2011. január 17., hétfő

Január harmadik hetének energiái - napok szerint

Január 17-én hétfőn az esti órákban a Hold elhagyja az Ikrek kollektív minőségét és a Rák jegyébe lép, az Égen pedig továbbhalad a Tejúton az Orion fölött és a Bika szarvait elhagyva az Ikrek csillagkép Kasztorának lábához ér.
Mindez érzelmeink hétköznapi megéléseiben nagy mértékű változást okozhat, tehát míg az elmúlt napok Ikrekre jellemző szertelen és szeszélyes váltakozását érzelmeinkben kollektív szinten felváltja a Rák befelé forduló, otthonülő, szeretetigényes, olykor borongós-nosztalgikus hangulata, addig a kozmikus energiák szintjén egy érzelmi beavatási időszak végéhez érünk, mely által lelkünkben újra megszülethet a halandó és halhatatlan részek egysége és egyensúlya.

A Nappal, Marssal és a Merkúr-Plútó kettősével kialakuló fényszögei révén azonban a Hold most még inkább kardinális érzelmi megéléseket mutat, mintegy a beavatás végstádiumának részeként. Elsőként személyes vágyaink, érzelmeink és tetteink, elhatározásaink között alakulhat ki olyan belső feszültség, amelynek gyökere elsőre érthetetlen és megfejthetetlen – bár energetikai szinten egyértelmű, hogy a céltudatos és tervek végrehajtását előtérbe helyező öntudatunk miért nem egyezik még szertelen és szeszélyes időszakát élő lelki minőségeinkkel.
E helyzet megoldásaként a magasabb szférákból lehozott kozmikus tudást kell tudnunk most nem csupán megnyilvánítani cselekedeteink által, de összehangolni saját személyes érzelmi megéléseinkkel ahhoz, hogy túl tudjunk jutni ezen az érzelmi feszültségen, és fel kell ismernünk jelen világunk polaritásának valódi mibenlétét ahhoz, hogy ne megosztottnak, két-ség-be esettnek éljük meg magunkat érzelmi és szellemi síkjaink különbözősége, külön-valósága miatt, hanem mélyen megélve a magasabb teremtő energiák más-más minőségekben való megnyilvánulását e földi polaritásban, képesek legyünk összehangolni ezen erők lelki és mentális szintű megnyilatkozásait személyes rendszerünkben.
Mindeközben, a beavatás részeként teljes lelki valónkban megélhetjük az eddigi tévedéseink, csalfa vágyaink és poláris érzelmeink karma-teremtő voltát, és egyúttal ezek illúziójától való mély megtisztulást és megszabadulást.

Kedd reggelre a Hold elhagyja az Oriont és lassan a Tejutat is – így nem csupán beavató, de teremtő erejű érzelmi minőségeinknek is búcsút mondhatunk egy időre, azonban hétfő estére említett fényszöge a Merkúrral és Plútóval csak még intenzívebbé válik, kiteljesedik e reggeli órákra – így az érzelmi és mentális minőségeink közötti feszültség az esti és éjszakai mély, belső megéléseink függvényében növekedhet vagy tűnhet el mostanra, átadva helyét a poláris erők egységben való integrálásának.

Elhatározásaink és cselekedeteink fentiektől függetlenül még mindig összhangban vannak a lelkünk megfoghatatlan mélységeiben zajló megújulási folyamattal, – melynek célja énünk szemléleti és individuális megélései terén való előre haladása, kozmikus fejlődése, s – amely egymásra hatás a hajnali órákban segít stabilizálni érzelmi és tudattalan dolgainkat, előkészítve bennünket a lelki-szellemi szintű polaritás egységben történő mély belső megélésére.

A kedd kora esti órákban érzelmi énünk és emberi harmónia- és szeretet-vágyaink belső középpontja között egyfajta érdekes feszültség alakulhat ki, amely elsőre talán rossz ízű érzéseket hozhat, valójában azonban még inkább segíthet bennünket a feltétel nélküli szeretet bensőnkben való, mélyről jövő megtapasztalásában - annak érzelmi integrálása által, hogy halandó és halhatatlan lelki minőségeink között megérezhetjük most azt a láthatatlan kapcsot, amely valódi belső stabilitást eredményezhet számunkra, megtalálva már oly sokszor említett, a magasabb erőknek alárendelt, emberi korlátozottságának teljes tudatában lévő és ebben megnyugvó belső középpontunkat.

A szerda reggeli órákra ezen feszültség-lehetőségeket hordozó hatás lassan elmúlik, bár az ezt követő időszakban a feltétel nélküli szeretet és önelfogadás lehetőségét hordozó, jelen helyzetében kissé ambivalens, kozmikus szinten érzelmileg végletekig realista, kollektív módon menthetetlenül idealista Vénuszunk továbbra is segíti belső stabilitásunk megélését.

Január 19-én, e hét szerdai napjának éjszakáján lesz Telihold, azaz a Nap és Hold tényleges szembenállása, amely most a Bak-Rák kollektív minőségeiben realizálódik az esti időszak 22 óra 22 percének 22 másodpercekor, lehetőséget teremtve ezáltal egy teljesen új, az elmúlt korszakokéhoz képest alapjaiban különböző emberi megélési minőség életünkbe való behívásába, amelynek lényege számmisztikailag, sőt a kozmikus és kollektív energiák szintjén is ugyanaz, miszerint:
fel kell tudnunk ismerni az emberi lélek – halhatatlan lényegétől függetlenül megnyilvánuló, halandóságának alapját adó – befogadó érzékenységét és sebezhetőségét, és ezekből következő emberi egymásra utaltságunkat, vagyis az összefogás szükségességét e földi világunkban ahhoz, hogy bármilyen célt is elérhessünk és megvalósíthassunk a közeli vagy távoli, kollektív vagy egyéni jövőnk során.
Ha az érzelmeinket képesek vagyunk a helyükön kezelni, és sebezhetőségünkből adódó félénkségünkön és bizalmatlanságunkon túllépve, képesek vagyunk bátran és őszintén bizalmat szavazni másoknak, akkor hatalmas egyéni lépést teszünk, amely az emberiség kollektív fejlődésének útján is előre visz.
Ha mindezt képesek vagyunk megtenni, azaz átélni ezt a bizalmat és belső biztonságvágyat lelkünk legmélyebb mélységeiig és szellemünk legmagasabb magasságáig, és ebből a kiindulási pontból nyitni a többi ember felé, akkor bizton állíthatom, hogy megfelelő társakra találunk egymásban, s céljaink megvalósítása kapcsán az előttünk álló lehetőségek határa a csillagos Ég.
Pontosan erre utal a Nap égi pozíciója, mely szerint a Tejúton – az isteni lelkek és teremtő energiák útján – suhanó Sas csillagkép szárnya alatt látszik, mely lehetővé teszi az emberi szellem és tudatosság isteni - vagy legalábbis ember feletti - magasságokba történő emelkedését.

Szerdán éjfél előtt a Hold jegyet vált, a kollektív energiák szintjén tehát a Rák érzékenységét maga mögött hagyva az Oroszlán minőségébe lép, amely pontosan azt az életbe – valamint önmagunkba, saját belső erőnkbe – vetett feltétlen bizalmat és bátorságot jelképezi, melyet az imént még tudatos döntésként, belső felvállalásként említettünk a Telihold energiáinak mintegy beavató, sorsfordító állapota kapcsán. Tehát amennyiben sikerült az esti órákban vagy az azt megelőző időszakban ilyetén elhatározáshoz vezető belső felismerésekhez jutnunk, akkor az elkövetkező napok, melyek során a Hold az Oroszlánban jár, hozzásegíthetnek bennünket ahhoz, hogy érzelmileg stabilizálódjunk ezen új megéléseinkben: bátorságunkban és belső erőnkben.

A csütörtök ígérkezik e hét legeseménydúsabb napjának, mely napnak egyik központi témája a Hold változó fényszögei által: a különböző szintű érzelmi megéléseink. A másik pedig a Napnak a jegyváltása.
A Telihold feszültsége a Nap-Hold szembenállásának – tudatos-tudattalan részeink szembe kerülésének – révén a reggeli órákban még javában érezteti hatását, sőt a Napot elhagyva Marsunkkal is szembe kerül az Ég és emberi Lelkünk Úrnője: a Hold, s ez által nem csupán tudatos döntéseink, de konkrét tetteink, cselekvő akaratunk is ellene feszülhetnek érzelmi minőségeinknek, ha csak nem vagyunk képesek arra a mély belső Unio Mysticára, mely által egységnek érzékeljük azt, ami kettősségnek tűnik a jelenségek szintjén. Vagyis kollektív szinten a szabadságra és az egyéni út függetlenségére áhítozó akarati, cselekvő énünk kerülhet szembe, sőt akár konfliktusba ekkor a magasabb rend földi tükreként megjelenő lelki szintű uralom-igénnyel és irányítás-vággyal, azonban ez a látszólagos ellentmondás egy magasabb pontból szintézisre hozható. Mégpedig az által, ha a kozmikus energiák síkján vesszünk tekintetbe a bennünk is ható erők megnyilvánulásait.
Ezek szerint pedig a Mars a Bak csillagkép Tejútra tekitő fejét éri el ezekben az órákban, tehát cselekvő akaratunk számára kozmikus szinten nem annyira az akarat szabadsága a fontos, hanem a felfelé tekintés a magasabb szférákba, az Élet, a Világot teremtő energiák folyamatos áramlására. Egyúttal egy mély belső alázatot is jelöl ezen égi pozíció, melyben láthatóan fölismerjük a teremtő erők elsődlegességét, magától értetődő fölébe rendeltségét teremtett Világunknak.
A Nap még ekkor is a Tejúton szárnyaló Sas röptének ívét követi saját útján haladva, tehát a felfelé szárnyalás, a szellemi szintű magasságokba emelkedés lehetőségét jelzi ez az égi helyzet, amelyet tudatosságunk szintjének mértékében élhetünk meg mi magunk is e napon cselekedeteink, döntéseink és elhatározásunk által.
A kollektív minőségek szintjén az Oroszlán energiáit hordozó Holdunk pedig immáron elérte a Rák csillagképet, annak is a Tekintet nevezetű csillagát, mely a nyitott és tiszta figyelem fontosságára int minket ebben a pozíciójában, vagyis annak fontosságára, hogy mindenkoron vegyük tekintetbe azt, hogy mi az, ami felé megnyílunk lélekben, az érzelmi energiáink szintjén, mi az, amit befogadunk és táplálunk saját magunkban, különösen az elkövetkező napokban.

A Hold-Szaturnusz fényszöge még inkább hangsúlyozza ennek, befogadásunk tiszta figyelemmel teliségének fontosságát, hiszen a Szaturnusz minden olyan helyzetben kérdőre von bennünket, amelyben bármely kétségnek vagy tévedésnek felmerül a lehetősége. Jelen állapotában azonban sokkal inkább megerősít bennünket tiszta figyelmünkben, amely azután visszahat a most a Nagy Tanító által elérhető mély, belső középpontunk stabilitására.

Holdunk Plútóval való kapcsolódása kollektív szinten nagyfokú belső, érzelmi, sőt tudat alatti feszültségeket is gerjeszthet, különösen azok esetében, akik erős lelki érzékenységük mellett szinte védtelenül nyitottak a legapróbb diszharmónikus illetve negatív hatásokra – kozmikus szinten azonban a befogadásunkat és figyelmünk által koncentrált lelki energiáinkat a Tejút magasabb, teremtő erőinek irányába fordítja ez a fényszög.

A dél körüli órákban – tehát idén január 20-án, csütörtökön - a Nap átlép a Vízöntő jelébe, amely kollektív minőségváltás azt jelzi, hogy az elkövetkezendő kb. egy hónapos időszakban a tudatos-cselekvő energiáinkra a szabadság, függetlenség és a különlegesség témái lesznek jellemzők, úgy is, mint motiváció és úgy is, mint stílusjegy. A kollektív cselekvő energiák szintjén tehát egy teljesen másfajta minőséget tapasztalhatunk meg, mint az elmúlt egy hónap jórészt fegyelmezett célorientáltsága. A személyes szabadságunk, függetlenségünk és egyéni – olykor különleges vagy egyenesen hajmeresztő – elképzeléseink megvalósítása irányába tett lépések jellemzik majd az elkövetkezendő időszakot, amelyben azonban emberi kapcsolataink éppúgy nagy hangsúlyt kapnak, mint szabadságtörekvéseink – különösen a baráti érzelmű, vagy bármilyen közös érdeklődésen alapuló – mint egy klub-jellegű – kapcsolatokról legyen szó.
Az égen pedig e napon továbbra is a Sas szárnyalását követve halad a Nap a Nyilas és Bak csillagképei között vezető útján, tehát ekkor még a nagy és tiszta szellemi távlatokat érzékelhetjük magunk előtt, mind tudatosságunk, mind pedig cselekvő energiáink szintjén.

Érzelmi megéléseink tekintetében már a délután is a pozitív változásoknak kedvez. A Hold lassan eléri a Rák csillagkép Jászol csillagát, mely a Megváltó – és ennek analógiájában lelkünk számára a halhatatlan belső fény – megszületésének helye, valamint ezidő tájt a Vízikígyó lehajtott fejét is az égen, mely a megszelidített, legyőzött, megadásra késztetett ösztöneinknek a szimbóluma.
Lelki szinten, érzelmi minőségeinkben tehát nagy belső változást érhetünk el, amennyiben felhasználjuk ennek a délutáni időszaknak a csodás lehetőségeit, hiszen a Merkúr-Plútó a Tejút magasabb energiáival támogatja, a Vénusz a feltétel nélküli szeretet és elfogadás lehetőségével inspirálja, és a Nap-Mars kettőse a szárnyaló szellemi erők és céltudatos akarat erőivel segítik lelkünket e mély belső transzformációban, melynek lényege ösztöneink legyőzése és belső fényünk felragyogtatása.
Ha tehát ebből a megközelítésből nézzük az életünkben és érzelmeinkben aktuálisan felmerülő feszültségeket, miszerint: azok célja leginkább a szembesülés, találkozás a saját eddig meg nem szelídített ösztöneinkkel, akkor fentiek tudatában könnyebben túlléphetünk most indulatainkon, egy magasabb belátás irányába.

Sőt, az esti-éjszakai órákban még további segítséget kaphatunk pozitív érzelmi és lelki megéléseink fokozásához, illetve stabilizálásához, ezek pedig a Vénusz Neptunnal való fényszöge és a Hold Szaturnusszal való kapcsolódása. Előbbi a mély belső önelfogadás aktuálisan jelen lévő lehetőségét kapcsolja össze a múlt fájó érzelmeitől és tévedéseitől való megtisztulás energiájával, az utóbbi pedig továbbra is a lelki nyugalom, biztos középpont megerősítésének irányába hat, amelyet azonban segít az a fajta érzelmi elengedés, amely a Rák csillagkép Olló csillagának elérésekor jelenik meg lelki megéléseinkben.
Ezt követően pedig a Hold lassan elhagyja a Rák égi jelét, és folytatja útját az Oroszlán csillagainak irányába, amelynek fennhatóságát azután a péntek délelőtti időszakban éri el.

Ennek a hétnek a vége felé, a január 20-22 közötti időszakban, tehát csütörtöktől szombatig tartózkodik el a Jupiter a Tavaszponton, a Nap útjának és az Égi egyenlítőnek azon a metszéspontján, amely egy új kezdet és egyfajta egyensúly teremtési lehetőségének a pontja is egyben.
Ezt az új kezdetet és egyensúlyt most a filozófiánk, világszemléletünk, értékrendünk, sőt a bőségről és a gazdagságról bennünk élő elképzelések szintjén is meg tudjuk élni – sőt, Jupiterünknek az Uránusszal való együttállása következtében fentiekkel kapcsolatos hitünket és vélekedésünket most egyértelműen meg is tudjuk újítani, oly módon, hogy az tudatos gondolkodásunkra és életünk egészére, az Élethez való viszonyunkra és megéléseinkre is kihasson.

Érdemes tehát bőségteremtő gondolatokkal, képekkel és meditációval elfoglalni magunkat ezen a néhány napon, mert azoknak nem csupán rövid távú és fizikai haszna, de tényleges teremtő – újító és átalakító - ereje van e néhány napon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése