2011. január 3., hétfő

Az évkezdés energiái - 2011

Izgalmas energiákkal indult ez a hét, január első hete!
3-án hétfőn reggel egy nagy csoportosulás van jelen a keleti horizonton, felfelé kelőben: a Merkúr, Hold, Plútó, Nap és Mars sorakozik egymás után, s jó részük a Tejúton, az Istenek útján jár.
Nagyon ihletett hát ez a reggel, illetve ez egész nap, és ezzel az erős és pozitívan teremtő időszakkal, illetve ennek magas és tiszta energiáival indul a 2011-es évünk, már ami a – cselekvő, gondolkozó, kapcsolatteremtő - hétköznapokat illeti.

Gondolkodó-kommunikatív énünk szimbóluma, a Merkúr nyitja tehát fent említett égi sort, amely a Nyilas jegyében, az Égen pedig a Kígyótartó csillagképében tartózkodik. Ez által logikus, elemző gondolkozásunk, kommikatív energiáink az elkövetkező néhány napban meglehetősen intenzívek lesznek, ugyanakkor filozófikusan, sőt akár egységben látóan is megnyilvánulhatnak, egy magasabb szinten egyesítve ezáltal poláris világunkban kettős: hétköznapi és elvont, filozófiai minőségeinket, elemző és szintetizáló gondolkozásunkat, mélybe szálló és magasra emelő belső működéseinket.

Kapcsolata a Mérleg jegyében lévő Szaturnusszal jelzi, hogy most egyensúlyt teremtően és emberi ítéletektől mentesen, egyszersmind lényeglátóan vagyunk képesek szemlélni a dolgokat, elemezni a helyzeteket és véleményt alkotni róluk. Ebben segít nekünk a Holló fölött tartózkodó Nagy Tanító, amely égi helyzete folytán most nem csupán Szűzies tisztaságot és sallangmentességet „követel meg” tőlünk, földi halandóktól, de ahogy a Holló viszi a lelkeket a világok között, úgy közvetíti számunkra a Szaturnusz az emberi világon belül és azon túl is érvényes, lényegi dolgokat, igazságokat ebben az időszakban.
Ez tehát sokkal inkább a befelé forduló, mély gondolatok és szemlélődés ideje, mint a kreatív, aktív kommunikációé.

Ezzel összhangban jelzi a Nap-Jupiter-Uránusz különleges kapcsolódása számunkra, hogy tudatos-cselekvő minőségünkben is tisztán és ítéletmentesen tudunk most mintegy kívülről rátekinteni önmagunkra és tetteinkre, főleg visszamenőleg: az előző évre, vagy akár sokkal nagyobb távlatokra is! S ebből az éntelen minőségből tudjuk most saját magunkat és cselekedeteinket egy magasabb nézőpontból megítélni, túl az emberi ítélkezés magát mindenttudónak hívő, gyarló tévedésein.
Mindez a lehetőség, ha élünk vele, érzelmi és gondolati szinten is hat, teljességet és tisztaságot hozva rendszerünkbe.

A Nap, tudatos-cselekvő énünk szimbóluma immáron lelépőben van a Tejútról, de feltöltődve annak magasabb, tisztább energiáival halad tovább a Bak jegyében, a Nyilas csillagképében.
Kollektív, emberi síkon ez nagy kitartást és fegyelmezettségünkből fakadó belső akaraterőt jelent, amely által elképzeléseinket céltudatosan, előre tekintve tudjuk megvalósítani, építve ezzel életünket és önmagunkat. Kozmikus viszonylatban pedig a belső fény árasztásának és továbbadásának az ideje ez, amikor mindazt, amit hétköznapi, emberi megéléseink által megszenvedtünk, és-vagy a Világból magunkba olvasztottunk, azt bölcsességgé és tapasztalattá érlelve tudjuk átadni másoknak – nem oktalan okoskodásként, de valódi tudásként, tanításként.
Sőt, távlatainkba nézve, jövőnket tervezve is, felhasználhatjuk saját, bölcsességgé nemesített élményeinket.

A Hold a Merkúr után következő égi jel a fent említett sorban, mely közel lévén újjászülető állapotához szinte már el is fogyott: érzelmeink és vágyaink elcsendesedését és megfogyatkozását mutatva ezáltal; valamint lehetővé téve egy mély befelé fordulást és elengedést, mielőtt újult erővel születhetnénk újra egy másik, tudatosabb érzelmi minőségben, a közelgő Újhold napján.

A Bak kollektív energiáit hordozza most a Hold is, mely a keménység, következetesség és fegyelem jegye, így még inkább lehetővé válik számunkra az a mély, belső önvizsgálat – különösen a hét első napján, - amellyel a még fel nem oldott, el nem engedett érzelmi minőségeinket, vágyainkat felfedezhetjük saját lelkünkbe nézve, és ezzel az újjászületés előtti megtisztulással kezdhetjük meg az új évet.
Az égen azonban a Nyilas csillagképében láthatjuk a Holdat, a Tejúton haladva, amely pedig a belső fény megtalálásának és továbbadásának – másokban való felkeltésének – a minősége. Így elengedésünkkel párhuzamosan lehetőségünk van igaz belső érzelmeket és értékeket megtalálni magunkban, saját lelkünkben, és ezekben megerősödve tudunk azután lelki szinten újjászületni az év első Újholdja idején, egy tudatosabb érzelmi és szellemi minőségben.
Ennek a napja pedig január 4-e, kedd, mégpedig a délelőtti órákban, 10 óra tájt.

Ekkor tehát egy új minőség, új időszak indulhat számunkra: egy másik, tudatosabb és teljesebb érzelmi és szellemi energiákban gazdag szakasz, amelyben magunkban hordva a Tejút magasabb, tiszta teremtő erőit, és összeforrasztva azokat saját emberi minőségeinkkel, lehetőségünk nyílik arra, hogy teremtő, tanító és megtermékenyítő módon árasszuk ki magunkból magas energiákkal áthatott és tudatosságunk által megtisztított belső fényünket.

Cselekvő akaratunk, tetterőnk szimbóluma a Mars is a két fővilágítónkhoz hasonló energiákat hordoz, bár Napunktól kissé távolabbra látszik, az égi sort zárva, maga mögött hagyva immár a Tejútat. Azt jelzi ez égi pozíció, hogy konkrét cselekvéseink és döntéshozó, tudatos énünk most nincsenek teljes összhangban egymással, előfordulhat némi fáziskésés, eltolódás a belső elhatározások és a tettek végrehajtása, illetve az ösztönből való cselekvés, gyors és hirtelen reakciók és ezek tudatosodása, belső integrálása között.
Legyünk hát tudatában ennek az állapotnak, de ne ítéljük, ne rójuk meg magunkat érte!

Vénuszunk, a szépség- és harmóniateremtés energiája, még mindig a Mérleg csillagképében tartózkodik, mely a harmónia- és egyensúlyteremtés minősége az égen. Pontos helyzete a Kígyó felfelé nyúló feje alatt mutatja, hogy a szellemi energiák felemelése révén tudjuk most ezt az egyensúlyt, a polaritások közötti arany középutat megteremteni.
Ezt segít realizálni a Neptun a Vízöntő minőségében, ahol is a múlt tisztító vizében láthatjuk ez égi vándort, mely jelképezi számunkra, hogy a múlt megtisztítása a téves érzelmektől – leginkább titkoktól, hazugságoktól, valamint másokat és önmagunkat megtévesztő illúzióktól – fontos lépése most a belső egyensúlyunk és harmóniánk megteremtésének.
Ehhez további segítséget ad számunkra az a fajta látásmód, kívülről való magunkra-, illetve múltbéli önmagunkra való visszatekintés, amelyet a szöveg elején, tudatosságunk kapcsán már említettünk, az Uránusz és Jupiter együttes energiája, amely a filozófia és intutív éleslátás minőségét egyesíti a Halak jegyében, a visszafelé úszó Hal teste alatt, és innen inspirálja Vénuszi harmóniateremtésünket.

Ezek tehát a hét - és az év – kezdetének legfőbb energiái, melyek alapjaiban nem változnak az elkövetkező napok során. Mégis kisebb változások jelentkeznek egymáshoz való viszonyaikban, ami természetesen ugyanúgy leképeződhet belső rendszerünkben. Ennek részleteiről az alábbi összefoglaló bejegyzésben olvashattok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése