2011. január 3., hétfő

Január első hetének energiái

Nézzük hát napokra lebontva fent leírt változásokat:

A hétfő leginkább az érzelmi megtisztulás és elengedés napja, amelyen mélyen befelé fordulva erőt nyerhetünk és feltöltekezhetünk az elkövetkezendő aktív időszakra.

A kedd pedig az ezt követő újjászületés, belső megújulás ideje, amikor is nagy lendületet véve határozottan léphetünk az új évvel párhuzamosan egy új élet irányába.

Kedd éjjel, éjféltájban a Hold-Mars együttállása jelentős álmokat hozhat a koránkelőknek és főként a jó alvóknak, és nyugtalan éjszakát valamint különböző színezetű érzelmi feszültségeket az arra érzékenyeknek és a megrögzött éjszakai baglyoknak, hiszen az érzelmek és indulatok bolygója kapcsolódik ekkor éjjel nem csupán egymással, de a Szaturnusszal is, amely a belülről feszítő érzelmeinket és indulatainkat igyekszik a maga fegyelmező keménységével visszatartani, megregulázni.
Nagy belső igazságok felfedezésének lehet az ideje ez, amely azonban nem annyira kozmikus, inkább személyes, egyéni igazságainkkal való találkozást tesz lehetővé, amennyiben képesek vagyunk a feszültségeink mögött lévő valódi érzelmekkel való szembesülésre.

Másnapra azonban megkönnyebbülhetünk, mert elmúlik ez az erős hatás, hiszen a Hold tovább halad égi útján, és szerdán már a Vénusz Jupiter-Uránusszal való kapcsolatába csatlakozik be érzelmeink és vágyaink szimbóluma. Ez pedig egy nyugodt, kiegyensúlyozott, harmonikus lelkiállapot megélését teszi lehetővé, emberi szinteken mély megértéssel és együttérzéssel embertársaink iránt, spirituális síkon pedig a saját lelki minőségeink és energiánk mintegy révülő magasba emelkedését élhetjük át a Tejúton szárnyaló Sas útját követve.

Ez az az út, amellyel most együtt halad a Hold, lelki minőségeink szimbóluma, miután maga mögött hagyta Napunkat a Nyilas csillagkép közepében, és ez az az út, amely belső emelkedésünket, szárnyalásunkat lehetővé teszi ezekben a napokban, ha képesek vagyunk lélekben megnyitni magunkat e – belső megújulásunkban való megerősödésünket ígérő – magas energiák számára.

Majd szerda kora délután égi helyzetében és a kollektív energiák szintjén is változik a Hold pozíciója és ezáltal energiája, hiszen egyfelől jegyet vált, a Bakból a Vízöntőbe lép át, amit mintegy érzelmi szintű fellélegzésnek és felszabadulásnak is megélhetünk, másfelől pedig eléri a Bak csillagképét az égen, ami által a Mindenséggel való eggyé válás érzelmi állapotába kerülhetünk, ha kellő ihletettséggel és figyelemmel vagyunk saját belső megéléseink iránt.

„Magára hagyott” Napunk pedig immár a Szaturnusszal kerül szorosabb fényszögkapcsolatba, amely még jobban segíti korábban említett lényeglátásunkat, és önmagunkkal, saját eddigi utunkkal való szembenézésünket, valamint ennek során összegyűjtött tapasztalataink lényegének megragadását, és elsősorban saját magunk, de akár mások számára történő átmentését, továbbvitelét, illetve továbbadását is.

Mindezenközben Merkúr, gondolkodó énünk és kommunikációnk szimbóluma elhagyja a Szaturnusz fényszögét, így mind gondolataink, mind közlékenységünk szintjén szerdától kezdve sokkal nyitottabbá, intenzíven kifelé fordulóvá válhatunk, mintegy felszabadulva az elmúlt napok belső nyomása: a befelé figyelés kényszere alól.

Csütörtökre pedig Merkúr maga mögött hagyja az Égen a Kígyótartó csillagkép központi részét, és a Kígyó farkának energiáit közvetíti ezután számunkra, ami az egyértelműen megnyilvánuló teremtő erő szimbóluma, jelezve ezzel számunkra, hogy szavainknak és gondolatainknak az ereje most felfokozódik, így mentális működésünk és kommunikációnk az emberi, anyagi világunkban megnyilvánuló teremtő erőként hatnak.
Ez az időszak jó néhány napig eltart majd, érdemes erre odafigyelnünk saját jólétünk, illetve teremtéseink tisztasága érdekében.

Ugyanakkor mély belső összefüggések, személyes működési mintáink meglátását is lehetővé teszi a Merkúr jelen pozíciója az elkövetkező napokban, főként az Uránusz-Jupiteri együttállással való kapcsolódása révén.

Holdunk pedig a Vénusszal kerül e napon, csütörtök kora délután különleges fényszögkapcsolatba, miközben eléri a Vízöntő múltat tisztító vizét az égen. Ez a nap tehát az emberi kapcsolataink és kapcsolati érzelmeink megtisztításának, és új egyensúlyba hozásának nagyszerű lehetőségét kínálja, hiszen a Vénusz továbbra is a Mérleg csillagképében látható, a Kígyó szellemi magaslatokba nyúló feje alatt.

Késő este pedig a Hold, maga mögött hagyva a Vénuszt a Szaturnusszal kapcsolódik inspiráló módon, a Nagy Tanítóval, amely most Napunkat, tudatos-cselekvő énünket „fegyelmezi”, tapasztalataink fókuszálásának, besűrítésének realizálása révén.
Érzelmi énünkre, tudattalanunkra azonban másképp hat a Szaturnusz jelen pozíciójában, tulajdonképpen a belső középpontunk megtalálását segíti, itt a Szűz csillagkép közepén, a cselekvő emberi minőség oly sokszor rögös sorsútjának és a felettes én egyenes és egyetemes égi útjának képzeletbeli felezővonalán.
Az emberi, ezáltal halandó és feláldozható minőségeink és halhatatlan belső tisztaságunk közötti stabil középpont megtalálásáról szól tehát ez az égi helyzet, amelyet nem csupán tudatos döntéseink és ítéletmentes ítéleteink, de immár érzelmi nyitottságunk, mély belső megéléseink által is egyre inkább elérhetünk, megközelíthetünk.

Péntek estére azonban Holdunk továbbhalad és mind a Bak csillagképét, mind a Szaturnusz fényszögét maga mögött hagyva együttállásba kerül a Vízöntő múlt vizében lubickoló Neptunusszal. A megnyilvánult Mindenségre és a személyes vagy kollektív múltunkra való nagyfokú nyitottságunk és befogadókészségünk, amely az elmúlt napok alaphangulatát megadta most lassan eltűnik, és helyét egy csöndesebb, befelé fordulóbb mély érzelmi érzékenységnek és spirituális nyitottságnak adja át. Finom, tünékeny hangulatokkal és érzelmekkel bíró este köszönthet hát ránk január 7-én, pénteken, amikor szentimentális, romantikus vágyaink kerülhetnek leginkább előtérbe.
A Hold Merkúrral és Vénusszal való fényszögei most különösen kedveznek a párkeresőknek, illetve az érzelmi kapcsolatteremtésre vágyóknak, hiszen érzelmi nyitottságunk mellett intuíciónk is erős és tiszta lesz ekkor este, így megérzéseinkre hallgatva nagy tisztasággal tudjuk felmérni, hogy vajon a másik fél hasonló indíttatásokkal van-e kialakulóban lévő kapcsolatunk iránt, mint mi magunk – vagy történetesen pont mást akar!?

A szombati napra azután a Hold maga mögött hagyja a Neptunuszt, és a Vízöntő kollektív minőségét is, hogy a Halak jegy energiáit közvetítse számunkra az elkövetkezendő néhány napban, így a hétvége két napján is. Érzelmi tartalmaiban ezáltal hasonló lehet személyes hangulatunk és érzékenységünk a péntek este megéltekhez, hiszen a Halak jegy a Neptuni minőséggel rokon idealista, romantikus, szentimentális érzelmességgel bír, azonban a megérzéseink immáron valószínűleg kevéssé lesznek intenzívek, tiszták és erőteljesek.
Kozmikus szinten a Hold szombaton elhagyja a Vízöntő múlt vizét, és eléri a csillagkép központi tengelyét, így ezen a napon könnyebb lesz megélnünk azt a nyitottságot és tiszta érzelmi jelenlétet, amelyekről a spirituális tanítások szólnak.
Majd a nap során tovább haladva a Vízöntő jövő vizében úszó Holdunk révén a jövő érzelmeinek tisztázása kerülhet vágyaink és figyelmünk középpontjába. Ezzel párhuzamosan a Merkúrral való összekapcsolódása az őszinteség jegyében zajló és a jövő érzelmeinek tisztaságát és egyértelműségét megalapozó érzelmi kommunikációnak kedvez a szombat este folyamán.

Mindezen energiák vasárnap estig hasonló minőségben lesznek jelen, mígnem a Hold lassan maga mögött hagyja a Merkúrral való fényszögét, és a Plútóval kerül kapcsolatba, amely égi helyzet mély belső felismeréseket, sőt akár transzélményeket is eredményezhet.
A Tejúton haladó Plútó és a Vízöntő jövő vizében úszó Hold azonban nem csupán jelen idejű, de a jövőbe vetített, majdan megvalósuló vagy megvalósítani vágyott belső képekkel, kiteljesedésre váró, talán már el is temetett vágyakkal való találkozást is ígér, amennyiben alkalmat adunk magunknak arra, hogy befelé figyelve, elcsendesedve találkozhassunk saját lelkünk ilyetén mélységeivel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése