2011. március 7., hétfő

Égi energiák március 7-11

Érdekes égi képpel indul március második hete: a reggeli Hold-kelte idején egünk összes Vándora a nappali égbolton tartózkodik, bár a Szaturnusz éppen lenyugvóban van a horizont másik oldalán, így ez az állapot csupán egy rövid időre realizálódik, hogy aztán a Nagy Tanító a nyugati láthatár alá lebukva átvándoroljon az Égbolt számunkra láthatatlan oldalára.
Az égi energiák legtöbbje tehát nyíltan és közvetlenül nyilvánul meg számunkra e napunk jó részében – vagyis tudatosan, illetve könnyen tudatosítható módon élhetjük át vagy használhatjuk fel ezeket. S hogy pontosan milyen energiákról is van szó?

Napunk, amely a cselekvő, tudatos, szellemi energiák szimbólumaként a Halak jegy közepénél tartózkodva a kollektív szférából a szeretetteljesség, elfogadás, feltétel nélküliség energiáival támogatja tudatos-cselekvő énünket, emberi mivoltunkat; míg égi pozíciójában immár a Vízöntő csillagkép végénél a jövő megtisztításának szellemi igényével lép fel, és motivál bennünket, hogy tetteink és szemléletünk tekintetében egy tisztább, őszintébb, igazabb élet, illetve jövő kedvéért legyünk tudatosak és szellemileg nyitottak saját szándékainkra, akár önérvényesítő - egós – törekvéseinkre, sőt, a magasabb szférákból érkező sugallatokra is, valamint tetteink lehetséges következményeire.

Hiszen most különösen igaz, hogy személyes biztonságunk a tét. Napunk Szaturnusszal való fényszöge jelzi számunkra, hogy tetteink következményei most nagy súllyal kerülnek megmérettetésre a Mérleg jegyének fennhatósága alatt, és saját személyes rendszerünk egyensúlyának felborulásával járhat, amennyiben valami súlyos igazságtalanságot, méltánytalanságot vagy csupán figyelmetlenséget követünk el.
Nézzünk hát mélyen magunkba, mielőtt bármilyen szintű cselekvésre szánnánk el magunkat – különösen a hét első két napja során, hiszen ez idő alatt van érvényben ez a kapcsolódás, – és hallgassunk Szaturnusz által megnyilvánuló belső bölcsességünkre, amely az alázat révén elérhető helyes mérték égi üzenetét juttatja el most számunkra.

Napunkon kívül további 3 bolygó tartózkodik a Halak csillagképében, cselekvő akaratunk jelképezője, a Mars, gondolkodó és kommunikatív énünk szimbóluma, a Merkúr és az Uránusz, magasabb szellemiségünk ura. Mindhármuk tehát Napunkhoz hasonlóan a szeretetteljesség és feloldódás kollektív energiáit közvetíti most számunkra, így nem csupán szándékainkban és szemléletünkben, de konkrét tetteinkben, szavaink és gondolataink, sőt magasabb szellemiségünk által is ez az elfogadó és gát nélkül áramló energia tud megnyilvánulni énünkben és életünkben az elkövetkező hét első felében. Égi energiák tekintetében azonban míg Merkúr és Uránusz már a Halak égi szakaszában látható, Marsunk még a Vízöntő csillagkép jövő vízében úszik, így konkrét cselekedeteink is – Napunk jelképezte szándékainkkal összhangban – a jövő szabadságának és tisztaságának megteremtését célozzák, amely szélsőséges esetben függetlenségi törekvésekben és kegyetlen őszinteségben egyaránt megnyilvánulhat a következő időszakban, azaz majd' két hétben. Különösen igaz lehet ez a férfiak viselkedésére.

Merkúr és Uránusz egymáshoz közel, de még nem szoros együttállásban láthatók a Halak csillagképének elején. Merkúr a Visszaúszó Hal alatt, Uránusz a Tavasz egyensúlyteremtő pontján az ezen életbe újjá - avagy vissza - születő lélek alapvető kérdései felé fordítja figyelmünket. Így gondolkodásunk szintjén a magasabb – akár emberi létünkön is túlmutató – összefüggések keresésére kerülhet a hangsúly az elkövetkező néhány napunk során, amely azután szavainkban, kommunikációnkban is megnyilvánulhat.
Merkúrunk Uránuszhoz való közeledése kapcsán pedig ez a válaszkeresés csak még inkább fokozódik a hét első felében, hogy szerdára azután olyan kérdésekkel találjuk szembe magunkat, mint az egyensúlyteremtés egy adott helyzetből való kilépés, illetve a problémákon való tényleges felülemelkedés által.

Holdunk, vágyaink, érzelmeink és tudattalanunk úrnője a Kos jegy közepénél járva kezdi a hetet, szemben a visszafelé, belső biztonságunk és erőnk forrása felé araszoló Szaturnusszal. Ezen pozíciójából is kitűnik, hogy érzelmeink tekintetében most nem annyira a biztonság és stabilitás, sokkal inkább egyfajta élményéhség, intenzitás és aktivitás lesz jellemző a hét első két napjának zömében.
Kalandvágyó érzelmeink égi vetületeként Holdunk a Halak csillagkép visszaúszó halának fonalán halad lassan az összegzés pontja felé – így a szellemi energiáinkkal párhuzamosan lelki szinten is inkább az emberi lét problémáin túlmutató kozmikus szférák felé fordulhatunk e napokban, és megújuló vágyakat és új ihleteket meríthetünk a Kozmosz végtelen csillagtengerében szárnyaló Pegazus által segítve.

Jupiter, melyet Holdunk csak nemrég hagyott maga mögött a Kos jegyében, illetve Halak csillagképében mindezen égi energiák másik pólusát közvetíti számunkra, hiszen a Visszaúszó Hal fonala alatt, a Cet csillagképe fölött láthatjuk őt az égen, így nem a Kozmosz felé való megnyílás, hanem a befelé fordulás, önmagunkba való visszavonulás igényét és szükségességét mutatja világszemléletünk, filozófiánk és emberi szellemiségünk megélései kapcsán. Ezáltal jelzi azt is, hogy most belül, magunkban kell tudnunk megtalálnunk azon kozmikus igazságokat, melyek emberi létünk alapját adják, és a lét különböző szféráiban eligazítanak.
Tényleges megnyílásban és kiterjedésben tehát a kozmikus törvények szerint most nem kifelé, a külvilág vagy a Mindenség felé – hanem befelé, saját mikrokozmoszunk teljessége felé fordulva részesülhetünk, a személyes létünkön túlmutató kérdések fontossága és szükségessége azonban e téren is érvényes, hiszen a Halak csillagkép emberi minőségen túllépő, és a kozmikus lépték felé haladó szakaszán láthatjuk Jupitert a jelen időszakban.
Kollektív szinten pedig a Kos minőség energiát hordozza most a kiterjedés princípiuma, tehát az önérvényesítés, nekiindulás, (újra)kezdés lehetőségeiben tudunk kiterjedni, ha azonban mindezen terjeszkedés nincs alátámasztva a kellő szellemi energiáikkal, illetve fent részletezett módon megtalált belső igazságokkal, akkor utunk meglehetősen konfliktusossá, s így hosszú távon sokkal inkább karmikus következményekben, mint szerencsében és pozitív kilátásokban bővelkedővé válhat.

Jupiter Plútó kapcsolódása még érvényben van a múlt hét óta, így ösztönszféránkból származó mágikus teremtő – vagy pusztító – energiáink intenzíven segíthetik fenti folyamatot. Plútó a Bakban még mindig a belső keménység, fegyelmezettség és az ösztönök megfelelő féken tartásának erejével, belső igényével kapcsolódik Jupiterünkhöz ami a kollektív energiák szintjét illeti, így fegyelmező mivoltában éppúgy képes korlátozóan visszafogni, mint célirányosan megtámogatni, mederbe terelni a kezdet lendületét.
Az Égen pedig a Tejúton araszolván még mindig a magasabb teremtő energiák közvetítőjeként van jelen Plútó a Nyilas csillagképe fölött, így tehát intenzív kozmikus energiákkal támogatja jupiteri belső utazásunkat, valamint nem csupán segít realizálni belső fényünk megtalálását jelen pozíciójában, de egyszersmind magasabb védelmet is biztosít belső keresésünkhöz.

Vénusz, a nőiség, szépség- és harmóniateremtés bolygója pedig a Vízöntő jegyében haladva kapcsolódik Jupiterünkhöz a hét első napjaiban. Ahogy a férfiak kapcsán a Mars, úgy a nők részéről a Vénusz helyzete árulkodik a legfőbb aktuális indíttatásokról; ami jelen esetben kollektív szinten jelzi az önállósodás, függetlenedés, szabadság-szabadulás igényét, tehát ez az a minőség, ami által mi nők most harmóniában és teljesebbnek érezhetjük magunkat és életünket ezen időszakában – illetve ez az a mód, ahogyan mi emberek - nők, férfiak többsége egyaránt - most úgy érezzük, hogy harmóniát teremthetünk önmagunk számára.
Kozmikus szinten azonban a Bak csillagképének Tejútra tekintő fejénél láthatjuk most Vénuszt, amely pozíció a magasabb szférák és kozmikus áramlatok felé fordulást szimbolizálja, ugyanakkor egyfajta tudatos szellemiséget is feltételez harmóniateremtésünk tekintetében, amelynek során a részletek fontossága is helyet és szerepet kap. Összeszedettség, céltudatosság és pontos figyelem szükséges tehát most ahhoz, hogy magas szintű harmóniát teremthessünk életünk bármely területén is.

Mindennek megvalósulását elősegíti Hold-Vénusz fényszöge a hétfő délutáni órák során, amely nagy mértékben nyitja meg lelkünket és érzelmi érzékelésünket a harmóniateremtés különböző szintjei, módjai és formái felé.

Keddi napunk során lelki, érzelmi szinten várhatók a legjelentősebb változások, a Holdnak égen bejárt útja, illetve a Neptunnal való fényszöge kapcsán.
A Felfelé úszó Hal fennhatósága alatt egyre nagyobb hangsúlyt kap a kilépés, felülemelkedés, emberi és lelki megéléseinktől való megváltódás, sőt, akár elvágyódás égi otthonunk felé, míg a délutáni órákra megnő az érzelmi érzékenységünk, ami akár belső elbizonytalanodáshoz is vezethet, ugyanakkor intuíciónk, sejtéseink és megérzéseink is fokozottan jelentkezhetnek.

Estére pedig Holdunk eléri az Összegzés pontját a Halak csillagképében, érdemes tehát egyfajta befelé fordulásra, lelki - érzelmi - összegzésre időt szánni, hogy egyensúlyba hozzuk magunkban érzelmi és tudattalan minőségeinket.

Ezt követően aztán a Bika jegyének szakaszába lép a Hold, amely kollektív szinten a biztonság és bőség fontosságát, illetve ezekben való stabilizálódás energiáját hordozza, tehát lelkiek tekintetében ezek lehetnek a legfőbb szempontok, illetve megélt érzelmi állapotok a jelen esti órák, és az elkövetkező napok során egyaránt.

Kozmikus szinten pedig a Kos és a Cet csillagképe közé lép a Hold, itt láthatjuk tehát elhaladni e hét szerdai napján, ami a szellemi és ösztönszférák közötti egyensúly megteremtésének szükségességét, illetve lehetőségét mutatja számunkra.
Ezt az egyensúlyteremtést segítik Holdunk e napon aktuális fényszögei: kapcsolódása Vénusszal, az emberi szépség és harmónia úrnőjével, Plútóval, a lélek alvilágának és az ösztönöknek urával, valamint Neptunusszal, a kifinomult érzékenység és magasabb, isteni harmónia megnyilvánítójával.

Szerdai napon kerül továbbá egzakt együttállásba Merkúr az Uránusszal – így a hétköznapi, gyakorlatias, logikus gondolkodás - és kommunikáció - képessége válik eggyé ekkor a magasabb szellemiség, belső zsenialitás energiáival az egyensúlyteremtés égi pontján, miáltal lehetőséget kapunk nem csupán arra, hogy nagyszerű belső meglátásokkal gazdagodjunk, de magunkra, személyiségünkre is mintegy kívülről ráláthassunk, és ítéletmentes, de ugyanakkor tiszta érzékeléssel szemléljük magunkat éppúgy, mint az élet különböző szintű összefüggéseit, és mindazon dolgait, melyek mulandóak, így kapcsolatban vannak kezdet és vég minőségeivel.

Nap Plútó fényszöge adja továbbá azt az energiát, amely említésre méltóan érezteti hatását szerdától kezdve egészen pénteki napunkig, azon időszakban, míg Napunk az égen a Vízöntő és Halak csillagképe közötti szakaszon halad, nem érintve más égi jelet, mint az isteni ihletettség sugarát hozó Pegazus és a fölösleges dolgok lefaragásának szükségességét jelző Szobrász csillagképét, melyek között elhalad útja során. E néhány napban tehát tudatos-cselekvő szinten nincs szükségünk egy adott minőségben történő cselekvő aktivitásra, de annál inkább javunkra válik egy nagyfokú figyelem, amellyel észlelhetjük mindazon fölösleges dolgainkat, melyek elválasztanak bennünket saját tökéletességünktől, valamint amelynek révén nyitottan fogadhatjuk az Égi energiák által hozzánk közvetített teremtő erőt és sugallatokat.

Csütörtök reggelre a Hold eléri a Bika csillagképét az égen, így immár a kozmikus energiák szintjén is a biztonság és termékenység minőségével találkozhatunk érzelmeink, vágyaink, tudattalan tartalmaink által. Holdunk Nappal való fényszöge tovább segíti a belső biztonságunk, gazdagságunk és pozitivitásunk megélését, hiszen míg kozmikus szinten az ezidőtájt ajánlott cselekvő passzivitásunk és tudatos figyelmünk képes stabilizálni bennünket érzelmi megéléseink tekintetében, addig kollektív szinten az érzelmi energiák végtelen áradásával lévén kapcsolatban énünk tudatos része által, rendelkezésünkre áll mindaz az érzelem és energiaáramlás, mely most megtermékenyítheti lelkünk biztonságra és törődésre szomjazó belső mélységeit.

Péntek reggelre pedig Holdunk eléri az Ikrek kollektív minőségét, és ezzel párhuzamosan több égi kapcsolódásban is része lesz, az Uránusz, Merkúr, Neptun, sőt Nappal kialakuló fényszögei kapcsán.
Ez a nap tehát a csendes nyugalom időszakát követő felpezsdülés, élénkülés ideje, különösen ami érzelmi és lelki energiáinkat illeti, nem csupán az Ikrek nyughatatlan, kíváncsi és lépten-nyomon kapcsolatteremtő kollektív energiái miatt, hanem fent említett égi kapcsolódásokból következően is.
Érzelmi megtisztulás a múlt viharaitól, tévedéseitől és hazugságaitól, szellemi egyensúlyteremtés az emberi és ember feletti létezés találkozási pontján, gondolatok és belátások, melyek saját mélységeink útján visznek kozmikus összefüggések és igazságok felé, szándékok, amelyek az emberi tökéletesség megvalósítását és magasabb kozmikus szférák megértését, elérését célozzák – egyaránt hatással vannak e napon érzelmi megéléseinkre, lelki biztonságunk és termékenységünk megtapasztalására, illetve megteremtésére.

Folytatása következik hamarosan a hosszú hétvége energiáival

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése