2011. május 8., vasárnap

Égi energiák május második hetében

Május 9-én, hétfőn reggel Napunk a Bika jegyében járván az égen lassan elérkezik a Kos csillagképének végéhez, így a kozmikus energiák szintjén is nem sokára a Bika minőségébe lép. A május 10-i, keddi nap jelenti azt az átmenetet, amidőn Napunk mind a Bika, mind a Kos csillagképét még érinti az égen, áthatva azok üzenetei által.

A hét első két napjában tehát még az aktivitás, kezdeményező készség, cselekvő szellemiség égi, kozmikus minősége jelenhet meg életünkben tudatos tetteink, döntéseink és elhatározásaink által, ugyanakkor a lét hármasságának – test-lélek-szellem – belső egyensúlya és a sikerességünk érdekében önként felvállalt áldozathozatal is szerepet játszhat e napjaink során tetteinkben és döntéseinkben egyaránt.
Szerdától azonban már egyértelműen a stabilitás, a lét biztonsága és mindezek érdekében a gyarapodást és termékenységet célzó tettek és szándékok kerülnek előtérbe, hiszen kozmikus szinten is a lét megalapozásának és anyagi valóságban való kiteljesedésének jön el az ideje.
Fontossá válik tehát most az egészségünk, erőnlétünk és jó közérzetünk, s mindezek érdekében érdemes lenne a fizikai testünkkel megfelelő módon törődnünk az elkövetkező két hét során, amíg a Nap a Bika testének vonalában halad az égen.

Holdunk, amely múlt héten – kedden – váltott növekvőbe, most szintén a fizikai szintű táplálás, gyarapodás időszakában jár, érdemes ezért hangsúlyt fektetni a tápanyagdús, megfelelő minőségű étkezésre, hiszen most fokozott mértékű a felszívódásunk, a szervezetünkbe juttatott anyagok beépülése. Ezzel az odafigyeléssel is megelőlegezhetjük a következő időszakunk jó közérzetét, mikor is egészségünk kerül majd előtérbe.

Holdunk hétfői napunk délelőttjén lép át a Rákból az Oroszlán kollektív minőségébe, így a hétvége – és hétfő reggelünk – érzelmesebb, befelé fordulóbb hangulatát követve most egy intenzívebb, erőteljesebb, határozottabb lelkiséget tudunk megélni az elkövetkező napok során, melyben ugyanakkor a lelkierőnek és nyugalomnak éppúgy nagyobb szerep juthat, mint a szeretetteljes nagylelkűségnek.
E napunk folyamán – főleg az első felében – azonban még indulatosságunk és temperamentumunk is megmutatkozhat, sőt, türelmetlenségünk is megnyilvánulhat érzelmeink kifejezése, valamint érzelmi indíttatású tetteink során Holdunknak Marssal alkotott, ekkor érvényben lévő fényszöge által.

Kozmikus szinten azonban a lélek halhatatlanságának belső élményét hordozó Holdunk a Tejutat már elhagyván, az Egyszarvú csillagképe fölött halad az égen, és innen kapcsolódik a megváltás, felemelkedés élményét átélt, és ezek által átminősíthetett Marsunkkal, cselekvő akaratunkkal. E kettő kapcsolódása egy nagyon erős belső összeszedettséget tesz lehetővé számunkra, amely kiegészülvén a Neptunusz energiáival az egyensúlyteremtésnek e tiszta belső pontján, mély, lelki szintű megtisztulást, és egyben a múlt és jövő elfogadását is ígéri.

Délutánra pedig Holdunk az Uránuszhoz kapcsolódván még nagyobb belső energiákról, még intenzívebb érzelmi önkifejezésről, én-megnyilvánításról tehet tanúbizonyságot, hiszen kollektív szinten a Kos jegyének egocentrikus energiáit hordozó individualitásunk kapcsolódik most az Oroszlán erői révén öntudatossá vált érzelmeinkkel. Az égi erők viszonylatában azonban a Rák csillagképének megnyílást jelképező szakaszát elérő Holdunk, mely most nagyfokú érzelmi nyitottsággal és befogadó készséggel együtt járó lelkiséget feltételez, kapcsolódik a Halak visszaúszó fele alatt haladó Uránuszunkkal, magasabb szellemiségünk ez emberi sorsokat alakító kozmikus erők útján járó urával.
Kettejük kapcsolódása nem csupán személyes szinten tesz tehát bennünket nyitottá és intuitívvé ezen délutáni időszakban, de emberlétünkön túlmutató, magasabb összefüggések megértésére, még inkább megérzésére is megnyitja lelkünket a kozmikus energiák szintjén, mi által mind személyes létünket, mind kollektív, emberi sorsokat formáló erők valódi mibenlétére és titkaira is ráérezhetünk.

Vénusz-Merkúr múlt héten egyre inkább közeledő együttállása, mely két napja már szinte teljesnek mondható e hétfői délutánon éri el a csúcspontját. Ekkor Vénusz ténylegesen utoléri Merkúrt, majd szép lassan eléaraszol. Mindez gondolkodásunk és kommunikációnk tekintetében továbbra is a harmónia és egyensúlyteremtés belső igényeként jelentkezik, amely életünk több szintjére is kihathat – nem csupán e napunk, de egész hetünk során is, hisz Merkúr és Vénusz együtt haladnak lassú mozgásukban, el nem távolodván egymástól egész hét folyamán – szerda és csütörtöki napokon pedig együttállásukban kiegészülnek Jupiterrel, és annak kiterjesztő energiáival.

Hatásaiban tehát e fényszög a kapcsolatainknak – és főleg azok minőségének – a fontosságát mutatja, mely egész hetünk folyamán érvényben lesz.
Mert míg Merkúr a verbális kommunikációnk, szavak és gondolatok általi kapcsolatteremtésünk ura, addig Vénusz, vágyaink és vonzódásaink úrnője- és egyben harmóniateremtésünk energiája-képpen személyes kapcsolataink alakulásának másik – főbb – felelőse is.
Az általa képviselt energiák révén tudnunk érdemben kapcsolódni – tehát nem csupán szavaink és gondolataink által, – mert hiszen érzékeinknek úrnője is ő, és kapcsolódás-vágyunk révén erősíti társas lény voltunkat, azon részünket, amely nem csupán közösségre, odatartozásra vágyik, de megértésre és harmóniára is kapcsolati életében, sőt, egyensúlyra törekvésével mind teljesebb, jobb kapcsolatok létesítésére ösztönöz bennünket.

Mindez most a Kos kollektív minőségében a saját vágyaink és elképzeléseink megnyilvánítását erősíti egész hetünk során, tehát azt az attitűdöt, miszerint saját igényeink előtérbe helyezése jellemzi mind szavainkat, mind gondolatainkat kapcsolatainkon belüli személyes, valamint általános kommunikációnkban egyaránt.
Ez az ösztönös én-közlő mód meglehetősen nehézzé teszi most számunkra a másokra figyelést, ezért amennyire csak tudunk, legyünk most tudatosak e téren, mert bár ez együttállás nagy mértékben segíthet bennünket felfedezni és megérteni saját belső vágyainkat és örömeink forrását – mégis fontos óvakodnunk a túlzó, kizárólagos énközléstől, és figyelmetlen elengedettségtől e téren, ha nem akarunk fölösleges rossz érzést okozni társainknak, szeretteinknek.

Legyünk hát figyelmesek, és amennyiben figyelmünket sikerül most befelé, önmagunk felé fordítani, merüljünk el nyugodtan saját gondolati belső világunkban, mert ez a tevékenység, valamint az a fajta ösztönös belső nyitottság, mellyel most a Mindenség felé fordulhatunk – és amely csodás intuíciókat és ihletet ígér számunkra e hét folyamán – ha helyesen használjunk érzékeinket, segíthet most bennünket azon lelki összegzésben, mely kozmikus szintű lehetőségként saját belső egységünk megtalálásához vezethet.

Plútó és Szaturnusz enyhe kapcsolódásban van egész hetünk során, és kollektív szinten valami hasonlóra – a másokra való odafigyelésre és a saját ösztönös késztetéseink végletességének a megzabolázására – intenek bennünket, kozmikus szinten azonban teremtő erejű fényszögükkel a megfelelő – tudatos és szent – áldozat ellenében elérhető eredmények fontosságát mutatják, melyeket bár mi magunk „nemzettünk” – vagy nemzünk jelen napjaink áldozatteli cselekedetei révén, – ezeket mégsem lehet sürgetvén kicsikarnunk a Mindenségtől, csupán a kellő türelem és belső alázat gyümölcseként, a megfelelő időben arathatjuk le azokat.

Keddi napon Holdunk kapcsolódásai által érzelmi energiáinké lesz a főszerep, tekintve, hogy délelőtt Szaturnusszal, este pedig a Nappal alkot fényszöget éjszakai egünk úrnője. Oroszlán Holdunk határozott érzelmi öntudatossága egyfajta stabil kiegyensúlyozást eredményez e napunk lelki megéléseiben, melyet Szaturnusz másokra hangolódó bizonytalansága sem tud most kibillenteni, sőt nagyszerű meglátásokhoz és ráérzésekhez vezet e kapcsolódás mások életének, nehézségeinek megértésében és kiegyenlítésében.
Kozmikus szinten pedig már az elengedés minőségében – a Rák csillagkép végénél – járó Holdunk kapcsolódik Szaturnusz belső áldozatra felhívó energiával, így mindkettejük révén egy önkéntes lemondást és ezzel párhuzamos belső éntelenséget élhetünk meg.

Nap-Hold este esedékes fényszöge révén pedig lelki és tudatos szinten is stabilizálhatjuk, megerősíthetjük magunkat életünk számunkra legfontosabb területein, és egyúttal termékennyé tehetjük azokat – bármely területet, amelyen mindeddig bizonytalannak vagy korlátozottnak éltük meg magunkat, azokat is! Ezt a nagyszerű lehetőséget kihasználva érdemes tehát most meditatív elmélyedéssel megnyitni és átadni magunkat ez este aktuális energiák számára, de képzeletünk erejével is teremtő módon segíthetjük e stabilizáló, harmonizáló folyamatot.

Szerdai napon pedig beérik Merkúr-Vénusz már tegnap óta Jupiterhez közeledő együttállása, amely egyfajta szellemiséggel és a bölcsesség igényével is áthatja intenzív kapcsolódási vágyainkat, ugyanakkor a korábban már említett kapcsolati hangsúlyosságnak most még nagyobb teret és energiát ad.
Különösen a reggeli órákban, amikor Holdunk is bekapcsolódik egy intenzív, energizáló fényszöggel e nagy együttállásba, és ennek hatására kapcsolataink jelenbéli fontossága – melynek most egyaránt része a nagyfokú kommunikatív és kreatív önkifejező készségünk és belső emberi igényünk magára a kontaktusra, – kiegészül az érzelmi összekapcsolódás vágyával is. Miáltal több szinten – gondolati, érzelmi, szellemi és vágy-szinten is – kapcsolódhatunk most másokhoz, és ugyanakkor Önmagunkhoz is! Az önmagunkra ismerésnek, magunkra találásnak egy nagyszerű lehetőségét nyújtja e nap, különösen a reggeli időszak – éljünk hát bátran ennek csodákat ígérő tapasztalataival!
Kozmikus energiák tekintetében lelki szinten a szellemi fénnyel és tudatossággal való átitatódás, szellemi szinten pedig a fizikai valósággal való összekapcsolódás, abban való stabilizálódás lehetősége nyílik meg számunkra.

Szerda reggeli órákban lép át Marsunk a Kosból a Bika kollektív minőségébe, így cselekvő energiáink és akaratunk terén egy nagyfokú szelídülés és lehiggadás várható. Mindez kollektíven érvényes változás, tehát valamilyen szinten mindenkire hatással lehet – nem csak magunk, de embertársaink részéről is tapasztalhatunk mostantól egyfajta nyugalmat és lelassulást, mintegy az elkövetkező negyven napra vonatkozóan.

Délutáni órákban pedig Holdunk is jegyet vált a Szűz kollektív minőségébe lépve, és ezzel egyidőben Marssal és Neptunnal is fényszög-kapcsolatot alkot. A bátor kiállás és érzelmi túláradás helyett most a problémákra való ráhangolódás és a tökéletlenségeken történő fennakadás érzelmi attitűdjét élhetjük meg kollektív szinten Holdunk jelen pozíciója révén, mely ugyan nem harmonizál a Halak Neptun szeretetteljes elfogadásával és feltétel nélküliségével, azonban nem is ragadtat bennünket végletes tettekre, hiszen immár szelíd, nyugalmas állapotában éri el fényszögével Bika Marsunkat, cselekvő energiáink hordozóját.
Kozmikus szinten azonban az Oroszlán szívét elérő Holdunk kapcsolódik az összegzés pontján lévő Marsunkkal – így a saját lelki középpontunkra találást követő érzelmi megnyílás lehetősége jelenik meg most számunkra lelki szinten, amelyet csak megerősít, hogy cselekvő szinten tudjuk most összegezni saját belső erőinket és képességeinket. Mindezt pedig kiegészíti a Neptun által jelzett érzelmi megtisztulás és egyensúlytalálás lehetősége.

Szerdai eseménydús napunkat követve csütörtökre mintegy pihenőt kapunk. Bár a tegnap óta érvényes Merkúr-Vénusz-Jupiter együttállás továbbra is érzeteti hatását, egyetlen említésre méltó új esemény e napunkon a hajnali órákban esedékes Hold-Plútó kapcsolódás, melynek energiája még reggel is érezhető lesz. Érzelmi szinten tehát óriási energiákat tapasztalhatunk ezen időszakban, és lelki erőinknek, attitűdünknek egy nagyfokú, minőségi megváltozását akár, hiszen Plútó hatása általánosan is mély és felforgató, és most ezen az energiával kapcsolódik lelki minőségeinkhez – kozmikus szinten pedig a Tejút erőit is eljuttatja Hold jelképezte érzelmi részünkhöz, mely most az ösztönök és szeretet-erők közötti egyensúlyteremtés útját járja, és annak eszközét keresi, illetve találhatja meg ezen korai órák során.
Érdemes tehát egyfajta meditatív elmélyedéssel segítenünk ezt az állapotot – a belső változás, keresés és találás időszakát, – amelybe tudatosan beavatkoznunk nem szükséges, azonban egy nagyfokú nyitott, megengedő figyelem erősen ajánlott.

Pénteken a korai órákban Napunk és Holdunk energiája találkozik egy intenzív fényszög által, mely mindkettejükre – vagyis énünk szellemi és lelki részére is – inspiráló hatással lehet. Bika Nap és Szűz Hold összekapcsolódása az aratás-vetés ciklusát idézi – amit most tudatosan elvetünk, megteszünk, megteremtünk, annak tudattalanul már érezhetjük is a hatását ezáltal. A lét biztonsága, mint szellemi- és életünk, érzelmeink rendezése, mint lelki igény és viszonyulás kerül most előtérbe kollektív szinteken, és segíti, erősíti egymást e két motiváció.
Kozmikus szinten a Bika testének csillagai fölött járó Napunk az anyagban megnyilvánuló, teremtő szellemi termékenység energiáit kapcsolja hozzá lelkünk belső, rejtett fényéhez és misztériumához, melyet most a Serleg fölött járó Holdunk jelképez. Ez a lelki és szellemi energiák fizikai szinten is teremtő és termékenyítő egymásra hatását eredményezi.

Dél körül Holdunk eléri a Szűz csillagkép múltból elrugaszkodó lábát az égen, így kozmikus szinten a régi dolgokon való érzelmi túllépésnek jön el az ideje, majd délután – Nappal való kapcsolódását immár teljesen maga mögött hagyva – Holdunk a kollektív energiák szintjén is jegyet vált, a Szűzből a Mérlegbe, és ezzel a kiegyensúlyozás, a különböző szinten megélt harmónia és a kapcsolatok fontosságának érzelmi igényét hozva el.

Estére pedig a Serleg csillagkép fölött elfoglalt pozíciójában, az őszi nap-éjegyenlőség egyensúlyteremtő pontjáról kerül szembe Holdunk az Uránusszal, magasabb szellemiségünk urával, aki a Halak és Cet csillagképe között a belső rendteremtés, magunkra találás és a létet meghatározó törvények felismerésének útján halad. Ezzel a minőséggel egészül ki tehát azon attitűd, mely Holdunk közvetítésében most a saját mélységeiben őrzött – akár előző életekből származó – lelki tapasztalatai befelé fordulva szeretne belső harmóniát teremteni magunk számára.
S mindez Marsunkkal is kapcsolódván konkrét tetteinkre, cselekedeteinkre is inspirálóan, méginkább serkentően hathat.

Szombati napunk azután hasonlóan különleges és intenzíven meghatározó energiákkal virrad ránk. Hold-Szaturnusz együttállása uralja délelőttünket, amelynek kapcsán leginkább az érzelmi-lelki passzivitás szükségességét és fontosságát kell kiemelnünk. Tegnapi napunk intenzív élményeit követően így hát most a pihenésnek, nyugovásnak és feltöltődésnek jött el az ideje.
Szaturnusz legtöbbször gátlások és akadályok képében jelentkezik életünkben, amelyet rohanó világunkban általában merényletként értelmezünk a külvilág, a sors részéről. Pedig a polaritásnak életünk ezen a szintjén is létjogosultsága – mi több, létszüksége – van, hiszen a folytonos aktivitás, melyre modern kihívásokkal teli életünk ragadtat a végletekig kimerítheti lelki, szellemi és fizikai erőtartalékainkat is.

Hold-Szaturnusz aktuális együttállása kapcsán tehát elsősorban a passzivitásnak, pihenésnek, lenyugodásnak jött el az ideje – amely azonban spirituális szinten egy másfajta üzenettel is bír. Lelki passzivitásunk mélyebb szintű megvalósítása érdekében vágyainkat és érzelmeinket kell tudnunk most itt elengedni, mintegy feláldozni; azon vágyainkat és érzelmeinket, melyeknek jövőbe való kivetítésétől valamilyen szintű boldogulást, sikert, önérvényesítést reméltünk.
Ehhez pedig mélyére kell tudnunk – nem is nézni, sokkal inkább – érezni saját lelkünk rejtett zugaiba, ismert és be nem vallott vágyainknak és mindazon energiáinknak mélyére, melyek más létsíkokra szólítanak minket, és ezeket kell tudni most megzabolázni, illetve elengedni Holdunk jelen pozíciójában.

Hiszen mindezek mély belső elengedésével nem a boldogságunk, sikerünk vagy jólétünk reményétől illetve lehetőségétől fosztjuk meg magunkat, sokkal inkább azon korlátozó elképzelésektől szabadulhatunk meg, melyek vágyaink megvalósulásainak előre meghatározott formát biztosítva valójában korlátoznak bennünket azon lehetőségünkben, hogy nyitottan és szabadon fogadhassuk a Mindenség minket elárasztó ajándékait.

Mindezen közben Merkúr és Vénusz együttállása eléri a felfelé úszó Hal fonalának csillagait az égen, amely szavaink, gondolataink, kapcsolat- és harmóniateremtő energiáink kapcsán most egy nagyszerű lehetőséget kínál, hiszen fentiek révén nem csupán átélhetjük a felfelé emelkedés, probléma-megoldás szintén történő változás állapotát, de belső, lelki összegzésünkkel – egység-pontunk megtalálásával – párhuzamosan tehetjük ezt e szombati napunk során.

Vasárnapi napunk pedig különösen eseménydúsnak ígérkezik. Holdunk egész napunk folyamán más és más égi vándorokkal kerül kapcsolatba, így lelki szinten meglehetősen változó hangulatú és érzelmű nap vár ránk.

Reggeli órákra Holdunk maga mögött hagyván Szaturnuszt a Szűz csillagképének Kalász csillaga alatt halad el, és ezzel egy időben Nappal és Jupiterrel is fényszöget alkot. Ez a lelki aratás idejét jelzi, mikor is mindazon tettek és döntések következményeit, melyek az elmúlt időszakban meghatározóak voltak, learathatjuk – és ez lesz most meghatározó továbblépésünk, lelki fejlődésünk szempontjából. Napunk jelen pozíciójában ugyan biztonságra és termékenységre, az e világban való jelenlétre törekszik, Jupiterünk azonban a lelki összegzés, az emberi és magasabb szférák közötti belső egyensúlyteremtés érdekében megtett szellemi erőfeszítéseinket szimbolizálja, jelezvén, hogy aratásunkat most több – magasabb – szinteken is megvalósíthatjuk.

Délután Vénusz-Merkúr együttállásával kapcsolódik Holdunk, szemközti pozíciójából, lassan elérve a Szűz angyali csillagait. Ekkorra már Vénusz-Merkúr elhagyja a Felfelé úszó Hal fonalát, azonban egy vonalban állnak a belső összegzés pontjával. Míg mindez kollektív szinten egy olyan másokhoz való érzelmi hozzákapcsolódást jelez, amelyben harmóniát teremthetünk azáltal, hogy képesek vagyunk kifejezni magunkat, megértetni mindazt, amit gondolati és vágyszinten magunkban hordunk, addig kozmikus szinten egy olyan belső egységteremtésre nyílik lehetőségünk, amely egyéni vágyainkat és gondolatainkat nem csupán egy belső egységpontba képes összefogni, de ezzel egy időben egy önmagunkon történő lelki szintű túllépést is eredményezhet.

Majd Holdunk késő délután kollektív szinten átlép a Skorpió minőségébe, és ezzel párhuzamosan egzakttá válik Neptunnal való fényszögkapcsolata. Ez az összekapcsolódás nagyfokú érzékenységet tesz lehetővé, különösen nyitottá, szeretetteljessé és elfogadóvá válhatunk általa, illetve kettejük kollektív szintű energiái által. Kozmikus szinten pedig az érzelmi megtisztulás és felemelkedés, magasabb – angyali – szférák felé történő lelki, érzelmi megnyílás lehetőségét hordozza ez az időszak.

Nem sokkal később pedig Mars és Uránusz energiái is bekapcsolódnak ezen energiaáramlásba, amely kollektív szinten a saját igényeink, önkiteljesítésünk és szabadságvágyunk, valamint a biztonságunk érdekében megtett cselekedetek energetikáját kapcsolja hozzá érzelmi megnyílásunk állapotához, kozmikus szinten azonban az emberi létünk alapjait meghatározó szellemi tettek és energiák kapcsolódnak magasabb üzeneteket és belső megnyílást átélő lelki-érzelmi minőségeinkhez.

Csodás belső, lelki emelkedéssel és teremtési lehetőségekkel együtt járó este köszönt ránk, amely intenzíven ható energiákkal teljes. Éljük hát mindezt nyitott szívvel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése