2011. május 2., hétfő

Meghívó május 3-i Újhold-Mandala szertartásra

A Hold járása hatással van ránk, emberekre is, akár elismerjük, akár tagadjuk,
hiszen egy olyan világmindenségben élünk, ahol minden mindennel összefügg.

Sokszor érzünk meg olyan hatásokat, melyeket emberi értelemmel nem is mindig tudunk felfogni. Ilyen például, amikor Telihold idején feszültebbek, nyugtalanabbak, ingerlékenyebbek vagyunk.

Újhold idején azonban a Hold szimbolizálta lelki, érzelmi, tudattalan részeink találkoznak és eggyé olvadnak Napunk jelképezte tudatos, cselekvő, aktív részünkkel, így hihetetlen erős, belső egységben tudjuk átélni lelki és szellemi élményeinket, amelyek ezáltal teremtő erővel bírnak!

Fentiek mellett az Újhold megújító erejéhez is hozzá tudunk ekkor kapcsolódni, és erőt meríthetünk belőle, hiszen ez a teremtő energia új kezdeteket, lehetőségeket nyit Számunkra.

Ezen élmények tudatosításának és mély átélésének szeretnénk teret adni
Újhold idején tartott Teremtés-szertartásainkkal,
melyek során meditatív módon ráhangolódunk
az aktuális Hold- és csillagenergiákra,
hogy segítségül hívjuk a kozmikus erőket,

és ebben az elmélyült állapotban festjük bele megteremtendő vágyainkat,
a különleges szimbólumokból összeállított, ezen alkalmakra tervezett
HOLD-MANDALÁba.



A szertartások levezetése-képpen lehetőséget biztosítunk
az egyéni élmények megbeszélésére, megosztására, valamint
az elkészült Mandala kielemzésére, értelmezésére is
a szertartás-vezetők (asztrológiai és szín-szimbolikai) segítségével.

Részvételi díj: 3000 Ft / fő

További részletekkel kapcsolatban lásd oldalunkat:
http://jatekosasztro.blogspot.com/

Várunk szeretettel Téged is a Shantee House-ban május 3-án 18 órától!
Cím: Bp. XI. Takács Menyhért u. 18. http://www.shanteehouse.net/

Ha konkrét kívánságod szeretnéd valóra váltani, érdemes egy almát Magaddal hoznod!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése