2010. május 6., csütörtök

A hét közepe energiái - 2010 május első hete

Kedden a Hold maga mögött hagyja ez égi kapcsolódást, amelyben tehát csupán a Nap és Mars – tudatos, szellemi és cselekvő, akarati minőségeink – maradnak, és lassan eléri a pontot, ahol újra kapcsolódik a Jupiterrel, filozófikus, tervező, humánus énünk távlatokat kereső aspektusával.
Bár maga a kapcsolódás minősége harmóniát és egyetértést közvetít, azonban a kollektív energiák szintjén nem a legnagyobb összhangban lévő minőségek kapcsolódnak ekkor a két égi vándor által.
A Bak Hold az érzelmi tudatosságot és határozott, konkrét célok irányába történő elmozdulás érzelmi igényét hordozza, míg a Jupiter a Halak jegyének romantikus, parttalan és ábrándozó minőségét adja e fényszögkapcsolatba. Kettejük kontaktja tehát éppúgy eredményezheti vágyálmaink, ábrándjaink megvalósítása felé történő elmozdulásunkat, elhatározásunkat, konkrét lépéseinket akár, mint szilárd fogadalmaink, alapvető elképzeléseink átmeneti feloldódását a pillanatnyi ábrándok áradásában.

Kozmikus szinten azonban a Nyilas csillagkép immár a Tejútról lehozott, magában hordozott fényét és bölcsességét közvetíti a Hold Jupiterünk számára, amely a Halak visszaúszó része alatt régi értékeink, ideáink, terveink, álmaink újbóli felszínre bukkanásával kecsegtet, ily módon pedig e kapcsolódás azt is jelentheti, hogy új hittel, reménnyel és fénnyel sikerül átitatni elveszettnek hitt belső értékeinket, régi vágyálmainkat, amely azután lelkünkre visszahatva érzelmileg is megújíthat, fellelkesíthet bennünket, amennyiben ezen a síkon tudjuk megélni ezen helyzet adta lehetőségeket.

Estefelé pedig a Hold ismét a Szaturnusszal, és a vele szemben álló Uránusszal kerül égi kapcsolatba, oly módon, hogy az új minőségek, jelen életünket meghatározó új – akár kozmikus szintű, akár régiből átminősített – lételvek megtalálását, magasabb felismerését segíti magában hordozott tudattalan bölcsességével, és ezzel párhuzamosan érzelmi kontrasztot teremt az elengedésre váró régi tapasztalatokkal szemben.
Múlt és jövő energiái kapcsolódnak itt újfent, mind kollektív, mind kozmikus szinteken.

Az egész héten életben lévő Merkúr-Plútó fényszögéhez kapcsolódik szerdai nap folyamán a Hold, kollektív szinten a Vízöntő újító, felforgató, szabadságelvű, lázongó energiáit csatornázva e kapcsolatba, kozmikus szintről azonban a Bak mindent átfogó tudatosságát közvetítve ezen belső átalakulást elsegítő bolygókapcsolat energiái felé.

Ezen a napon tehát egyfajta érzelmi könnyedséggel, felszabadultsággal élhetjük meg magunkat, és csodálkozhatunk rá gyermeklelkünk mély, belső újjáéledésére, vagy akár zabolátlan felszínre törésére, azonban a belső alkímia más szinteket is megmozgathat: Holdunk, a Belső Anya aspektusa kerül ekkor kapcsolatba a Merkúr által szimbolizált Belső Gyermekkel, és a Bak csillagkép mindent átfogó és minden létezővel eggyé váló tudatosságának határtalan biztonságával öleli körbe biztonságra vágyó gyermeki énünket.

Hozzájuk kapcsolódik a Plútó, a transzformáció bolygója, amely még mindig a Tejút nemző-teremtő energiáit közvetíti, támogatva ezzel Holdunkat, teljessé téve belső érzelmi megéléseinket ezen összekapcsolódáson belül.

Esti órákban a Hold lassan elhagyja ezt a mágikus kapcsolódást, és újabb nagy hatású fényszöget alkot a Nappal és Marssal egyaránt. Érzelmek és akarat itt egymásnak feszülhet, a vágyak zabolázatlan törhetnek elő, feltüzelve cselekvő, sőt akár szexuális energiáinkat, érzékiségre vagy akár szélsőséges indulatkitörésekre ragadtatva minket ezen belső forrongás által – azonban ez csupán a kollektív dimenziója ezen energiáknak.

Kozmikus szinten a Bak csillagkép minden-egy elvének tapasztalatát, és az ebből táplálkozó szeretetminőséget hozza el immár a Hold, lelki, érzelmi énünk belső dimenzióiba, ahonnan aztán kapcsolódik a Nap befelé fókuszáló, belső tartalmainkat megvilág(os)ító fényével, tudati energiáival, és ugyanakkor a Mars érzelmi elengedést segítő akaraterejével együttműködve segítik elő a személyiségünk belső rétegeit átható szellem-tudatosságunk kiteljesítését.

Ez az este, éjszaka tehát kedvez a belső felajánlásoknak és segíti a meditációnk hatását, elmélyülését.
Sőt, ezen intenzív égi kapcsolódás hatása még csütörtök reggel is érezhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése