2010. május 7., péntek

Hétvége energiái - 2010 május 7-9

Május 7-én, pénteki napunk során a Hold, érzelmi énünk, lelki minőségeink hordozója ismét főszerepet kaphat. Reggel újra bekapcsolódik égi útján abba a nagyobb ívű energiakörbe, amit a lassan vándorló planéták alkotnak még mindig egymással, ilyenformán tehát egy időre összeolvad Neptunusszal, magasabb érzékenységünk energiáival, és természetesen fényszögkapcsolatba kerül Öreg Barátunkkal, a Szaturnusszal is.

A Hold-Neptun találkozó a Vízöntő végén, annak folyton újító, vibráló belső energiáitól eltelve, ugyanakkor az égen a Déli Hal fölött, a csillagkép múltat tisztító vizében látható, amely mind személyes, mind kollektív múltunk, érzelmeink megtisztítására, megújítására, egyszersmind felemelésére is lehetőséget ad a kozmikus energiák által segítve.

Két érzelmi minőségünk ezen együttesének kapcsolódása a Szaturnusz-Uránusz kettőséhez felfokozza azt a feszítő belső igényt, amely már jó ideje érezhetően jelen van életünkben: a régi és új rendszerek és minőségek egymáshoz való viszonyának rendbe tétele, a – lázítóan, forradalmian – új dolgok felé való belső megnyílás, a múltunktól történő elrugaszkodás (a tapasztalatok rendszerezését követően), a régi lét-vágyak és motivációk magasabb aspektusból való szemlélése, megértése és felülírása kapcsán.

Belső megújulásunk mindezen folyamatai most még egy kis inspirációt kapnak különböző szintű érzelmi energiáink által.

A délután során pedig Holdunk, maga mögött hagyva a nagy égi kört megérkezik egy különleges helyzetbe, a már említett Merkúr-Plútó fényszög kellős közepébe kapcsolódik be – azonos, harmonizáló energiákat küldve e két másik minőség felé, innen a Vízöntő csillagképéből.
Kozmikus szinten ez azt idézi elő, hogy a Plútó által közvetített magasabb, Tejút-energiák, melyeket gondolkodó, kommunikatív és gyermeki énünk átminősítésére, transzformálására használhatunk most érzelmi énünk, tudattalan, lelki tartalmaink számára is közvetlenül hozzáférhetőekké válnak, így a belső változásokat egyszerre és egymásra hatva tudjuk előidézni fent említett szinteken, belső dimenzióinkban.

A kollektív energiák síkján a Halak érzelmes, feloldó(dó) áradását kapcsolja be e nagy, belső alkímiánkat előidéző fényszög résztvevőihez a Hold, ami által a belső biztonság- és jövőteremtésünk nagy érzelmekkel lesz átitatva, mintegy megtermékenyítve.

Szintén a délután folyamán a Mars-Vénusz kapcsolódása immár egzakttá - azaz egészen közelivé - válik, mintegy romantikus alaphangot adva a hétvégét előkészítő délutánunknak.
A szerelem és szexualitás, cselekvő és harmóniateremtő energiáink, a női és férfi aspektusok ősi szimbólumai, illetve energiái kerülnek most kapcsolatba, ezáltal a délután vibráló feszültségével és teremtő aktivitásával egyaránt számolhatunk.

A Mars az Oroszlánban a férfi potenciál felbuzdulását éppúgy eredményezheti, mint az erőteljes, vagy talán túlzott kontroll igényét – azonban a Vénusz az Ikrek, a könnyedség és kapcsolatfelvétel jegyében, ennek energiáitól átitatva sokkal inkább a játékos csábítás, a könnyelmű vágyak hajszolásának irányába tereli, vonzza akaraterőnket, cselekvő energiáinkat a kollektív minőségek szintjén.

Kozmikus helyzetüket tekintve azonban a Mars a Rák csillagkép Olló csillagának közelében, az Északi Vízikígyó lehajló feje felett halad az égen, míg Vénusz a Bika csillagkép Tejútra emelő szarvai között jár.
Akaratunkat tehát már megszelidíthettük a nemrég megtanult elengedés és az alázat által, vágyénünket pedig magasabb célok, teremtő isteni utak is vonzhatják ezen pozíciójában, ilyenformán lehetőségünk nyílik egy magasabb távlatokat megcélzó, és önnön magunkat azok felé emelő belső harmónia megteremtésére, illetve megerősítésére akarati energiáink mintegy befogása, megfelelő mederbe terelése által.

Így már azt is tudjuk, hogy ezt a szeretetteli harmóniát nem csupán emberi-kapcsolati síkokon, de belső, lelki tartományainkban is megélhetjük akár az érzékiség, akár a lelkiség egészen magas szintjein is.

A hétvége legmeghatározóbb kapcsolódásai ezt követően is az archaikus női és férfi energiák között lépnek életbe, így számíthatunk arra, hogy mind párkapcsolatunk, mind saját nemiségünk szintjén – női vagy férfi mivoltunk megélése, sőt esetlegesen szüleinkkel való kapcsolatunk tekintetében is – pozitívan meghatározó lesz ez a pár nap számunkra.

Szombat-vasárnap folyamán még érezteti hatását a múlt hétvégénk és – valamelyest egész hetünk – alapminőségét meghatározó Merkúr-Plútó fényszög, ilyenformán még mindig nyitott a lehetőség a belső transzformációra, mind gondolati-kommunikatív szinteken, mind belső, gyermeki énünk – sőt, esetleg gyermekünkkel, gyermekeinkkel való – viszonyunk minőségi módon történő megváltoztatására.

A szombat délután azonban ennél sokkal izgalmasabb lehetőségeket is kínál, tekintve, hogy a Hold is bekapcsolódik abba a különös viszonyrendszerbe, mely a Nap-Mars-Vénusz hármasa között van érvényben immár néhány napja.
A Mars-Vénusz együttmozduló, harmonizáló fényszöge mind a női csábításnak, mind a férfiúi hódításnak kedvez, sőt kapcsolódásuk alapján akár fokozhatja is egyik a másikát, – ugyanakkor hódító, cselekvő, akarati energiáink - tudatos énünkkel intenzív összeköttetésben lévén - vérmérsékletünktől és öntudatunktól függően hatalmasodnak el rajtunk, vagy kerülhetnek erős gátlás alá.

Ezen, szombaton előálló égi helyzet érdekessége, hogy a Hold-Vénusz – különböző szintű női energiáink – viszonya hasonlóképpen válik meghatározóvá, mint a Nap-Mars – vagyis férfias én-erőink – kapcsolódása, tehát saját belső attitűdünktől függően lehet gátló, avagy egymást erősítő hatású ezen fényszög a női minőségeink, érzelmi és vágy-energiáink megnyilvánulása tekintetében.

Tehát ahogy a Mars hódító, akarati energiáinkkal tüzeli Napunkat, tudatos-cselekvő énünket, és a Nap szabályozza, avagy szabadjára engedi marsikus férfi-energiáinkat,
a Vénusz éppúgy energetizálja Hold-énünk érzelmeit, fokozva, vagy akár felszínre hozva rejtett belső vágyainkat, érzelmeink és tudatalatti tartalmaink pedig meghatározzák vágyaink és harmóniateremtésünk pillanatnyi állapotának, könnyedségének, térhódításának mértékét, jellegét.

Oroszlán-Bika, Ikrek-Halak minőségei kapcsolódnak itt egyetlen nagy viszonyrendszerbe, és amíg a fix energiák férfiúi oldalunknak és férfias megéléseinknek erőt, stabilitást és biztonságot-bizonyosságot kölcsönöznek – sőt akár önigazolást is, – addig a női energiák megtapasztalása kapcsán jelen helyzetben fokozottan jellemző lehet a könnyedség, a változékonyság, a szeszélyesség vagy akár szélsőséges érzelmi hullámzások, sőt, esetleg még a túlzott nyitottság folytán történő befolyásolhatóság is – kéretik vigyázni ezzel! – az általuk közvetített változó kollektív minőségek következtében.

Kozmikus szinten pedig a Rák csillagképét maga mögött hagyó Mars, cselekvő-akarati énünk, amely már hordozza magában az elengedő szeretet bölcsességét, a Vízikígyó útját követve vándorol tovább a Szeretetnek, lelki nemességnek és tisztaságnak fejet hajtó, ezen minőségek által megszelidített ösztöneink mentén, és e pozícióból kapcsolódik Vénuszunkkal, amely a Bika szarvainak ívét követve, egyre „magasabbra” emelkedik a termékenység és stabilitás kozmikus minőségei által az isteni teremtő energiákhoz vezető úton. Ekkor tehát a szeretet- és alázat által átminősített ösztöneink is segíthetik harmóniateremtő énünk magasabb szférákba történő emelkedését.
Marsunk ugyanezzel a megszelidített attitűddel kapcsolódik a Kos csillagképét lassan elhagyni készülő Napunkhoz, amely égi helyzet által a lényünket átható szellemi minőség erejéből tudatos énünk már kevésbé táplálkozik ekkor, azonban – jó esetben – magával viszi a test-lélek-szellem hármas egységének, a kezdet áldozatának, valamint a belső egyensúlyteremtéshez szükséges elvonulásnak, befelé fordulásnak a tapasztalatát, – amely minőségek más szintekről hasonlóképpen tükröződnek a Mars átminősített energiáiban is, – és ezzel a többszörös belső erővel áthatva kapcsolódik azután Holdunkhoz, tudattalan, érzelmi-énünkhöz.

Estére beérik ugyanis a Nap-Hold kapcsolódás is ebben az egymás viszonyait tükröztető, szimmetrikus égi rendben, így tudatos-tudattalan, szellemi-lelki, tudati-érzelmi minőségeink is összekapcsolódnak egymást segítő, harmonizáló, el(őre)mozdító módokon.
A Bika és Halak kollektív minőségei találkoznak ekkor a két égi utazó révén, jellemző emberi vonásunk a stabilitás- és biztonság-vágy tudati minőségébe bekapcsolva a végtelenség, határtalanság és folyamatos áradás érzelmi energiáit, egyfajta belső kiteljesedés lehetőségét hordozva ez által,
ugyanakkor kozmikus szinten a kezdet – csituló, de még érvényben lévő – szellemi energiái kapcsolódnak össze a Vízöntő jövő vizének tisztító, felszabadító áradásával.
Holdunk, érzelmi énünk, tudattalanunk hordozója ugyanis a Vízöntő csillagkép jövőt tisztító vizében tartózkodik ekkor, ily módon az elkövetkezendők tisztaságáért és szabadságáért történik itt és most az érzelmek áradása, sőt, a Vénusszal való kapcsolódás értelmében a jövő termékenységéért is egyúttal.

Vasárnap délelőttre azonban a Hold kilép ebből a különleges égi kapcsolatból, így a Nap-Mars-Vénusz hármasa marad „csupán” ez összefonódásban az elkövetkezendő napok során, Holdunk pedig dél körül eléri a Jupitert, majd a délután során az Uránuszt is Halak jegyének végénél, szemben a Szaturnusszal.

Vasárnap délután tehát újabb kihívásokkal találhatjuk szembe magunkat a régi és új minőségek közötti dilemmák tekintetében, pontosabban az elengedésnek újabb szintjeit élhetjük meg ekkor a kozmikus energiák által megsegítve.
Ugyanis a Hold - érzelmi énünk, - kollektív szinten a spirituális emelkedés vágyával, a romantikus és harmonikus érzelmekben való parttalan kiterjedés igényével van jelen itt a Halak jegyében a Jupiter közelségében a kora délután folyamán, azonban az idő előrehaladtával, az Uránuszhoz közeledve ezek a szelíden túlburjánzó energiák egyre konkrétabbak, körvonalazottabbak lesznek, és végül az újítás, változás, változtatás egyértelmű igényével nyilvánulnak meg érzelmi, vágy-, sőt akár tudattalan-szinteken.

Az Égen mindezen találkozás a Halak csillagkép visszaúszó Halánál jelenik meg egy kis háromszöget alkotva, mely egyetlen hármas egységbe kapcsolja a fejlődést, távlatokat és filozófiai magasságokat megcélzó, az érzelmi, lelki és tudattalan-énünket motiváló, valamint magasabb tudatosságunkat, és cselekvésre, újításra sarkalló inspirációnkat hordozó energia-minőségeket. A Visszaúszó Hal kapcsán láthatjuk, hogy ezen energiák nem csak egymással vannak szoros kötődésben itt és ekkor, de a jelen inkarnációnkat, karmikus múltunkat előidéző, lelkünket létbe hívó kozmikus energiákkal is, – tehát az életünket, életeinket távlataiban meghatározó magasabb rendű igazságok és törvények mibenlétére ébredhetünk rá, ezekhez kapcsolódhatunk kozmikus szinten ekkor a lelki, érzelmi, befogadó energiáink, valamint magasabb tudatosságunk által.

Mindezzel szemben pedig továbbra is a Szaturnuszt láthatjuk az Égen, a Szűz jegyében illetve csillagképében, aki a múltbeli események tapasztalatainak összegzését és a tanulságok levonásának fáradságos munkáját végzi, hosszú ideje immár, arra várva, hogy munkáját letudva végre megszabadulhasson terheitől, és könnyed léptekkel szökellhessen tovább, akár Hamupipőke a bálba menet...

A vele szemben lévő Uránusz és az olykor hozzá kapcsolódó bolygók persze igyekeznek segíteni őt ebben a maguk módján, illetve energetikájában – amely igyekezetnek más-más hatásai lehetnek az életünk különböző szintjeinek megélésére nézve.
Kollektív dinamikák síkján például a határtalan érzelmi kiterjedés és a józan ész általi rendszerezés, rendteremtés kettőssége vezethet belső feszültségekhez ebben a pozícióban, azonban a kozmikus minőségek tekintetében már a múlt többszintű feldolgozásának az igénye jelenik meg itt, amelynek más-más oldalról történő megközelítése szükségszerűen kiegészíti egymást a szemközt megjelenő dinamikák viszonyában, lehetőséget teremtve ezzel egymás kölcsönös fölemelésére.

Ez a hónapokon át tartó, feszítő belső dinamika tehát az, amelybe most Holdunk is bekapcsolódik érzelmi-tudattalan energiánkkal is serkentve a múlt megtisztításának és fölemelésének eme folyamatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése