladnak, tartózkodnak immár napok-hetek óta.
Nagyszerű lehetőség ez tehát számunkra egyrészt arra, hogy a vasárnap kezdődött adventi időszak pozitív várakozását, az ünnepre (Napfordulóra, a Fény győzelmére) való lelki készülődés belső örömét, emelkedettségét mind teljesebben, több szinten is átélhessük: lelki, szellemi, tudatos, gondolati szinteken, sőt a számunkra fontos hagyományok megtételével is;
másrészt lehetőségünk nyílik arra, hogy a Skorpió befelé forduló, mélyen érző és olykor talán az érzések mentén önmarcangoló, belső kihívásokkal - sőt, talán szembesülésekkel teli -  időszakát követően, a lélek örvénylő mélységei után a "magasabb világok" felé fordulhassunk - különösen most, hogy két jelentős bolygónk után az idei évben Nap és Hold - szellemünk és lelkünk szimbóluma - is belépett immár a Nyilas minőségébe.

29-én, Újhold idején a kora délutáni órákban tehát itt, a Nyilas jelében találkozik egymással Nap és Hold, - a csillagos égen pedig a Skorpió csillagkép fej-csillagainál történik ez égi találkozó. Különleges napnak nézünk elébe ekkor, amely élmények sokrétűségét tartogatja számunkra: Nap és Hold, tudatos és tudatalatti, cselekvő-szellemi és érző, lelki részeink összekapcsolódásának, eggyé válásának lehetőségét mutatja nekünk ez az égi helyzet, amely egy nagyfokú összehangolódottságot, belső egység-megélést tesz lehetővé számunkra személyes szinten - olyannyira, hogy ennek teljében a Nyilas minőséggel együtt járó emelkedett, lelkesítő, pozitív érzeteket, nem csak egyfajta, "rajtunk kívüli", feloldódott örömként érzékelhetjük és élhetjük át ekkor, hanem mélyen önmagunkban, önmagunkkal való viszonyunkban is.

Vagyis ténylegesen új érzelmi időszámítás kezdődhet ekkor számunkra, különösen akkor, ha sikerült az elmúlt napok "elengedéseit" (melyekről az előzőekben írtam,) teljessé tenni - hiszen ez esetben az említett örömteli, emelkedett állapotunk saját lényünk szerves részeként, intenzív belső élményként nyilvánul meg, elsöpörve s egyben jelentéktelenné téve azokat a máskor oly ismerős kétségeket és dilemmákat, melyek hatására mélybe húzó ösztönök és magasba nyúló belső vágyódásaink között őrlődünk (ahogy tettük azt a Skorpió idejében,) és billegünk (mint szoktunk a Mérleg fennhatósága alatt) ebben az általában véve kettősségekkel teli világunkban.
Mindez tehát szinte semmissé válik, különösen akkor, ha az elengedődés folyamatában már megtörtént bennünk a belső elköteleződés a minket és életünket kiteljesítő pozitív változások mellett.

S ha mégsem, még nincs veszve semmi: Merkúr különleges égi helyzete mély, belső gyógyításokat, szellemi utazásokat tesz lehetővé e napon, amelyek különösen hatékony módon eredményeznek belső megújulásokat, szellemi gyógyulásokat, sőt: Belső Gyermekünkkel való mély kapcsolatfelvételt, az Ő gyógyítását is.
S mindezzel együtt nagyszerű lehetőségünk adódik arra is, hogy - Nap-Hold Neptunusszal való kapcsolódása révén - ezekkel az érzettel egy pozitív érzelmi jövőt, pontosabban a saját jövőnk érzelmi tisztaságát teremtsük meg, alapozzuk meg önmagunk - és legfontosabb szeretteink - számára.

Aminek része lehet az is, hogy újszerűen, az eddig megszokottaktól eltérő módon kezdünk viszonyulni, megnyilvánulni kapcsolatainkban - s talán lesznek olyanok, akik  számára furcsa, meglepő vagy éppen túlzottan karakán, s így kissé ijesztő és elbizonytalanító  lesz ez a változás, ezzel együtt - javaslom, adjunk egy esélyt ennek az újszerűségnek, mert várhatóan kapcsolataink őszintébb alapokra helyezését is lehetővé teszi, miközben az ezzel együtt elinduló energiaáramlások felszabadítóan és felvillanyozóan hathatnak ránk.

Az esti órákban aztán Holdunk a Tejút „küszöbén” álló Napot elhagyva a Skorpió Szíve csillagnál az „Istenek útjára”, vagyis a Tejútra lép, még különlegesebbé téve ezzel november utolsó napjait számunkra ebben az évben.
Holdunk Tejútra lépésével ugyanis az érzelmi-lelki minőségeink „emelkedését” élhetjük meg – amelyre az elmúlt néhány nap mély, belső elengedése készíthetett fel bennünket a lehető legteljesebben. Ez tehát egyfajta lelki megnyílás lehetőségét mutatja olyan magas, tiszta, teremtő égi erők felé, amelyeket intenzitásuk miatt legkifejezőbben „isteni energiáknak” nevezhetünk. Ezeket az erőket tudjuk most, a következő egy-két napban összegyűjteni és befogadni lelkünkbe – annál inkább, minél teljesebben sikerült megtisztulnunk a személyes és karmikus múltunk szennyeitől az előzőekben.

November 30-án, Újhold másnapján tehát Holdunk már a Tejúton jár, és égi útján haladva Szaturnusszal találkozik a reggeli órákban, a Kígyótartó csillagkép alatt. Együttállásuk egy különleges lehetőséget tartogat: érzelmeink, vágyaink fókuszálásával, tudatos, mély befelé figyeléssel egy olyan pozitív impulzust tudunk most elindítani, amely - cselekvő energiáinkat is bemozdítva - bőséggel, kiterjedéssel kapcsolatos kívánságaink megvalósulása, bevonzása irányába hathat, éppúgy, mint kapcsolataink harmonizálása felé.
Míg egy másik szinten mély, belső gátlásainkra, terheinkre, negatív tapasztalásainkra, öröklött, tanult vagy karmikus mintáinkra találhatunk gyógyírt elfogadással figyelve most befelé: lelkünk mélyére, s ebből az elfogadással teljes állapotból kiinduló, tudatosan és felelősségteljesen felvállalt tetteinkkel a szellemi szintű továbblépésünket, életeken átnyúló spirituális fejlődésünket segíthetjük elő nagymértékben.

December 1-én hajnalban Holdunknak Merkúrral van találkozója égi útjukon – s ez érzelmeink és gondolataink összerendezését éppúgy lehetővé teszi számunkra, mint az eredményes érzelmi kommunikációt, vagyis a lelkünk mélyén hordott vágyak, érzelmi viszonyulások - sőt, akár félelmek, fájdalmak, megbántottságok - megfogalmazását is, mely utóbbiak segíthetnek ugyan bennünket tisztán látni saját érzelmi állapotunkat tekintve, mégis érdemes csínján bánnunk negatív érzelmeink szavakba foglalásával és kimondásával, az ekkor elhangzott szavaink ugyanis – Hold-Merkúrnak Tejúton elfoglalt égi pozíciója révén – különös teremtő erővel vannak felruházva.
Fentiek értelmében sokkal érdemesebb tehát pozitív, minket, életünket kiteljesítő vágyainkat szavakba önteni: akár leírni vagy hangosan is kimondani ekkor, mert ezek megtételével nagy mértékben elősegíthetjük saját BOLDOGulásunkat - s nem csak jövőnk érzelmi tisztaságát, hanem azon túl bőséget, kiterjedést, pozitív emberi kapcsolatokat illető vágyaink megvalósulását tekintve is.

Ezen a napon lép Napunk is – Szaturnusz, Merkúr és Hold után negyedikként – a Tejútra a Skorpió csillagkép Szívénél, az Antares csillagnál, amely a harc nélküli megadás és elfogadás minőségének égi jelképe. Bizonyos szempontból ez a napunk tehát egy próbatétel  is, a tekintetben legalább is minden valószínűség szerint próbára leszünk téve, hogy mennyire vagyunk képesek ellenállás és küzdelem (ego-dinamika) nélkül, elfogadással teli szívvel és tudattal fordulni életünk mindazon minőségei felé, melyekben cselekvő, tudatos, döntéshozó énünk megérintődik.
S amennyire képesek vagyunk erre a szeretet- és megértés-teljes, elfogadó odafordulásra e napon, olyan mértékben tudunk egy tiszta, játszmáktól és karmikus terhektől mentes jövőt teremteni saját magunk – és vélhetően szeretteink – számára is. (Ez utóbbit természetesen a szabad akarat függvényében).

Különleges teremtő erővel, illetve lehetőségekkel bíró nap tehát ez a mai, becsüljük meg, és igyekezzünk jól felkészülni lélekben és tudatosságunkban az ez adta csodás, teremtő lehetőségekre.

December 2-i egünknek és megéléseinknek 2 fókuszpontja is van – egyikük Holdnak a Plútóval való késő délutáni együttállása, másikuk maga Jupiter, a bőség, kiterjedés, tanulás-tanítás, magasabb tudás minősége, mely a legtöbb égi vándorral intenzíven kapcsolódik e napon.

Hold-Plútó találkozása az érzelmek mélységének, végleteinek és lelkünk határainak a megélési lehetőségét, s egyben a mély, belső átalakulás, átalakítás esélyét is hordozza számunkra – elsősorban ami a saját lelkünket, vágyainkat, érzelmi megéléseinket, viszonyulásainkat, sőt, akár emlékeinket is érinti, illeti.
Ugyanakkor párkapcsolati szinten, illetve a külvilággal: a rajunk kívül álló(nak érzett, gondolt, hitt) világgal kapcsolatos dolgok vonatkozásában is megtörténhet bennünk ez a mély, belső átalakulás (transzformáció), mely egy adott szinten a kapcsolatainknak egyfajta újjáalapozását is jelentheti – másfelől olyan szintű érzelmi-spirituális emelkedést is lehetővé tesz, melynek következtében mintegy égi útmutatásra találhatunk saját érzelmi, lelki és kapcsolati életünket tekintve is. Valami olyan súgásra, sugallatra, megérzésre számíthatunk ekkor, amit nem csak magunkra nézve találhatunk előre mutatónak, hanem aztán közvetlenül vagy közvetetten, szavak, érzelmek vagy egyéb tanítások révén másoknak is átadhatunk.
Mindez pedig pozitívan hathat vissza bőségmegélésünkre, és lelki, szellemi vagy éppen kapcsolati öröm-, teljesség-élményeinkre, kiterjedésünkre.

Más szinteken ugyanakkor az életeken átnyúló tudásunk, belső bölcsességünk is megérintődhet az ekkor megtörtént érzelmi átalakulások (transzformáció) következtében, s ez minden bizonnyal további életeinkre is hatással – bőséget, fejlődést, tudást, kiterjedést lehetővé tévő, mintegy "Jupiteri" hatással – lehet.
Ezen a napon ugyanakkor nagy hangsúlyt kap az úgynevezett kozmikus ritmus: összehúzódás és koncentráció van jelen az isteni teremtő energiákban és kiterjedés, összekapcsolódás az életeken átnyúló tapasztalatokban – melyek az ihletett hétköznapi gondolataink közé is beszűrődhetnek. Mindez pedig összhangba kerülve felszabadult, karma-tisztító, megvalósító cselekvő erőinkkel további kiteljesedés lehetőségét hordozza számunkra - nem csak aktuális jelenünkben, hanem a jövőnk távlatába vetülve is.

Másnap, december 3-án Holdunknak a Vénusszal van találkozója - mely a női minőségek összehangolódását teszi lehetővé számunkra. S nem csak a nők számára, akik nagy belső egységként és egyben erőforrásként is megélhetik saját nőiességünket: vágy- és érzelemorientáltságukat összhangban magukkal e napon, hanem a férfiak számára is, akiknél elképzelhető, hogy "külső" élményként jelentkezik ez égi találkozó "hatása", akár úgy is, hogy nőismerőseiktől az eddigin túlmutató pozitív impulzusokat kapnak, de akár úgy is, hogy meglepődve tapasztalják akár az eddig egymással nem egyező nőrokonaik (feleség-anya például), -ismerőseik egymásra találását, közös nevezőre jutását.
S akármelyik nemről, illetve tapasztalásról legyen is szó, a belső lelki-érzelmi-vágy szintű összehangolódás, amelyet ekkor megélhetünk csodás belső felszabadulással, lelki szárnyalással járhat együtt, ami különösen pozitívvá teheti e napunk megélését, megéléseit.

December 5-én a kora délelőtti órákban találkozik egymással Hold és Mars az égen a Bak és Vízöntő csillagkép közös szakaszán. Érzelmi és cselekvő energiáinkat tudjuk ekkor nagyszerűen összehangolni, olyannyira, hogy minden tettünk azonnali érzelmi reakciót válthat ki belőlünk, s minden érzelmi rezdülésünk azonnali tettekbe fordulhat. Mindez egyfelől nagyfokú felszabadultság-érzést hozhat számunkra, másrészt erőteljes jelenlét-érzést tesz lehetővé, miáltal tetteink tudatossági foka növekedhet, s ezzel párhuzamosan ráérezhetünk régről hozott karmikus tapasztalásaink gyökerére, saját korábbi tetteink következményeire, személyes felelősségünkre.
Ez az élmény azután további tudatos felelősségvállalásra sarkallhat bennünket a jelenlegi, egyszersmind jövőt illető cselekedeteink kapcsán. Tanító és egyben karmánkat, múltunkat tisztító napnak nézünk hát elébe idén december 5-én, érdemes nyitott lélekkel fogadni ennek a napnak a megéléseit.

Másnap, december 6-án – Mikulás napján – a késő esti órákban találkozik Holdunk a Neptunusszal, s mintegy a tegnapi napunk folytatásaként, mely a múltbeli karmánk tisztítását tette lehetővé számunkra, e napon a jövőnk megtisztítására, egy tisztább jövő megteremtésére nyílik lehetőségünk kettejük találkozása révén.
Neptunusz – Holdunkhoz hasonlóan – az érzékenység, nyitottság és befogadás minőségét hordozza, kissé talán kevésbé személyes módokon, kettejük találkozása tehát különösen nyitottá és befogadóvá tesz minket lélekben, érzelmeinkben mindazon impulzusokra, melyek ekkor érnek bennünket, s ezen túl azokra a magasabb inspirációkra is, melyek megsúgják nekünk ekkor, hogy mi az az érzelmi attitűd, mely a tisztább, szeretet-teljesebb, egyenrangú kapcsolatokkal teljes jövő megteremtését teszi lehetővé számunkra – amelyben akárcsak Szent Miklós, azt tudjuk adni másoknak, a szeretteinknek és egyben önmagunknak is, amire tényleg szükségünk, lelki, emberi igényünk van.
Bátran adjuk hát át magunkat teljes és nyitott lélekkel e varázslatos éjszaka várható csodáinak!

December 9-e a következő különleges napunk ebben az évben, aminek több érdekes eseménye is van. Egyfelől Vénusz a Bak csillagképébe lépve azt mutatja számunkra, hogy alapvető változás történik harmóniateremtési lehetőségeinkben – míg eddig a pozitív emberi kapcsolatokban való örömteli kiterjedés volt leginkább személyes vágyaink középpontjában, legyenek ezek akár vágyott, elképzelt vagy megvalósult emberi kapcsolódások - most a vágyaink tényleges megvalósításának és felvállalásának jött el az ideje. Ez egyelőre ugyan nem tesz szükségessé konkrét cselekvést, egyértelmű lépéseket a megvalósítás irányába, sokkal inkább egyfajta belső attitűdöt jelent, amelynek értelmében felkészülhetünk lélekben, önmagunkban arra, hogy ha kell, megtegyük a szükséges lépéseket.

Holdunk, amely a Halak csillagképben halad december 7-e óta, amit egyfajta „karmikus utazásnak” is tekinthetünk, hiszen napról napra átélhetővé válik számunkra mély lelki szinteken mindaz, ami jelen életünkbe vonzott bennünket, e napon eléri az Uránuszt itt, a Halak csillagképében. Ekkor pedig még intenzívebben élhetjük át a napok óta tapasztalt megérzéseket, jelenlegi életünk határain túlmutató sejtéseket, vagy akár rádöbbenéseket, felismeréseket is.
S mindez nem csupán lelki szinten hoz jelentős élményeket, de nagy mértékben bemozgatja személyes rendszerünk egészét is: tudatos-cselekvő energiáinkra és késztetéseinkre, élethez való viszonyulásunkra, belső bölcsességünkre és mély lelki változáskészségünkre is hatással van. Mindez leginkább a késő esti órákban látható égi kapcsolódásokban tükröződik, ami azt jelzi, hogy az ekkor tapasztalt belső élmények akár az egész életünk eddigi minőségét megváltoztathatják, más – az eddigiektől eltérő –  lelki, szellemi, spirituális alapokra helyezve létünket.

Másnap december 10-én Napunk eléri égi útján Szaturnuszt a Tejúton, a Kígyótartó csillagképénél, ami többek közt a tegnap elindult változás stabilizálását teszi lehetővé számunkra. Jelen életünk szimbóluma: a Nap ugyanis az égbolt e különleges szakaszán találkozva Szaturnusszal, a Sors, a Karma és a tanító tapasztalatok bolygójával e kettő – jelenünk és múltunk tapasztalásainak – összehangolódását teszi lehetővé ekkor, sőt, ezen túl egyfajta belső gyógyulást is. Mely gyógyulásnak része nem csak az ezen tapasztalások mélyére nézés s azok értelmének, üzenetének magasabb szintű megértése, hanem az életünket – életeinket – és tapasztalásainkat alakító-teremtő tudatos és tudattalan erők (erőink) egyensúlyba hozása is.
Mindennek a mély belső változásnak, illetve az ekkor elindult folyamatnak a hatásai a következő két napban még elég intenzíven érzékelhetők lesznek. Legyünk hát türelmesek magunkkal ezen időszak alatt, hiszen ezen mélyreható lelki folyamatoknak meg kell adni a szükséges belső időt, nyugalmat.

December 13-án, Luca napján Holdunk a Bika csillagképben halad az égen, s az esti órákban éri el Szaturnusszal szembeni pozícióját. Ez a különleges helyzet koronázza meg az elmúlt napok belső változásait, tekintve, hogy ekkor jön el az ideje annak, hogy érzelmi szinten is felvállaljuk mindazt, amit az elmúlt napok belső változásai hoztak számunkra. Szaturnusz és Nap - még egymáshoz közel - a Skorpió Oltár csillaga felett a belső szentség fontosságát hangsúlyozza, s Holdunk velük szembeni pozíciójából kapcsolódva a tényleges belső, lelki felvállalások mellett a célkijelölés és a kitűzött célra fókuszálás minőségét, teremtő voltát adja hozzá ehhez, e két pólus által meghatározva életünk új belső – lelki, spirituális – tengelyét.

Másnap, december 14-én Holdunk a Tejútra lépve éri el Nappal szembeni pozícióját, ez tehát a soron következő Telihold napja, melynek energiáiról és lehetőségeiről következő írásomban fogok beszámolni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése