2011. január 9., vasárnap

Január második hetének energiái

Újabb izgalmas energiákkal induló hét köszönt ránk január - és egyben a 2011-es év - második hetében!

Az eget hétfő reggel uraló égi képlet a Hold-Uránusz-Jupiter együttállása a Halak végében, a Tavaszponthoz közel.
Ez az égi helyzet egyértelműen az érzelmi, lelki megújulás energiáját hordozza, mind az általános szemléletünk, mind az egyéni megoldási elképzeléseink témakörében.

Holdunk a cselekvő és a felettes én útjának is fölébe emelkedik ebben a pozíciójában, ezáltal jelezve, hogy míg – bár szemléleti és megújulást sürgető késztetéseink tudat alatt hatnak jó ideje, így ebben az időszakban is, – ezen a napon érzelmi szinten fölébe tudunk emelkedni saját magunknak, személyes emberi, gyarló érzéseinknek, és egyfajta éntelen érzelemmel tudunk visszatekinteni eddigi távlatainkra, múltunkra, változásainkra és megújulásainkra is.



Ugyanakkor cselekvő, harmóniateremtő és kommunikációs energiáinkkal is intenzíven kapcsolódik e hármas égi együttállás, tehát érzelmeink most valóban motiválóan hatnak személyes rendszerünk szinte egészére: vágyainkra, tetteinkre és indulatainkra éppúgy, mint gondolatainkra és verbális megnyilvánulási készségeinkre.
Azonban mindezek közül ez utóbbi hatás lesz leginkább érezhető: az érzelmi kommunikáció, illetve saját érzelmeink belső, gondolati úton történő elemzése szintjén jelentkezik legteljesebben ez a motiváló energia, és ezzel párhuzamosan: egyfajta mélyebb belátására ad lehetőséget saját tudattalan és érzelmi világunk eddig felfoghatatlannak tűnő jelenségeivel kapcsolatban.
Ez a hatás annál is inkább erősen érezhető, mert ugyanezt segíti a Neptun-Merkúr aktuálisan jelenlévő fényszögkapcsolata is.

Mindemellett az előre mutató, teremtő kommunikáció energiáját hordozza még a Merkúr az egész hét folyamán, amely által továbbra is nagy mértékben segít bennünket, hogy teremtő módon hívjunk be új minőségeket az életünkbe a gondolataink és kimondott szavaink által – akár érzelmi, akár szemléleti újdonságokról legyen szó.

Gondolati és kommunikatív energiáink teremtő voltát ezen túlmenően most felhasználhatjuk a múlt héten említett belső középpontunk, stabilitásunk megtalálása érdekében is, hiszen a hét közepéig egyre intenzívebben vagyunk képesek önmagunkba figyelni, gondolatainkat egy adott, biztos pontra fókuszálni, és ezáltal értő figyelemmel jelen lenni saját belső bölcsességünk mélyről jövő üzenetei iránt.

Amennyiben még nem sikerült elindulnunk belső, lelki súlypontunk megtalálásának irányába, és különösen, ha nem vagyunk kellően alázatosak illetve elfogadók a Mindenség rendjével szemben, akkor a Nap-Szaturnusz fényszögkapcsolata még akadályozó módon léphet fel számunkra a mai és a rá következő két nap során, ha azonban a fenti feltételek valamelyike teljesül, akkor ez a kapcsolódás segítségünkre lehet abban, hogy még inkább megéljük és megszilárdítsuk belső stabilitásunkat, nem csupán tetteink és megnyilatkozásaink, de már puszta döntéseink és elhatározásaink révén is!

Vágyaink és ideáink szintjén idealista módon, míg cselekvő akaratunk révén tevékenyen tudunk kapcsolódni a hétfői napon intenzíven ható nagy belső megújuláshoz, s mindez lehetőséget ad arra, hogy új rendet, új rendszert alkossunk Önmagunk számára a hét első napjaiban, amely az anyagi realitásban és érzelmi szinten egyaránt megállja a helyét – akár hosszú távon is!

Hétfő délután a Hold a Halakból a Kos kollektív minőségébe lép át, ezáltal érzelmi szinten könnyebben tudunk kezdeményezni, elindulni, tovább lépni az elkövetkezendő napokban, ugyanakkor az eddigi napok romantikus hangulatai és megfoghatatlan érzelmi áradása helyett sokkal inkább felfokozott vágyakat és érzelmeket eredményezhet ez a pozíció az elkövetkezendő két nap során.

Kivétel ez alól a hétfő este, amikor is Holdunk a Vénusszal kerül inspiráló fényszög-kapcsolatba, minek következtében egy érzelmes-romantikus hangulat az újonnan megjelenő, felfokozott, vágyteli érzelemvilágunkkal együtt, párhuzamosan lehet ránk jellemző.
Egy kellemes hangulatban töltendő romantikus estére tehát éppúgy alkalmasak a hétfő késői órák, mint egy filozofikus beszélgetésre – azonban ezt is „szigorúan” meghitt környezetben ajánlom. Hiszen ekkorra már a Vénusz eléri a Skorpió csillagképét a Kígyótartó alatt, így mélybe vivő és egyensúlyteremtő energiái egyaránt intenzíven hatnak lelkivilágunkra, ugyanakkor igényünk az intimitásra a szellemi szférákba való emelkedés vágyával párhuzamosan növekszik.

A Nap-Hold különleges fényszöge, mely a hétfő esti-éjszakai órákban lép életbe még tovább segíti esténk széppé varázsolását, az által, hogy az esti elfoglaltságaink – családi- vagy baráti beszélgetések, kapcsolatteremtő, ismerkedő együttlétek, vagy közös filozofálgatás – révén érzelmi és szellemi kapuk megnyílását teszik lehetővé ezen égi energiák.

Kedden a hajnali órákban a Hold tovább haladva a Plútóval kerül kapcsolatba, így jelentős, intenzív álmokat élhetünk meg, – különösen a későn kelők, – míg a korán ébredők akár érthetetlennek tűnő érzelmi – vagy akár túlfűtött szexuális – feszültségekkel is találkozhatnak ezen a reggelen.
Mindezen események célja azonban egy mély belső önmagunkra ismerés, a saját tudatalatti, sőt akár elfojtott vágyainkkal való találkozás, és ezek integrálása, hiszen fentiek pont tudatalatti voltuk révén akadályozhatják meg a lelki teljességünk, belső harmóniánk érzelmi megélését.

Az idő előre haladtával azután a Hold túllépve Plútóval való fényszögén a reggeli órákban a Marssal való kapcsolódása által nyit egy újabb érdekes kaput érzelmi tapasztalásaink előtt, amelynek révén cselekedeteinkkel, akaratunkkal összhangban sikerül megnyitnunk érzelmileg is mindazon dolgok iránt, amelyeket realizálni szeretnénk az életünkben – így mind érzelmi megélésünk szintjén, mind tetteink következményeképpen egyre közelibbnek és elérhetőbbnek láthatjuk áhított céljaink megvalósulását.
Töltődjünk föl hát e segítő energiákkal, és foglalkozzunk a délelőtt folyamán olyan dolgok – célok, tevékenységek, álmok, vágyak, érzelmek – megidézésével, amelyek után régóta áhítozunk!

Majd a délelőtt múltával a Merkúr kap központi szerepet a keddi napunk – január 11-e – során, amely többszörös fényszögkapcsolatai által egyértelműen uralja, sőt, inkább összefogja e napon az Ég energiáit.
A pontos megfogalmazás, a lényünk legbensőbb, központi magjából való beszéd, megnyilatkozás éppúgy nagy hangsúlyt kap, különösen fontossá válik ez idő alatt, mint annak a belső szemléleti és érzelmi megújulásnak egy-egy újabb lépése, lépcsőfoka, melynek hosszas változási folyamatát jóideje éljük.

A nagy égi Tanító, a Szaturnusz Nappal való interakciója kedden továbbra is érvényben van, sőt, az éjszaka folyamán a Hold is bekapcsolódik kettőjük viszonyába, kijelölve egy harmadik pontot, amely a saját tudásába beleszédülő, vagy önnön képességei határát kereső személyes tudatunk és a magasabb törvények feltétel nélküli elfogadását hirdető szigorúság kettőssége, feszültsége mellett az érzelmi felülemelkedés és továbblépés lehetőségét is megjeleníti.

Ennek hatása pedig még szerda reggel is érzékelhető: felfokozott érzelmi energiáink, amint a belső bizonytalanságunkkal szemben döntésre vagy cselekvésre serkentik személyes tudatunkat egy adott cél elérése iránti lépések megtételének sürgetésével fokozott belső feszültségeket eredményezhetnek, azonban magasabb szinten a mély belső egyensúly és stabilitás megélési lehetőségeként kapcsolódik össze Szaturnuszunk azzal az önmagunkon való felülemelkedéssel, amelyet most a Hold szimbolizál, és ezek együttes jelenléte révén Napunk jelképezte szellemi tudásunk is stabilizálódhat, hogy átadható bölcsességgé válva növelje ezután tudatunk belső, szellemi fényét.

Ezzel párhuzamosan konkrét tetteink, cselekvő szándékunk és akarati energiáink továbbra is a megújulás és az érzelmi tisztaság irányába hatnak – illetve egyúttal innen merítenek ihletettséget – ez egész szerdai napunk folyamán, és bár minden bizonnyal ez a szándék hatja át megnyilvánulásainkat, kommunikációnkat is, mégis mindez járhat egyfajta külső vagy belső érzelmi feszültséggel, amely miatt akár vitákra, nyílt konfliktusokra, szóváltásokra is számíthatunk, akár napközben is – az este folyamán azonban még inkább fokozódik ez utóbbiaknak a valószínűsége. És hát, lássuk be, mi más lehetne olyan tisztázó hatású érzelmeinkre, mint egy olyan helyzet, még ha egy vita legyen is, amelyben korlátok nélkül mondhatjuk ki mindazt, amit érzünk.

A kommunikáció és gondolkodás cselekedete és energiái ugyanis a mai napon ismét főszerepet kaphatnak életünkben, illetve személyes energetikai rendszerünkben is, de nem csupán a hétköznapi szinteken, hanem elcsendesedésünk és tudatos belső figyelmünk által mintegy intuitív síkon is: mély belső sugallatokra lehetünk figyelmesek, amelyek mintegy beavató jelleggel bírnak, gondolkodásunkat és kommunikációnkat magasabb, a kozmikus rendhez és áramláshoz közelibb szintekre emelve ezáltal.

Ahhoz tehát, hogy most átélhessük ezt a misztikus beavatás-, sőt mintegy belső megvilágosodás-élményt, semmit nem kell tennünk – különösen a konkrét cselekvés szintjén nem, – sőt, inkább arra van szükség, hogy elvonuljunk a tettektől és ne csupán elménket, de egyéb energiáinkat is befelé fókuszáljuk, egy tiszta, elvárásoktól mentes figyelemmel lehessünk jelen önmagunk számára. Ez a tett – illetve tétlenség :) – azután olyan helyzetekre is ihletet és megoldásokat hozhat, amelyekkel mindeddig nem tudtunk mit kezdeni. Most azonban letisztulhatnak a viszonyok, és e lecsendesedés által megoldási lehetőségek születhetnek meg, mélyen bennünk.

A nap folyamán a Hold a Visszaúszó Halak fonalán halad az Égen az Egység, az összegzés pontja felé – ez is segíthet bennünket fenti élmény átélésében, a magasabb sugallatok felé való mély lelki, érzelmi megnyílásban. Estefelé azután Holdunk egyvonalba kerül a Felfelé úszó hal csillagaival, amely a megváltás, az égi otthonunkba való hazatérés szimbóluma.
Így tehát érzelmi élményeink középpontjába ez esti órákban a napközbeni elvonulást, böjti csendet követően még inkább a misztikus gondolatok kerülhetnek, sőt akár az a mély, belső elvágyódás is, amely oly sokunkat elragad némelykor.
Hétköznapi, emberi szinteken pedig az érzelmi kommunikáció kerül ezen órákban előtérbe, melynek során személyes vágyaink, aktuális érzelmeink, sőt akár érzelmi igényeink is megfogalmazódhatnak, és kimondásra kerülhetnek.
Emlékszünk még a Merkúr aktuális pozíciójára, miszerint gondolataink és kommunikációnk ura fokozott teremtő erővel bír a Tejút energiái által támogatva?
Használjuk hát ki okosan, saját javunkra ezt az esti energiák adta lehetőséget, és mondjuk ki hangosan, nyilvánítsuk ki magunk és mások számára is valódi belső vágyainkat és igényeinket, hogy ezzel is segíthessük azok mielőbbi megvalósulását!

És bár égi útján továbbhaladva csütörtök hajnalban a Hold elhagyja a Halak csillagképét - miután áthaladt az Összegzés pontján, - és ezzel párhuzamosan jegyet vált a Kosból a Bika kollektív minőségébe lépve, a fentiekben részletezett energiák, kapcsolatok és teremtő lehetőségek még mindig jelen vannak az égen - és ezáltal földi világunkban is.

Azonban míg a tegnapi napunknak a Merkúr, e csütörtökinek a Hold lesz inkább a fő vezérlő elve, most tehát a gondolkodás és kommunikáció helyett az érzelmi oldal és annak sajátos minőségei kerülnek előtérbe, lesznek e napunk fő témáivá, s bár a Merkúr még teljében van fent említett teremtő energiáinak, ma már csupán a Holddal való kapcsolata révén: érzelmeink, vágyaink, hangulataink és lelki dolgaink kimondása, megfogalmazása által jut említett hatásának jelentős szerep.

Nézzük hát meg az érzelmek áradásának belső állapotait és égi feltételek adta lehetőségeit e napon! A Bika jegyébe lépett Hold a felszínen és a hétköznapi élet dolgaiban egyfajta nyugalmat és állhatatosságot mutat, ugyanakkor égi útja során másmilyen kozmikus minőségekkel találkozik és töltekezik: Miután a hajnali órákban megtalálhatjuk és megélhetjük azt a pontot, ahol mélyen belül egységben vagyunk önmagunkkal és a Világmindenséggel, javaslom a reggeli órákban vonuljunk kicsit vissza, akár megtisztulási vagy böjti rítusokat alkalmazva és ezek által újjászületve kezdjük el az új napot, hogy a délelőtt folyamán elérhessük a szellemi tűzzel áthatott állapotnak azt a belső teljességét, amely a Kos csillagkép energiáit jeleníti meg bennünk lelki szinten – a Hold járása által, – hogy ezekkel feltöltekezve tudjunk azután kapcsolódni a Merkúr által közvetített fokozott teremtő energiákhoz.

A délután folyamán azután újabb érzelmi hullámzásokat élhetünk meg a látszólag nyugodt, elégedett felszín alatt. Hiszen elmélyülésre vágyó, ugyanakkor idealizáló vágyaink és harmóniateremtő energiáink úrnője a Vénusz sokkal nagyobb intenztásra serkentenének, mint pillanatnyi lelki befogadókészségünk, és így van ezzel a Plútó is, amely a saját ösztönös belső késztetéseinket, személyes alvilágunk energiáit jeleníti meg, melyek most a jelen égi helyzet által a magasabb világok teremtő erői felé való belső megnyílást sürgetik, amely ha képesek vagyunk ezt megtenni óriási lelki erővel tölt fel bennünket, bármilyen szellemi célkitűzés elérése érdekében – ha azonban nem tudjuk befogadásra hangolni saját lelkivilágunkat, akkor nagyfokú feszültségként érzékelhetjük ezt a késztetést, sőt akár külső konfliktust is bevonzhatunk mindezen energiák kollektív szintű megélése érdekében.

Éjszaka azonban ezek a hatások lassan lecsillapodnak, és átadják helyüket a mély belső megtisztulás lehetőségének, és ezzel párhuzamosan egy olyan lelki harmónia megélésének, amely ha megnyitjuk magunkat lélekben az Univerzum magasabb rendjével hangolja össze érzelmi és lelki minőségeinket.

A hét eleji és közepi nagy volumenű események és gyors változások után a pénteki nap láthatóan a pihenésé és a letisztulásé. Az elmúlt napokhoz képes meglehetősen kevés energiakapcsolat, egymásra hatás van jelen az égen – és minden bizonnyal belső rendszereinkben is.
Most tehát nem a sorsszerű események, sokkal inkább a pihenés és leülepedés kozmikus idejét éljük. Aki ettől eltérően éli meg a saját személyes idejét e napon, az leginkább a saját maga által teremtett energiák, illetve helyzetek bűvkörében mozog, függetlenül a kozmikus energiák táncától.

A délutáni-esti órákban azonban újabb változásokra, impulzusra számíthatunk, ugyanis a lelki és szellemi minőségeink, tudatos és érzelmi energiáink inspiráló módon kapcsolódnak össze egymással, ami által egyfajta pozitív harmóniát, másokkal való konstruktív együttműködést élhetünk meg, azonban fényszögeik a Szaturnusszal már kevésbé zökkenőmentes helyzeteket ígérnek – leginkább szembenézést a saját, személyes korlátainkkal.
Amelyet, ha az illúziómentességre törekszünk: nagy lehetőségként és tanításként is fogadhatunk és integrálhatjuk rendszerünkbe – ha azonban szeretnénk magunkat valamely illúziókba ringatni - akár önmagunkkal, akár a világgal kapcsolatban, - akkor fájdalmas kijózanodásként élhetjük meg ennek az estének a tapasztalásait.

A szombati napon pedig folytatódik a tegnap elkezdődött pihenés, letisztulás – már ami a kozmikus energiák személyes életünkben való megnyilvánulásának a szintjét illeti.

Az egyetlen jelentősebb fényszögkapcsolat az égen az a lelki-szellemi szintjeinket érintő összekapcsolódás, amely tegnap óta hangolja össze a különböző belső minőségeinket, – azonban míg előzőleg a személyes korlátainkkal, immár – egyéni lehetőségeinkkel találkozhatunk e nagy égi kapcsolódás által a mai napon. Olyan új irányokat, - elvi - megoldásokat és megközelítéseket találhatunk személyes dolgainkra, amelyek eddig fel sem merültek, – és most sem biztos, hogy saját kútfőnkből származnak, hanem jó eséllyel kívülről kapjuk meg azokat a segítő impulzusokat, amelyeket azután alkalmazni, beépíteni tudunk saját életünkbe.

A nap folyamán a Hold átlép a Bikából az Ikrek kollektív minőségébe, s ezzel párhuzamosan a Bika csillagképbe ér. Ez lelki szinten egyfajta aktivitást, nyugtalanságot és közléskényszert jelenthet az érzelmeink és hétköznapi megnyilvánulásaink tekintetében – a kozmikus energiák szintjén azonban a Bika csillagkép és annak energiái tartoznak ez égi szakaszhoz, amelyek mintegy termékenységgel és kreativitással hatják át belső, lelki minőségeinket.
A bőség és a gazdagság állapotát élhetjük meg hát ezen a napon, elsősorban lelki, érzelmi szinteken, amely tehát nem annyira az anyagi gazdagság, sokkal inkább belső bőség formájában jelenik meg: egyfelől saját életünket érintő ötletek és lehetőségekként, másfelől érzelmi gazdagság formájában, amelyet leginkább a személyes kapcsolatainkban megélt belső nyugalom, állandóság és a bizalom biztonsága tesz lehetővé.

És bár az érzelmi alapú kommunikáció és a személyes vágyak mély belső megélése még hozhat némi nyugtalanságot és feszültséget a szombat esténkbe-éjszakánkba, mégis e napunk pozitív napközbeni tapasztalásait mélyen megőrizve magunkban tovább vihetjük annak bőséggel teljes áldásait.

E hét vasárnapján pedig ismét pozitív, teremtő energiákban és lehetőségekben gazdag nap virrad ránk, hiszen a Hold személyes érzelmeink, lelki minőségeink hordozója és Vénusz, vágyaink és harmóniateremtő készségeink úrnője is a Tejútra lép ma, egymással szemben, ami által egy mély belső egységteremtésre adódik ma lehetőségünk.
Férfiakra és nőkre minden bizonnyal máshogy hat ez az égi kapcsolódás, mert amíg női oldalról a mély belső vágyak és különböző szintű érzelmek, ideák és vonzódások összehangolásának lehetősége merül fel oly módon, hogy a szépség és nőiség megfoghatatlan ideája valamint a hétköznapokban megnyilvánuló, folyton változó érzelmekkel és hangulatokkal bíró, egyszerre tápláló és befogadó női minőség látszólagos kettőssége és egymást kizárónak tűnő ellentmondásossága kerül most egyetlen tengelyre, és ezáltal válik megélhetővé és megérthetővé a kettő mély belső egysége és azonossága.
A vágy – úgy is, mint szexuális indíttatás – amely lelkünket elragadja és egy mélyebb, nyersebb érzésekkel teli megéléshez vezeti, most egyértelműen összekapcsolódik a lélek érzelmekkel teli és befogadásra, megtermékenyülésre, lelki szintű egyesülésre kész aktuális állapotával. A megfoganás energiái vannak hát jelen az Égen e napon – melyek a női lélek szintjén mély belső alkímiához vezethetnek, - míg a férfiak részéről inkább a csábítás, pontosabban elcsábulás lehetőségét jelzik. Amely azonban jelen pillanatban akaraterő-próba is egyben, hiszen mind a konkrét tettek, de főleg a döntések és tudatosság szintjén lehetőség adódik ma a nemzésre, azaz bizonyos minőségek – akár lelkek – anyagba hívására, sőt egy újfajta, eddig nem tapasztalt, felemelő élmény megélésére is, mindez azonban a látható jelek szerint nem minden esetben vezet mély belső elégedettséghez vagy harmóniához, ezen a napon sajnos sokkal inkább feszültségekhez és karmikus adósságokhoz. Tehát ma különösen intenzív hatás van érvényben élmény és következmény között.

Kedves Férfiak, kedves Nők – legyünk hát ma tudatában döntéseink és belső megéléseink erejének és hatalmának, hogy ezeket megtapasztalva és általuk megerősödve haladhassunk tovább saját utunkon, egyéni lelki fejlődésünk tempójában!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése