2011. január 31., hétfő

Égi energiák január 31 és február 6 között

Január 31-én, hétfőn újabb izgalmas energiákkal induló hétre ébredhetünk. Égboltunk vándorai most egyetlen, szinte folyamatos sorba rendeződve haladnak – ki-ki a maga tempójában, – és e sor szinte teljes egészében a nappali égboltra koncentrálódik, legalábbis kontinensünkről nézve.

A sor indítója a még mindig a Szűz csillagképének közepén látható, de immár lassan hátrafelé araszoló Szaturnusz, amely továbbra is énünk stabilizálásához segít hozzá bennünket, de nem csupán a - már oly sokat említett - belső középpontunk megtalálása által, hanem az előző életek tapasztalatából leszűrődött, halhatatlan tudás bensőnkben rejlő forrásának megmutatásával is, feltéve, ha kellő nyitottsággal vagyunk üzenetei felé – és különösképpen akkor, ha időt szánunk – illetve engedünk – magunknak a pihenésre és a nem-cselekvés állapotában maradásra e hét folyamán.

Hiszen a Szaturnusz most egy intenzív fényszöggel kapcsolódik Nap és Mars együttállásához, amely cselekvő énünk tudatos, elhatározások szintjét érintő, valamint tetteink megvalósulásához szükséges akarati és cselekvő energiáink együttesét hozza összhangba most a Vízöntő jegyében, tehát a szabadság és szabadosság, különlegesség minőségében, amely értelemszerűen leginkább az egyedi és sajátos megoldások irányába mozdít el bennünket ebben az időszakban.

Napunk, emberi létünk cselekvő-tudatos minőségeinek szimbóluma napok - hetek - óta közeledő pozíciója végre szoros együttállásba kerül a Marssal, akaratunk és tetterőnk, cselekvő energiáink urával, ami jelenti azt is, hogy ezekben a napokban – e hét során mindvégig – képesek vagyunk elképzeléseinket összehangolni a konkrét tetteinkkel, cselekedeteinkkel – ugyanakkor jelzi azt is, hogy személyes megnyilvánulásaink sokkal energikusabbak, egyszersmind indulatosabbak is lehetnek az átlagosnál. Emiatt, valamint, hogy a Vízöntő energiájának egyik megvalósulási síkja többek között a lázadás cselekedete, most jó eséllyel buzoghatnak fel bennünk ellenálló, rebellis energiák, azonban jelen esetben a Szaturnusz fényszöge miatt óva intenék bárkit is bármilyen nyílt, forradalmi szembefordulástól, sokkal inkább a passzív lázadást javasolnám erre a hétre bárkinek, aki szeretné kifejezni saját egyéni látásmódját, vagy akár egyet nem értését mindazon cselekedetekkel szemben, amelyeket mások követnek, elvárnak, erkölcsösnek vagy akár szükségesnek tartanak.
Hiszen a nyílt szembeszegülés most leginkább a belső egyensúly felborulását okozhatja, minden tekintetben – tehát a lázadó számára is!

Az égbolton most a Bak csillagképének nagyjából középvonalában jár a Nap, együttállásban a Marssal, elérve immár a Vízöntő csillagkép múltat tisztító vizének csillagait, így kozmikus energiák szintjén a jövő megalapozásának, a feladatok elvégzésének, bizonyos dolgok – például sorsszerű tettek – felvállalásának jött el az ideje, amelyhez a múltunk megtisztítása éppúgy elengedhetetlenül szükséges, mint a személyes felelősségünk felvállalása.
Mindezt azonban most nem elég csupán az elmélet, az elvek szintjén megtennünk, hanem konkrét cselekedeteinknek is ezt a belső attitűdöt kell tükröznie ahhoz, hogy a Szaturnusz fényszögét most ne gátlásnak, akadálynak, korlátozásnak éljük meg, hanem tiszta szívvel állhassunk jót magunkért a Nagy Tanító – e hét napjain aktuális – számonkérésekor.

Erősen fogyatkozó Holdunk a Vénuszt nem sokkal hagyva maga mögött a Plútóval áll együtt a hétfő hajnali órákban, tehát e hét kezdetekor kollektív szinten a Bak minőség fegyelmezett, céltudatos energiáit közvetíti számunkra az érzelmeink által, azonban az Égen a Nyilas csillagkép Tejúton széttáruló, elülső csillagainál, a Pajzs égi ábrája alatt láthatjuk ekkor a Hold-Plútó együttesét, amely által kozmikus szinten nem csupán magas, teremtő energiák jutnak el most hozzánk érzelmeink, vágyaink és lélekmélyi ösztöneink – sőt akár álmaink – közvetítése révén, hanem mindehhez egy erős és magas szintű szellemi védelem is társul.
Ez által az Égiektől érkező energiákat most úgy tudjuk megélni és egyszersmind beépíteni, hogy azok erősíthessenek bennünket lelkünkben és érzelmeinkben, miközben ez utóbbiakat most teljességében átélhetjük a maguk valódi mivoltában, sőt, akár végletességében is, a Plútó közelsége révén. E lassú égi vándor ugyanis a lélekmélyi ösztönöknek, saját személyes – és kollektív – alvilágunknak a legfőbb szimbóluma, ezáltal most, a hétfői napon Holdhoz közeli pozíciója révén kiemelten nagy szerepe, motiváló ereje lesz az ösztöneinknek és egyéb lélekmélyi energiáinknak az érzelmeink megélése tekintetében, ami nagy érzelmi (ki)robbanásokat éppúgy eredményezhet ekkor számunkra, mint valódi (fel)oldódással szolgáló katarzist.

A fogyó Hold ugyanis, ahogy nevében is tükröződik: a fogyatkozás, csökkenés állapotát idézi, – elsősorban érzelmeink, belső világunk tekintetében, – ez tehát legfőképp az elengedés időszaka, amikor is bizonyos dolgokat hagyni kell, hogy eltávolodhassanak tőlünk és megszűnhessenek, vagy akár járhassák a maguk útját. A mindeddig részünkről el nem engedett dolgok felszínre kerülését, sőt, akár érzelmeinkből való kiszakadását idézheti elő most a Plútó Holddal való viszonyában.

Mindez az égi pozíció azonban nem csupán érzelmi szintű élményeket hozhat, hanem elvezethet bennünket valamely mély, belső lényeg megtalálásához is, amely azután tovább segíthet minket egyéni utunkon, különösen, hogy mindezen belső történések tapasztalatát most olyan módon integrálhatjuk személyes rendszerünkbe, hogy annak fejlesztő, világszemléletünket és jövőképünket is érintő, megújító hatása hosszú távon érvényesülhet életünkben.

Az Ég legfőbb Úrnője által magára hagyott Vénuszunk, a szépség, szerelem és emberi harmóniateremtésünk inspiráló energiája most a Nyilas jegy végénél haladva kollektív szinten az idealizmus minőségével lévén áthatva: az ember feletti, időtálló értékek fontosságát emeli ki számunkra. Ugyanakkor az Égen a Tejúton járva egy hármas találkozónál láthatjuk – még éppen előtte a Nyilas Tejútra nyúló karjainak, alatta a Kígyótartó Kígyó farkát tartó kezének és felette a Skorpió belső, rejtett mélységek felé nyúló farka felett, – mindez pedig a kozmikus energiák tekintetében nem csupán azt mutatja, hogy harmóniateremtésünk e napokban magasabb teremtő energiák által van támogatva amelyeket könnyűszerrel lehozhatunk emberi világunk fizikai valóságába, és ezáltal tudunk most sokkal nagyobb intenzitással szépséget és egyensúlyt teremteni életünkben – de azt is jelzi, hogy mindezt egy mély belső lényeg, illetve bennünk rejlő erős érzetek megtalálása révén tudjuk még teljesebben realizálni életünkben, amely azután további, egyensúlyt teremtő lépésekre és fejlődésre ad lehetőséget számunkra a későbbiekben.
Sőt, a Vénusz Neptunusszal való fényszögkapcsolata által mindez összekapcsolódik személyes érzékenységünk magasabb szférákra hangoló energiáival, amely kapcsolat nem csupán jelenünket illetve jövőnket érintő harmóniateremtésünket segíti most, de múltunk megtisztításáról is gondoskodik, hogy pozitív érzeteink teljessége kellően megalapozott legyen lelki szinteken.
Persze mindez leginkább egy mély belső figyelem, nyitottság és érzékelés által történő egyensúly-találás eredményeképpen valósulhat meg, erre az attitűdre ösztönöz most bennünket Neptun-Vénusz összekapcsolódása. Azonban Vénuszunk Uránusszal való fényszöge – mely inkább majd az elkövetkezendő napokban fogja intenzíven éreztetni a hatását, – is segít bennünket, hogy harmóniateremtésünk kapcsán egy új megközelítési módot találhassunk, mely szeretetteljes megértéssel és nagyfokú elfogadással teljes érzetekkel gazdagítja mély belső egység iránti vágyunkat, és ezek által segít realizálni bennünk a tényleges harmónia alapját adó belső lelki állapotot.

Merkúr, a hétköznapi gondolkodásunk és kommunikációnk ura – ötödik elemeként a fent említett sornak – most a Bak jegyében járva tudatos, megfontolt, összeszedett, fegyelmezett és egy adott célra irányuló formába igyekszik rendezni mind szavainkat, mind gondolatainkat a kollektív síkon érvényesülő erők hatására, és bár égi útján immár maga mögött hagyta a Tejút teremtő energiáiban gazdag sávját, még mindig a Nyilas csillagai mellett – felett – halad, így a magasabb erők teremtő és szellemileg termékenyítő voltát, és azok bölcsesség-tudássá transzformálódó energiáját hordozza magában. Fényszöge az Uránusszal – az ihletettség, tisztánlátás és ezekre alapuló magasabb gondolkodás megnyilvánítójával – immár kevéssé intenzív és mágikus – mint ahogy azt a múlt hét során megtapasztalhattuk, – azonban hasonlóan harmonikus és inspiráló módon segíthet bennünket tiszta gondolatokhoz, és egyetértést teremtő kommunikációhoz.

Hétfő délután folyamán azután a Hold eltávolodik a Plútótól és ezzel párhuzamosan lassan eléri a Szaturnusz fényszögét a Bak jegy közepénél járva – búcsút mondhatunk hát egy időre lelkünk mélyéig felkavaró, intenzív érzelmi megéléseinknek, kollektív szinten ugyanis az érzelmi fegyelmezettség és a szilárd belső egyensúly egymást megerősítő és-vagy realizáló állapotát jelenti mindez, – kozmikus energiák tekintetében azonban a Pajzs csillagkép fennhatósága alól kilépve Holdunk a Sas szárnyalásának útját követi az égen, és bár lelép ugyan a Tejútról, magával hozza a magasabb erők végtelen áramlásának emlékét lelkünk számára. Érzelmeink szintjén tehát éppúgy megélhetünk egy nagy belső szárnyalást, amelyhez a Szaturnusz révén megtalált belső középpontunk adja a mély belső biztonságot, – mint az ismeretlenbe való suhanás riasztó élményét, amennyiben nem sikerült önmagunkat lelkileg stabilizálnunk, elszalasztva az elmúlt időszak kínálkozó lehetőségeit.

Az esti órákban pedig a Holdnak az Uránusszal való mágikus fényszöge segít bennünket mély belső megértésekhez, kinyíláshoz, sőt akár érzelmi elégedettség- illetve teljesség-élményhez is, hiszen a lelkünket átitatott teremtő energiák kapcsolódnak össze ekkor magasabb szellemiségünkkel – amely az Egység pontjának irányába haladva a Karma égi útját járja, – és segít újra formálnunk magunkban, lelkünkben mindazt, aminek szüksége van bennünk e szellemi szintű újjászületésre.

A keddi nap reggelének égi és földi energiái jórészt ugyanazon minőséget tükrözik, mint a hétfő estéé, kivéve hogy a Hold lassan továbbhalad az útján, és a délután-este kapcsán említett fényszögei enyhülnek, így az Uránusz helyett lassan a Jupiterrel alkot mágikus kapcsolódást, és érzelmi megéléseinket már nem köti olyan szigorral a Szaturnusz fényszöge, mint az előző nap jórészében – így különböző szinteken működve kétségeinkből adódó félelmeinket éppúgy csökkentheti e távolodás jelen pozíciójában, mint stabilitásunkból eredő belső biztonságunkat. Ugyanakkor az Uránuszi kapcsolódás előidézte belső megújulásnak és megnyílásnak a helyét most a Jupiter révén egy mély befelé fordulás és belső elvonulás szellemi igénye töltheti be, amely – eleget téve sürgetésének – érzelmi szinten nagy belső felismeréseket, rádöbbenéseket eredményezhet, és olyanfajta belső újjászületést, amely felpezsdíti újjáéledő belső – lelki, érzelmi – energiáinkat.

A déli órákra pedig ismét továbbhaladva égi útján a Hold megközelíti a Merkúrt, majd estére együttállásba kerül vele, minek következtében az érzelmi kommunikáció lesz e napunk második felének legfőbb témája. Ez a különböző szinteken megnyilvánulva eredményezhet céltudatos, konstruktív eszmecserét éppúgy, mint a pillanatnyi érzelmek konkrét és kíméletlen megfogalmazását, jelenhet gondolkodást az érzelmi élményeinkről, vagy azok olyan módon történő szavakba foglalását, hogy segítségükkel könnyebben integrálhatjuk most – aktuális vagy múltbeli – érzelmi élményeinket, sőt akár olyan szintű előre mutató beszélgetést is feltételez személyes vágyainkról és érzelmeinkről, melynek témája vagy eredménye egy újfajta rend és-vagy szemlélet jövőbeni kialakítása.

A keddi esti időszakban pedig Vénusz Szaturnusz mágikus fényszöge segít bennünket, hogy belső középpontunkat összekapcsolhassuk az isteni harmónia minőségével, hiszen, a Tejúton haladó Vénuszunk kozmikus és kollektív szinten is a magasabb rend megmutatkozását és megnyilvánulását segíti, összekapcsolódva lelkünk rejtett mélységeivel pedig mély belső harmóniát és (ön)gyógyító erőket előidézhet onnan.
Mindez közvetetten kapcsolódik belső érzelmi átalakulási folyamatainkhoz is, melyeket fentiekben részleteztünk, a Hold különböző aktuális fényszögei kapcsán.

Szerdán a hajnali órákban azután a Hold jegyet vált, a Bakból a Vízöntőbe kollektív minőségébe lépve, és ezzel párhuzamosan az égbolton lévő helyzete is megváltozik: eléri ugyanis a Bak csillagkép elejét, és egyre közelebb kerül Nap és Mars együttállásához.
Érzelmeink tekintetében ez jelenthet egyfelől egyfajta szabadosságot, könnyedséget, felszabadulást az előző napok keménysége és érzelmi fegyelmezettsége alól, amely a Bak kollektív hatásának volt köszönhető, másfelől azonban nagyfokú érzelmi tudatosságot és egyértelműség iránti igényt is mutat – a Bak csillagkép Tejútra tekintő fejénél elfoglalt – égi pozíciója kapcsán.
Mindeközben fényszögei az Uránusszal és Jupiterrel továbbra is a belső, érzelmi megújulás irányába hatnak.

Késő estére, vagy inkább csütörtök kora hajnalra azután a Hold eléri Napot - illetve annak Marssal való együttállását, - amely égi találkozót köznyelven Újholdnak nevezzük. Tudatos és tudattalan, érzelmi és szellemi minőségeink, cselekvő énünk és tetteinket „megszenvedő” lelkünk kerülnek most összeolvadásra itt a Vízöntő jegy közepénél, a Bak csillagkép derekánál.
Ez éppúgy jelenthet nagyfokú belső szabadság-élményt vagy akár érzelmi újjáéledést, feltöltődést is, mint egy olyan mértékű érzelmi tudatosságot illetve tudatosulást, amelynek következtében a jelenbeli szándékaink és indulataink múltbeli érzelmi gyökerei nem csupán megvilágosodnak, egyértelművé válnak számunkra, de lehetőségünk nyílik mindezeket megtisztítani magunkban – tehát érzelmeinket, indulatainkat és szándékainkat is, és ezáltal stabilizálni magunkat, belső középpontunkban.

Mindez még a csütörtök reggeli órákban is érezteti hatását, tehát ne csodálkozzunk azon, ha ekkor arra az érzésre ébredünk, hogy új nap virradt ránk, és energiával telve tekintünk a jövőbe, ami alapjaiban másmilyennek tűnik, mint eddigi életünk – inkább használjuk ki az Újhold idejének eme kezdeti energiákkal telt, pozitív érzeteit arra, hogy még inkább eltávolodjunk azoktól a régi érzelmektől és indulatoktól, melyek fölöslegesen terhelték lelkünket, miközben cipeltük őket múltbeli életünk során.

Estére ugyan Holdunk tovább haladva eltávolodik Nap-Mars együttesétől, de fényszöge a Szaturnusszal még érvényben van, éppúgy, mint a Nap-Mars-Szaturnusz kapcsolódás is amelyet a heti összefoglalóban említettünk.
Mindez a Hold fényszöge a Nagy Tanítóval azonban még inkább hozzásegít bennünket, hogy stabilizálódjunk lelkünkben, akár azáltal, hogy eddig ismeretlen mélységeket fedezünk fel magunkban, de akár annak révén is, hogy olyan belső megtisztulásokat élünk meg most, amely talán még előző életi emlékeinket, élményeinket – és ezáltal karmánkat is – tisztítják.

Ez a kapcsolódás azután éjfél körül megszűnik, amikor is a Hold lassan továbbhaladva utol éri a – Vénusszal harmonikusan kapcsolódó – Neptunuszt a Vízöntő jegy végénél. Ez újfent a női energiáknak egy teljesebb találkozója, hiszen az érzelmek és érzékenység bolygói állnak most együtt, és kapcsolódnak a vágyak és harmóniateremtés égi úrnőjéhez.
A magasabb égi energiákat most az e világban megvalósítandó egyensúly érdekében felhasználni tudó, vagy legalábbis erre buzdító Vénuszunk ad tehát további pozitív energiákat lelkünk egyéni és intuitív mélységeinek, ráadásul oly módon, hogy most még a Szeretet előző életekből áthozható, transzformáló bölcsességtudását is elérhetővé teszi számunkra, érzelmeink számára, hiszen a Vénusz ezen a - pénteki - napon együtt áll a felszálló Holdcsomóponttal.
Mindezen impulzusok persze további nagy belső megtisztulásokat is eredményezhetnek, hiszen Hold-Neptun együttese a Vízöntő csillagkép középvonalánál látható ekkor az égen.

A déli órákban azután a Hold maga mögött hagyja a Vízöntő jegyét, és vele együtt a Neptunuszt, és a Halak kollektív minőségébe lép, hogy most következő napokban ennek, – a szeretetteliségnek és elfogadásnak végtelenül áradó – energiáját közvetítse számunkra érzelmeinken keresztül. Égi útján azonban még mindig a Vízöntő csillagképében látható, és csak estére éri el annak jövőt tisztító vizét.
A délután folyamán tehát szintén az érzelmi megtisztulás – pontosabban a múlt maradandó, lelki sebeket ejtő érzelmeitől való megszabadulás – folyamata lesz mérvadó a kozmikus energiák tekintetében, míg a kollektív szférában jelenlévő hatások által a szeretetteljes elfogadás és egyfajta érzelmi feloldódás teljesebb megélésére adódik jó lehetőségünk.
Késő este pedig a Holdnak a Plútóval való fényszögkapcsolata révén a jövő irányába áradó érzelmeink transzformálására nyílik lehetőség, amennyiben mélyről feltörő indulataink és ösztöneink nem bizonytalanságot váltanak ki most belőlünk, hanem azt az igényt, hogy szembenézve velük megláthassuk belső lényegüket, és ezáltal megtanulhassuk tőlük mindazt amire jelenlétük által tanítani szándékoznak.

Nagyon intenzív, megtapasztalásokban gazdag nap virrad ránk, február 5-én, szombaton. Vénusz fényszögei révén a harmóniateremtés válik e napunk egyik legfőbb motívumává, amit pedig több síkon, különböző módokon tudunk most megvalósítani. A nőiesség és szépség úrnője még a Tejúton halad, e napon már a Nyilas csillagkép fennhatósága alatt, így kozmikus szinten a bölcsesség belső fényének magunkban hordását és átadásának teremtő megélését teszi lehetővé ez a pozíció, míg kollektív szinten a Bak energiáit hordozva a fegyelmezett tökéletesség és annak realizálása irányába történő elmozdulásként értelmeződik ekkor a harmóniateremtés.
A szeretet bölcsességének személyes sorsunkra ható megtapasztalása azonban még mindig napirenden van, tehát bármit teszünk is mások vagy saját jó érzéseink, harmóniánk érdekében, az nagyfokú és hosszú távú tapasztalatokat hozhat, amelyek nem csak sorsunk alakulására vannak hatással, de törvényszerűen integrálódnak lelki szinten is.
Vénusznak a Szaturnusszal való, enyhülő fényszöge eredményeképpen e napon még minden harmóniateremtő tettünk hozzásegíthet bennünket, hogy megéljük azt a mély belső stabilitást, amely lelki biztonságunk alapjául szolgálhat, Holdunkkal való mágikus kapcsolódása pedig egy nagyon nagyfokú érzelmi nyitottságot tesz lehetővé e napon számunkra, ami egyúttal gyógyító hatással is lehet azon sérülésekre, melyek mindeddig elcsúfították lelkünket, az érzelmi egészség és a belső szépség hiányának érzetét okozva ezáltal; nem csupán mert e napon a Hold a mindennel-való-egység és szeretetteljesség kollektív érzeteit hordozza, hanem mert kozmikus pozíciója révén az érzelmi megtisztulás lehetőségét élhetjük meg általa.
Vénusz és Neptunusz fényszöge is segíti ezt a belső gyógyító-gyógyuló folyamatot, hiszen a lelki gyógyítás és harmónia bolygója találkozik most, nagyon összehangolódó módon, – tovább fokozva fent említett érzelmi megtisztulás lehetőségét, hiszen míg a Hold a jövő számára történő tisztulást segíti elő, addig a Neptunusz a múlt titkainak rendbetételéről és sebeitől való eloldódásunkról is gondoskodhatik.
Harmóniateremtésünknek mindezen szintjei azonban nem csupán pillanatnyi, átmeneti változásokat hoznak, hanem hosszú távú, megújító hatással vannak, lehetnek most egész életünkre, szemléletünkre, sőt, hétköznapi gondolkodásunkra, kommunikációnkra is.

Vasárnapra a Vénusz tegnapi kapcsolódásainak csupán a fele marad érvényben, így a tegnap említett hatások közül leginkább a múlt sebeinek a gyógyulása és a szépség fogalmának a bennünk történő megújulása, és az ezzel – többek között a belső, lelki szépséggel – kapcsolatos új ideák megszületése és megszilárdulása kerül e napon előtérbe.

Ezzel párhuzamosan a Hold továbbhalad útján, és lassan megközelíti az Uránuszt, majd estére szoros együttállásba kerül vele. Ez kozmikus szinten azt is jelenti, hogy maga mögött hagyva a Vízöntő csillagképét eléri az égen a Halak visszaúszó halának csillagait, ami által lelki szinten immár nem a jövő érzelmeinek tisztasága lesz elsődleges számunkra, sokkal inkább olyan sorskérdések merülhetnek fel bennünk, hogy mit keresünk ebben az életben, mi vonzott minket ebbe az emberi, testi létezésbe, és vezet-e – vezethet-e – valahova ez a sok emberi megtapasztalás?!?
Az Uránusz közelsége pedig nagy belső felismeréseket hozhat, akár ezen, akár más, aktuálisan bennünket izgató lelki, érzelmi témákban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése