2010. május 9., vasárnap

Égi energiák május második hetében

Viszonylag eseménytelen napok várnak ránk május második hetében, több nagy találkozás is készülődik, de inkább még váratnak magukra – a pihenés, erőgyűjtés, felkészülés hetének is tekinthetjük tehát ezt a néhány napot, amit ilyenformán jól ki is használhatunk. Bár ettől az időszaktól sem lesznek idegenek a belülről feszítő energiák, ezeknek azonban most fölösleges túl nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen a megoldásuk, a tényleges szembenézés az ezek mögött lappangó problémával: még várat magára.

A Mars-Vénusz együttmozduló, harmonizáló fényszöge, mely a hétvége legfőbb meghatározója volt, még a hét közepéig érezteti hatását, sőt, Nappal való kapcsolatuk is érvényben lesz, így a női-férfi energiák kölcsönhatása révén a kapcsolatigény, a másik fél (nem) utáni vágy, a csábítás illetve hódítás lehetőségének keresése meghatározhatja alaphangulatunkat és viselkedésünket, megnyilvánulásainkat – természetesen vérmérsékletünktől függő mértékben – e hét első felében is.

Azonban az én-te összeolvasztásának igénye mellett egy másik kettősség is jelen van az égen, meglehetősen erős energiákat kapcsolva egybe továbbra is, ez pedig a Szaturnusz szembenállása az Uránusszal, – amely már jó ideje tartó állapot, lassan vándorló planétákról lévén szó, – azonban a hétvége során a Jupiter is lassan bekapcsolódott hozzájuk, kellően megközelítve az Uránuszt a Halak jegy végénél, ezzel a filozófia, a szellemiség, a humánum, és az időtálló értékek reneszánszát hozva el a régi és új minőségek kiegyensúlyozásának régóta tartó folyamatába.

E két bolygó találkozása a Halak jegyénél, illetve csillagképében, a Szűz Szaturnusz által közvetített rendszerető-rendszerező igényével szemben a Szeretet és feloldódás különböző szintjeit teszi számunkra elérhetővé illetve megvalósíthatóvá, kozmikus és kollektív energiák tekintetében is, hiszen az érzelmek minden elmosó áradását éppúgy magában hordozza a Halak minősége, mint a lélekmélyi titkokat, rejtélyeket, ugyanakkor az Egység állapotának üzenetét és az ebből táplálkozó, mindent átható és elfogadó Szeretet magasabb minőségét is közvetíti számunkra e csillagkép közvetlenül, illetve az aktuálisan benne tartózkodó bolygó(k) révén.

Ilyenformán tehát az Uránusz által szimbolizált újító, felforgató, reformáló energiáinkat és szándékainkat, egyszersmind a Jupiteri értékeinket és emberi, szellemi tapasztalatainkat kell tudnunk átértékelni és újraértelmezni ebben az időszakban a Szeretet és a feltétel-nélküliség minőségében.

Ez tehát a hét legfőbb kapcsolódása, amelybe hétfő hajnalban még a Hold is valamelyest belejátszik, érzelmi energiáinkkal támogatva az Uránusz-Jupiter újonnan alakult szövetségét, azonban a rá jellemző mozgékonyság következtében innen viszonylag gyorsan tovább áll.

Így a hétfői nap leginkább említésre méltó kapcsolódása a Hold Plútóval való intenzív fényszöge lesz, amelybe - kicsit távolabbról - még a Merkúr is bekapcsolódik valamelyest.
Holdunk, amely ekkor – késő éjjel óta – már a Kos jegyében jár, az új kezdet, a tettre készség, az én-akarat és lendület energiáival motiválja személyes érzelmeinket,
újabb és meglehetőst erős impulzust adva a radikális változások energiáját hordozó Plútónak, amely azonban most a céltudatosság jegyében tartózkodva igyekszik konkrét irányba terelni, meghatározott mederben tartani mindazon erőinket, melyekkel kapcsolatba kerül.
Fentiek értelmében tehát nem csekély belső feszültségekkel kecsegtet e hétfői nap, amennyiben újító szándékaink megvalósításának még nem jött el a tényleges ideje, ugyanis a Hold által szimbolizált benső vágyaink, érzelmeink már új utakon repítenének bennünket, a Plútó a Bak jegyében azonban az ördög ügyvédjeként folyton ezt kérdezgeti: eléggé felkészült vagy erre? Tényleg képes vagy megtenni? Biztos, hogy most jött el az újnak az ideje?

Kozmikus szinten pedig a Halak csillagkép múltba húzó fonalánál látszik a Hold, jelezve, hogy most felgöngyölíthetjük mindazt, ami érzelmileg vagy tudattalanul a múltunkhoz, előző életeinkhez, karmánkhoz kötött bennünket, és mindezt támogatja a Plútó a Tejút isteni, teremtő energiáit közvetítve Holdunk, lelkünk számára.

Ez utóbbiak kapcsán van talán nagyobb jelentősége a Merkúrnak, melyről említettük, hogy nem teljes intenzitással, de mégis kapcsolódik a Hold-Plútó féynszögéhez, és a Bika jegyének biztonság-elvűségét hozza most a kollektív energiák szintjén, mely mind gondolkodásunknak, mind kommunikatív és gyermeki én-részünknek egyfajta, a biztonságot és stabilitást előtérbe helyező, a bevált módszerekhez és tradíciókhoz ragaszkodó, ezekhez visszanyúló attitűdöt kölcsönöz.
Kozmikus szférákból azonban a Kos szellemi energiáit csatornázza, pontosabban a szellemi megújulás lehetőségét mind gondolati, mind kommunikatív tekintetben; valamint gyermeki énünk, gyermeklelkünk mély, belső újjáélesztését, újraértelmezését is segíti jelen pozíciójában.

Merkúrunk hétfő dél körül áll meg lassan, hetek óta tartó hátrálásában, és mint aki gondolkozna, hogy most vajon merre tovább, látszólag ácsorog kicsit égi járásában.

Ez az állapot gondolataink és kommunikációnk tekintetében is egy különleges helyzetet teremt, tekintve, hogy a folyton nyüzsgő, mozgó és repkedő mentális áradatnak szab gátat ez a ritka megtorpanás, így most egy pár napig lehetőségünk van gondolati energiáink egyfajta belső – teremtő – összpontosítására, anélkül, hogy a kommunikáció túlzott igénye szétszórná vagy kiárasztaná ezen mentális erőinket.

Kedd délelőtt a Hold a Vénusz-Mars fényszögéhez kapcsolódik, érzelmi energiákkal hatva át ezáltal kapcsolati minőségeinket, női-férfi viszonyulásainkat.

Harmóniateremtő női én-részünk, vágyódásaink az Ikrek kollektív dinamikája révén a könnyedség, spontaneitás, a játékosság, sőt esetleg felszínesség jegyében aktivizálódnak egy ideje, azonban a kapcsolatra való igény is fokozódik eme, a kettősség egységét, illetve polaritását hordozó iegyminőség fennhatósága alatt.
Az egység minőségét valójában magasabb szinteken élhetjük meg ekkor, ezen pozíció kozmikus üzenete által, ugyanis az égen a Bika csillagképében, annak szarvai között láthatjuk Vénuszunkat, a Tejút felé emelkedvén az Orion fölött, így vágyaink és harmóniateremtő készségeink itt a kettősségen való túllépés, az egység magasabb, isteni minőségének irányába vonják lelkünket vénuszi energiáink által, míg alant a Nimród csillagkép nyilazó karja őrködik mindazon – esetleg külső tényezőkben realizálódó – erőink felett, amelyek megakadályozhatnák ezen emelkedést.

Marsunk pedig még mindig az Oroszlán, az önmagunk - illetve mások - fölötti uralom jegyében tartózkodva, akaraterőnk, cselekvő energiáink összpontosításának, teljes belső átélésének állapotát közvetíti számunkra, csillagszinten pedig a Vízikígyó nyaka fölötti útján az alázat és a megszelidített ösztönök révén elnyert belső erőinket mutatja.

E két energiaminőség, női és férfi aspektusaink múlt hét óta még mindig egymást segítve és harmonizálva hatnak, hozzájuk kapcsolódik tehát most a Kos jegyében járó, egyre fogyatkozó Holdunk, amelyet a Halak csillagképének közepe táján láthatunk ekkor az Égen.
Így kollektív szinten az új kezdetek, megújuló energiák és lehetőségek ígéretét hozza el lelkünk, érzelmi szféráink számára ez a pozíció, amely ugyanakkor az érzelmi elengedés fontosságát is hangsúlyozza számunkra a Hold-energiák napról napra történő csökkenése révén, míg a kozmikus helyzet az emberi, inkarnálódott világunkba való belemerülés, és az ebből való kiemelkedés, ki-kitekintés lelki állapotát tükrözi, itt a Pegazus csillagképe és az Androméda alatt haladva égi útján, lassan előtérbe emelve az égi magasságokban való suhanás lelki inspirációja mellett az ilyetén felülemelkedéshez szükséges, önként meghozott - belső - áldozat minőségét.
Ezen mély érzelmi megélések – még akkor is, ha tudatalatti szinten maradnak és hatnak lelkünkben, – harmóniában vannak Vénuszi aspektusaink szintemelkedésre készülő energiáival, és hatásukban kölcsönösen segítik egymást.

Dél körül a Nap-Hold enyhe erejű találkozása egy rövid időre tudatos-cselekvő minőségeinket is bekapcsolja ezen áramkörbe, így a különböző szintű – harmóniateremtő, vágyakozó, érzelmi, lelki jellegű – női energiák szinte észrevétlenül, mindazon által pozitívan inspirálják tudatos-cselekvő énünket itt a Bika jegyében, a Kos-Bika csillagképek találkozásánál.
Tudatos énünk számára tehát a biztonságteremtés és termékenység – úgy is, mint a jövő megalapozásának módjai – fontossága immár nem csupán kollektív, de kozmikus szinteken is lassan megjelenik és előtérbe kerül, áttéve a hangsúlyt a szellemiségről a fizikai szintű teremtés, realizálás, az anyag megtermékenyítésének – misztikus – cselekedetére.

Szerda hajnalban a Hold továbbhaladva ismét kapcsolódik a – lelkünk kozmikus szféráit és magasabb érzékenységünket szimbolizáló – Neptunusszal, így a különböző mélységű lelki megéléseink találkoznak ekkor egy harmonikus együttmozdulásban.
Azonban nem csak egymással kapcsolódnak ők ketten, de kétfelől érintik az Ég túlfelén tartózkodó Szaturnuszt is, egyfelől Holdunk, amely lassan elhagyva a Kos jegyét, azért még annak energikus lendületét, cselekvőkészségét hordozva érzelmi szinten, ezt közvetíti a kollektív szférákban mind magasabb lelkünk, mind tapasztalataink rendszerezésével foglalatoskodó Szaturnuszunk felé, kozmikus szinten pedig a felfelé úszó Hal csillagai alatt haladva a kiemelkedés és a megváltó Szeretet egység-üzenetét árasztja,
Neptununk pedig továbbra is a Vízöntő jegy végéről kapcsolódik mindkettőjükhöz, ugyanezen csillagkép múltat tisztító vizében fürdetve lelkünk kozmikus mélységeit, ilyenformán továbbra is a – személyes és kollektív – érzelmi múlt megtisztítása által történő megújulás üzenetét és lehetőségét hordozva, illetve közvetítve a másik két aspektus felé.

Ők hárman tehát újabb lépéshez segítenek bennünket e napon, önmagunk megváltásának felfelé, egyszersmind befelé vezető hosszú utazásán.
Fentiek értelmében tehát e napon a hajnali órák különösen alkalmasak lelkünk, illetve múltunk megtisztítását célzó, elmélyült meditációra vagy belső önvizsgálatra, hiszen szeretetteljesen, elfogadóan és megértően tudunk ekkor fordulni önmagunk, saját lelkiségünk, s ugyanakkor múltbeli hibáink, tévedéseink felé is.

A reggel folyamán azután a Hold továbbhaladva átlép a Bika jegyébe, és dél körül eléri az e jegy elején ácsorgó Merkúrt is, aki úgy tűnik, mintha még mindig nem döntötte volna el, merre is menjen tovább.

Hétfő óta tehát lehetőségünk van gondolati energiáink olyatén belső, teremtő összpontosítására, amely, mentes lévén a kommunikáció túlzott belső igényétől megtartja számunkra mindazon mentális erőinket, amelyeket koncentrálva tudunk most teremtő módon felhasználni – leginkább önmagunk belső megújítására, tekintve, hogy a Hold érzelmi, lelki minőségeinket, tudattalan szféráinkat kapcsolja be ebbe az erőkörbe, ugyanakkor a Plútó minőségi változásokat segítő, előidéző fényszöge, ha nem is oly intenzíven, de még mindig érezteti hatását ekkor.
Mindezen belső megújulás pedig a biztonság és az önmagunkban való megnyugvás, mély, belső önbizalom ígéretét hordozza számunkra a kollektív energiák tekintetében, annak a stabil belső állapotnak a megélése kapcsán, amelynek révén önmagunkat, saját belső, lelki minőségeinket mint az életünk gyökerét adó alapot élhetjük meg.

Csütörtök dél körül azután véget is ér ez a rövid kegyelmi állapot, – és bár ez nem jelenti a kellően mélyre ható belső változások hatásának elmúlását, – azonban a Merkúr elindulva direkt irányba újra a gondolatok és kommunikatív energiák áradásának kedvez.

Csütörtök kora délután a Hold-Mars égi találkozásának hatásait élhetjük át oly módon, hogy lelki és akarati erőink kerülnek kapcsolatba egymással kollektív szinten a Bika és Oroszlán, stabilitás és biztonság, erő és uralom megtartó minőségeiben, ilyenformán a feszültségekkel telinek kikiáltott jellegű fényszöget, kapcsolódást valójában harmonikusnak és teremtő erejűnek élhetjük meg ekkor, kozmikus szinten pedig a Hold-lélek szellemi dimenziókban történő utazás-élményei kerülhetnek pozitív kölcsönhatásba a megszelidített ösztönök által uralt belső energiáinkkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése